Dáviddal a tavalyi tel-avivi Madonna-koncerten jöttünk össze, amikor az énekesnő színpadra robbanásának pillanatában szabályszerűen egymáshoz préselt bennünket a tömeg. Annak, hogy ő is Magyarországról érkezett (első generációs bevándorlóként, ami Közép-Európából manapság már egyre ritkább), nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget.

Ott lihegett az arcomba. Szabadkoztam, hogy áthurcolkodom egy másik fülkébe, de mit sem ért, jelentőségteljesen rám nézett, és suttogva ezt mondta: Engem le fognak tartóztatni, ahogy Bukarestbe érkezünk. Ez az utolsó utam, szeretném kényelmesen megtenni. De kárpótlásul szeretnék mesélni valamit, valami olyasmit mondanék el önnek, amilyet még sohasem hallhatott. Megegyeztünk, kérdezte halkan. Jól van, nagyszerű, vágta rá anélkül, hogy bármit feleltem volna.

Egyszer egy őszi eső után, a haverok hívtak diót szedni, pár órával később arccal előre csapódtam a földnek, amikor a diófáról leestem. Sokkot kaptam, magam alá gyűrtem a kezeim, magyarázták az orvosok, mikor magamhoz tértem a kórház sürgőségi osztályán. Tenyértől könyökig, mindkét kezem gipszben volt. Akkoriban billiárdoztam.

A te ajtód kétszer csukódott mögöttem. Először lágyan, izgatóan, lassan, rímelt a gangon végigkopogó cipőmre, a kora őszi szél illatára, a Tame Impala-ra, és az autó dudájára, ami a biciklimet kerülte a Körúton. Azt ígérte, nyílni is fog. Mást nem, de akkor, ott ez elég volt. Másodszorra gyorsan csukódott, némán, csak a kulcsot hallottam elfordulni, mielőtt még kettőt léptem volna. Ennek a némaságnak Kilimanjaro Darkjazz Ensemble dallama volt.

Az ablakhoz lépett, hogy kinézzen az utcafrontra. Erős szél mozgolódott kint és egy nedves levelet nyomott fölfelé az üvegen. Követte vagy húsz-harminc centi hosszan. Mintha egy csiga vánszorogna, szokatlan irányba, ellentmondva a gravitáció törvényének, gondolta. Gravitáció, törvény, ellentmondás, ilyen szavak jutottak eszébe; látszólag összefüggve egymással. Mintha neki köze lenne ezekhez a kifejezésekhez. Mintha ismerné a jelentésüket.

Részletek a megjelenés előtt álló A Swedenborg Kávéház című regényből

A főtéri kettyintés és az előállítás híre futótűzként terjedt el a városban, és több ezer diák sietett szolidarizálni velünk. Szabad szerelmet követeltek, több esélyt az ifjúságnak, s ha már ilyen szépen egybegyűltek, szóba került az ösztöndíjak emelése is. A rendőrök kordont vontak a tüntetők köré, és hangszórón noszogatták őket, hogy menjenek haza. De a diákok ettől csak még jobban bevadultak. Vetkezni kezdtek, és öt percen belül már mindenki pucér volt a főtéren. És csak a vízágyúk tudták elsöpörni az ágaskodó forradalmat.