Még mindig teljesen tükörsima a tó, de hirtelen, mintha csak egy láthatatlan, szétnyitott tenyér gyakorolna nyomást a közepére, finoman felgyűrődik a víz széle, és nekicsapódik a part köveinek. Kotyogós hang támad fel onnan. Innen pedig minden megváltozik. Lassan vonulni, költözni kezd a víz felülete. Még nincs semmi hullámzás, csak olyan, mintha finomra őrölt drágakövek kristályait kezdené hordozni a víz. Villódzó, lágy sodródás önti el az egész felületet. Erősödhet a nyomás. Egymástól elcsúszó, hatalmas vaslapok jönnek ingásba. Majd egyszerre több helyen behorpad a tó felülete, felgyűrődik és összetörik a tükör.

Minden oké? – érdeklődik, mintha bármi is történhetett volna velem ez alatt a két perc alatt. Mondjuk kitalálhattam volna a közös gyerekeink nevét, meg hogy a tihanyi templomban fogunk összeházasodni, az anyján barackszínű kosztüm lesz valami elbaszott kalappal, apám meg már hétkor mata részeg, mert megitta az össze vilmoskörtét, amit aperitifként szolgáltak fel. – Velem minden rendben, nálad mi van? – kérdezem teljesen közömbösen.

Egy férfi titokzatos megbízást kap, hogy készítsen jelentéseket egy Budapest nevű város épületeiről… A Terepszemle 2018-ban minden hónap utolsó napján jelent meg a SZIFONline oldalán. 12 történet

Már napok óta a nyomomban volt valaki, mindenhová követett, de sohasem titokban, ez volt benne a legfélelmetesebb. Eleinte azt hittem, csupán véletlen, hogy felfedeztem egy ismerős arcot a tömegben, de aztán rá kellett jönnöm, hogy szó sincs véletlenről, ugyanaz a szakállas férfi volt, tetoválással a nyakán.

Az asztaltársaságnak is rendeltünk, a tálca végül egész terebélyessé vált, öt Borsodi, négy Keserű – a megye nemzeti itala –, két szatmári szilvapálinka – a megye másik nemzeti itala –, egy Unicum – a magyarok nemzeti itala – és három csomag ropi sorakozott rajta. Hegyaljai, természetesen. Én nyaláboltam föl. A többiek a felső szinten ültek, és amint feltettem a lábam a lépcső első fokára, ismerős hangot hallottam oldalról.

A temetőben olyan érzésem támadt, mintha egyszerre több száz temetést hirdettek volna meg ugyanarra az időpontra, és mindenki a megfelelő szertatást keresné éppen. Persze választhattam volna egy másik időpontot is, mégis azt gondoltam, hogy nem találhattam volna jelképesebb időpontot elbúcsúzni a várostól és a Hercegtől is. A minisztériumi ember azt mondta, hogy amint végzek az épületekkel, szabad lehetek, de előtte még mindenféleképpen üljünk le átbeszélni a dolgokat. Mindig is gyűlöltem ezeket az üljünk le, beszéljük át helyzeteket, mert többnyire mindig az lett a vége, hogy egy visszautasíthatatlan ajánlatra kellett látszólag örömmel rábólintanom.