– Áj kant getnó. Szatiszfeksön. Ez volt a jel, ebből tudtam, hogy nem kell gyorsan lesöpörnöm a szerelőpadról a katonákat, mert jó barát jön. Nem tetszett nekem, hogy angolul énekeljük a jelszót, de beleegyeztem. Végül is ezek a dalok a nyugati fiatalok lázadását fejezték ki a kapitalizmus ellen. Illetlenek és erőszakosak, de nekünk az a lényeg, hogy elutasítják az imperializmust. Énekeltem a választ: – Hehejhej. Dac vat áj szej – közben elrángattam a tolózárat.

Részlet Az élő ház munkacímű kéziratból

Most végre üres a szoba. Mindenki átment a suliba. Mintha csak erre vártak volna a szoba bútorzatai, bemozdulnak, lassú mozgásba, költözésbe kezdenek a szoba közepének az irányába, valahová az asztal előtérébe. Nem várt tér keletkezik ott, soha nem létező centrum, ami most mégis, mint mágnes vonzza oda a tárgyakat. Először az emeletes vaságyak kezdnek el vándorolni. Vaságy, vaságy hátán. Vaságyerdő. Vaskeretek, vassodronyok, rögzítőelemek sokasága.

Sok szál esett le a földre, egyesével kellett összeszednem őket. A kupac alatt pedig ott maradt három kötegnyi. Egyáltalán nem szándékosan. És ha ez véletlen, akkor érdekes véletlen, hogy pont az Inter Presszóból, a címadó szövegből maradt meg néhány. Már csak egy jó helyet kellett találnom a zsáknak. Tudtam, hogy a 6-os kerékpárút mellett, a Lágymányosi híd pesti hídfője után, van egy elhagyott gyártelep.

A buszmegállóban már ott ácsorog Imre bácsi, a magányos öregember az erdőből. Ő aztán tényleg az erdőben él, tőlünk még jó fél óra járásnyira, egy szűk völgyben, nem messze a forrástól. Felesége halála után költözött ide, gyereke nincs, eladta az angyalföldi panellakást, és megvette a kis hétvégi házat a bükkösben. Hátán az elmaradhatatlan fémvázas, csehszlovák túrahátizsák, kopott zakója zsebében halkan duruzsol a zsebrádió.

Aztán fogta magát, és kisétált az udvarról – mondta a nagyanyám. – A kapuból még visszanézett, és a nyári konyha felé mutatva komolyan megcsóválta a fejét. Ekkor már nem gondoltam, hogy ez hülyeség. Kiment, én meg itt álltam, és hallgatóztam, vártam, hogy mi lesz, de nem lett semmi. És azóta itt ülsz? Mit tehettem volna? Teljesen összezavart.

Állt, és figyelte, mikor lenne a legalkalmasabb meghúzni a kart. Talán most, amikor a rendőrnő egykedvűen a szájához emeli, amit elvakart. Talán most, amikor egy jól táplált csecsemőre emlékeztető informatikusféleség leeszi magát hamburgercsalamádéval. Talán most, amikor a vak koldus integet egy ismerősének. Állt, és megvárta, amíg elmúlik a pillanat.