A személyesre, ahogyan harapom, / ízlelem és nyelem a félérett almát, / arra nincs magyarázat, // miképpen arra sem, / miért az éden emlékével porlad az almafa el? // A gyümölcs nem jut indokához, / ahogyan megformázódik itt, a szavam révén, / amely se így, / se úgy, hogy áldozatként fölajánlom, / nem istené?

Mikor elhordják a sátrat, / trapéz, tevék feldobálva / a bohócos kamionra, / és hangszóróstul elmennek, / egyedül ő emlékszik a / gyerekekre és anyákra. (...) Mikor elhordják a sátrat, / trapéz, tevék feldobálva / a bohócos kamionra / és hangszóróstul elmennek, / a gyerekek és anyák rá, / egyedül rá emlékeznek.

Lapos homokos földön, / szétszórt és meggondolt tüzek. / Az ember, mindegyik, / a kijelölt helyen guggol. / Egyenként és közel, nem karolnak egymásba. / Karjukat összefonják és kígyószínűek. / Köztük leszek, alighanem egyedül.

Én hordozom / az ő viharát, nekem kellett megölnöm / az ő emlékeit is, nekem kell / feltakarítanom a nyomokat, / és én vagyok az, akit megtagadtak. / A reggel pedig halott, / bármit is akarnék tőle.

A tetemet felfedező ember, általában a / terület domináns embere, károgni kezdett / és 5-11 további embert hívott oda. A csapat / 10-20 percig hangosan károgott, majd lassan / elcsendesedtek és a területet uraló ember / kivételével elrepültek.

Egyiptomban éltünk néhány hétig az Arab tavasz / előtt. Kairóban egy rikkancs ébresztett minden / reggel. Az ajtónk előtt elkiáltotta magát: / Jeruzsálem, kelj fel és állj a magaslatra, lásd / a gyönyörűséget.