A következő megállónál a mellettem álló nő, az utolsó pillanatban, leugrott a villamosról, mintha csak menekülne, egyből odakaptam a fejem Flamma irányába, de ő éppen a táskájában kotorászott valami után, újból megtöröltem az arcomat, bármit megadtam volna egy zsebkendőért, jobb híján a pólómmal töröltem le az izzadságomat. Amikor a villamos ráfordult a hídra Flamma felállt, és odalépett az első ajtóhoz, majd megnyomta a leszállásjelző gombot.

Mindegy, csak csukja már be az ajtót. Ilyen az én beleérző anyám, nagyon nem szeretem, amikor próbál megnyugtatni, valahol mégis élvezem, azt is, hogy valaki próbál megnyugtatni, meg azt is, hogy jogom van nem megnyugodni, ha próbálnak megnyugtatni, mert én egy MÁSIK EMBER vagyok, értitek, tizenhét éves, hamarosan tizennyolc, akkor nyugszom meg, amikor akarok. És akkor nem, amikor nem akarok. Olyankor is szoktam dühöngeni és szitkozódni, amikor senki sincs itthon.

Edison a gyár belső szerveinek a felhasználásával vezette a helyszínre az áramot, a bélkábelek és gyomortranszformátorok kiválóan működtek. Topszit először ciános répákkal elkábították, majd Edison kisajtolta a gyárból az elektromos nedűt, miközben a filmvevő kamera a füstölögve eldőlő masszív elefánttestet zabálta tekintetével. A felvétel a filmtörténet egyik legfontosabb dokumentumává vált, és az elhagyatott gyár belső tereiben azóta is végtelenítve pörögnek a képek, mintha a mozi hajnala sose ért volna véget.

Szóval egyszer volt, hol nem egy labirintus, más néven útvesztő, az Egyesült Királyság szívében, két óra negyvenhárom perc autópályányi útra az Egyesült Királyság eszétől, de ott most, vagyis az M40-esen komoly dugó kerekedett és képtelenség időben odaérni bárhova is. Az Egyesült Királyság szívét és eszét pedig érdemes összehangolni egy forgalomfigyelő applikáció használatával. Mert hát a mese mégiscsak az autópályán hever.

Elindultam újra a zenekar felé, és megint rácsodálkoztam a tömegre, voltak, akik kártyáztak, két lány szappanbuborékokat fújt, láttam egy leláncolt grillsütőt, gyerekeket, akik krétával egy nagy nyulat rajzoltak, zsonglőrök tüzes buzogányokat dobáltak, egy tornász lány pedig kézen állva járkált a sínek között, a több száz ember beszéde pedig kellemes duruzsolássá változott, és beleolvadt az estébe. A három lány és a fiú már nem voltak ott.

Egy benzinkút mellett kötöttem ki, ahonnan már látni lehetett a Gyárat az út túloldalán, az ablakai ki voltak törve. Lassan indultam el felé, közben az futott át az agyamon, hogy ennek az épületnek aztán végképp semmi értelme sincs, vagyis egyáltalán nem illett abba az elméletembe, amely szerint mindegyik objektumnak a Herceghez kéne kapcsolódnia. Titkon abban reménykedtem, hogy utólag majd, egyik pillanatról a másikra, mint amikor egy sötét szobában felkapcsolják a villanyt, minden egyértelmű lesz számomra.