A sértésekből se sértettséget, se hiú erényt nem formálni – nincs más lehetőségem. Éberen feküdtem a tetőtérben, és azt a vékony burkot, a háztetőt, ami elválasztott a fagyos, csillagos égbolttól, mintha elszippantotta volna fölülem egy láthatatlan áramlás – ugyanaz, ami egyszer majd ugyanilyen gyengéden tépi le az arcomat.

Vágjuk ki, në nyőjjön csak úgy a istenkedvire, hagy terëmjën a főd nëkünk. No akkor lëtt Ádámatyátoknak is portájjo. Mer avvót a ēső, aki kicsorbította kerek evilágot, leszakasztott ëgy darabot belülle, oszt asz monta, emmá pedig a én fődem. Attú kezdve ammá nem a sënkifőggye vót.

Hiszen ez egyáltalában nem képzelőerő dolga!, válaszoltam neki, és gondoskodóan vállon veregettem. Nem sokkal később pedig eltűnt a feleségem. Nem is jöttem rá az elején, hogy lába kelt, bár hiányérzetem, az volt időnként. Igazság szerint azonban mégis az tűnt fel először, hogy a házvezetőnőnk fegyverraktárt létesített a spájzban, és a befőttek helyett most bozótvágó késeket és gépfegyvereket tart lakat alatt, a fiam pedig csomagol és el akar költözni tőlünk.

Ezt csináljuk mindig. Mosolygunk, amikor a másik hazudik. Vagy éppen igazat mond, ez persze mindegy is, már úgysem tudnánk különbséget tenni. Kis szünet után, amikor minden elhallgat, azt mondja, hogy fontos vagyok neki. Ugyanúgy mosolygok, de már azon, hogy anyám most is leszidna, hogy miért nem vigyázok jobban magamra.

Carlos már az érettségi után dolgozni kezdett. A suli idején azért verték őket agyba-főbe, mert nem tanultak elég jól, holott remekül tanultak. „Még visszaszájalsz?!”, üvöltötték, és mindketten rohantak a korbácsért. A talpukat ütötték. Utána Victor Hugo-t vagy Stendhalt olvasgattak, olykor rászóltak a gyermekekre, hogy halkabban hüppögjenek, ha nem akarnak még jobban kikapni. Mindketten tanárok voltak, a diákjaik a tűzbe mentek volna értük.

Türelmesen várok, az előttem lévő csészét nézem, mellette a porrá omló kekszet. Vajon hányszor takarítanak egy ilyen helyen, hányszor kell porszívózni azokat a műszálas bojtokat? Az író hátát nézem. Végül megfordul, és helyet foglal az asztal túloldalán. – Elnézést, hogy megvárattam – mondja, noha egy percet sem késett, én érkeztem korábban.