Én ennél egy fokkal ravaszabb voltam. Napi nyolcvanötért adtam ki a matraccal felszerelt paprikaszárítót egy a Kepler-69c-ről érkező úriembernek. 

Megint a teraszra ment, benézett a konyhába az ablakon át. Az avokádómag már kicsírázott, Ervin halogatta az ültetést. Annál jobb eséllyel indul az életben a növény, minél később ülteti el, gondolta, de nem akarta vízzel együtt továbbvinni.

A kutyák szőre büdös, mint a rohadás, ha víz éri, a lefolyóban két perc után csomókban áll a szőr, a kis fülkében meleg pára, a számon át lélegzem. Csórika meg reszket a víz alatt, de kibírja. A gazdája vajszínű szövetkabátban, egy ideig áll a szagban, aztán kimegy telefonálni. 

Hatalmas kartondobozokból készítettük a gépeinket. Az aljukba két-két kört vágtunk, beledugtuk a lábunkat, majd rohantunk a réten, elrugaszkodtunk a földtől, és egy-egy másodpercre valóban repültünk. Én féltem a magasban, ezért közelebb maradtam a földhöz. Pizsi egyfolytában szekált érte.

A telefon csengése zökkentette ki. Felgyorsult a szívverése, ahogy elindult a zongora felé. Remegve emelte fel a kagylót, tekintetével a vázába kapaszkodott. Próbált higgadtan válaszolni, de alig kapott levegőt. 

Mizuko kuyō, azaz búcsúztató szertartás a vízi gyermekért. Piros előkével és sapkával díszített csecsemőszobrokat találok az interneten.