Engedékeny volt, hirtelen fordult le a sarkon, azzal búcsúzott, hogy majd egyszer felnő, mondtam, nem kell. A megkönnyebbülés az éleknél kezdődik, nem néztem utána, mindig csak fel, a kigyulladó ablakfények felé, a szél emelt át a szemközti útpadkára. Annyi volt, mint egy sóhaj, másfél óra bére, de utána még napokig az arcával ébredtem magamban. Egy boltból csapat angol fiú lépett ki, fél füllel hallottam, hogy rólam beszélnek. Hamar átugorhatatlan lett köztünk a szakadék.

Sportcipőt és pálmafás bermudanadrágot viselt, felette New York feliratú kapucnis pulóvert, azon egy széldzsekit. Fején baseballsapka volt, amire egy sísapkát is húzott, úgy, hogy csak a baseballsapka sildje lógott ki a pamut alól. Szőkés szakálla és kék szeme volt. A legmagasabb férfi talpig feketében volt. A középső a legmagasabb testvérének tűnt, ő fekete szövetnadrágban, fekete ingben és olyan cipőben támasztotta a pultot, amit a deszkás kölykök hordanak. Negyven körül lehettek mindhárman. –Te meg mit bámulsz? - kérdezte a középső férfi.

Én mindenkit eltemetek, mondta a lelkész. Megkeresztelek és megesketek mindenkit, aki hozzám fordul. Két karját széttárta, olyan volt az arca, mint egy filmben a hadifoglyoknak, amikor előjöttek a bunkerből, és lassan a tarkójukra tették a kezüket. Hány oldal legyen, kérdezte, a hadnagy mutatta, egy és egy kicsi. Az írógép kattogni kezdett, a hadnagy rágyújtott, a vitrinhez lépett, és a könyvek gerincén silabizálta az aranyozott betűket. Idegenkezűségnek semmi nyoma.

A tudás fájának nemét nem ismerjük. Egyesek szerint olajfa, de van olyan vélemény is, hogy szőlő. Semmiképpen nem almafa. // A felelősség Ádámé. Ádám jóhiszemű volt, mikor felé nyújtották a gyümölcsöt, kérdezhette volna, melyik fáról van, de nem tette. // Színes gyermekkor, vadgesztenye, égetett szienna. // Mit kezd Isten a kiürített Édenkerttel? // Mi lesz a sorsunk? Ki a vízben, ki a tűzben? (Újévi bűnbánó imádság). // Jeruzsálemben a láng gyorsabban ég. Jeruzsálemben közelebb vagyok a saját síromhoz.

A kocsmában felöltöztetett sakkfigurák állnak. Futó, bástya és sok paraszt. Mind fatekintetű, mozdulatlan. Szakadt, kék munkásruhában a parasztok. Kosztümben a futó, palástban a király, támasztja a pultot. Rozsdás koronáját maga mellett tartja a pulton. Poharában viszki. Nem most töltötték bele, évekkel ezelőtt. Ide beragadt egy elhullott idő. Egy zóna állomásozik a szűk teremben. Egyedül Odorics doktor hat mainak. Fütyörészik, mosolyogva ingatja fejét.

Gondolkodjon racionálisan, Sándor. Ha lehetséges lenne a területi revízió túszejtéssel, az elmúlt kilencven évben miért nem voltak ilyen akciók? Mert nekem jutott eszembe először! És ha most nem sikerül, hát nem sikerül. De a példámat követni fogják tízek, százak, ezrek! Előbb-utóbb visszaszerezzük Burgenlandot, és utána a többi elcsatolt területet is! És végre megszűnik a sok évtizedes fájdalom! Úgyhogy ne szaporítsuk a szót, mert ha nem látom itt a kancellárt fél órán belül, végzek az egyik tússzal!