A szó árnyéka elképzelt hely, / a lebegés alakja a fényt / kitakarja. // A mondatok, / mint fekete fülbemászók, / a papírról eliszkolnak, / lukat rágnak a dobhártyán, / az agyban fészket raknak, / – sose hallgat el többé / a ciripelés.

A július kiejt, mint a vizsla / egy kopaszodó teniszlabdát. / Búcsút se mondasz a fogsorának. / Nyálasan gurulsz. Az aszfalton, / nyomodban rövid csík a legfrissebb sötét. / Mellette türelmetlen árnyék – / ereszkedik egy kamasz keze. / Rugalmas vagy, könnyű vagy.

megfogom, kihelyezem és nézem, / ez a félelmem, hogy nem fog menni, / jól látható! látod? látom! – ennyi, / ez itt a világból lett kivonva, / és most a képzeleted kibontja, / kibontom, összetétel: félelem… / nem! hogyan? ezt kérdezzed! kérdezem, / és próbáld meg elérni a pontot! / nem megy… – narancsos üdítőt bontok.

persze hogy másképp lássak mindent / valahogy nézni is másképp kéne / hisz nem következhet mindjárt / egy dolog elejéből a vége / és a végéből sem számítható ki / mit indít majd el maga helyett / csak a közhelyekbe lehet kapaszkodni / ha a buszon elfogytak az ülőhelyek

az / orron át élvezettel kifújt meghitt füst. // elnéztelek téged is sokat, míg éltél, / mennyire élvezted, s olyankor eszembe jutott, / miként nyaltam végig a rudacska gerincét, / hogy puhább legyen a dohány az első slukk / után, de tudom, már nem esne jól talán.

a pörköltes bajszú bácsi a harmadikról / azt mondta milyen szép maga / ahogy így mosolyog / olyan hosszúkatinkás / tudja az úszónő / tudja hisz nevet // mellben jó / mellben jó // a többi úgysem számít: semmi sem látszik át