Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...

Puskás Dániel versei

Nyolc nap múlva eljött ismét. / Bejött hozzánk, pedig az ajtó zárva volt. / Miért higgyem el, hogy nem kísértet, / nem csak bomlott elménk űz csúf játékot velünk? // Add ide ujjadat, és bocsásd oldalamba, / és nem leszel hitetlen, / szólt hozzám, és szelíden megfogta kezem, / vezette, mint a vakokat szokták, / mikor kezükbe adják botjukat.

 

 

Puskás Dániel 1990-ben született Hatvanban. Költő, műfordító. A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán végzett 2014-ben magyar szakon és összehasonlító irodalomtudomány szakirányon, ugyanitt volt PhD-hallgató. 2011-ben publikált először. Idén fog megjelenni első kötete A vakok zsoltára címmel, a FISZ gondozásában.

 

 

A vakok evangéliuma

című ciklusból

 

Az Úr színeváltozása

 

Csak minket vitt fel hármunkat.

Ott volt Mózes és Illés is.

A Messiás fehér ruhája fénylett,

arca ragyogott, mint a nap.

 

Miért pont minket vitt fel?

Nem lett volna jobb, ha nem kellett volna felmennünk

és nem kellett volna lejönnünk?

De milyen nehéz is lemenni,

folytatni, mintha nem történt volna semmi,

nem beszélhetünk róla senkinek,

de nem is tudnánk,

mintha a tűzről akarnánk mesélni,

pedig csak a füstről tudunk,

mely orrunkat facsarta és eltakarta a színeket.

 

 

Longinus

 

Elvégeztetett.

Hiába csúfolták,

nem volt már benne semmi királyi,

semmi isteni,

emberi is alig.

 

Közelgett a szombatjuk,

a kivégzést be kellett fejezni,

holttest itt másnap már nem lehetett.

A királyuk nekem jutott,

már nem élt, dárdámat döftem csak oldalába.

Belső szervei már megolvadtak, mint a viasz,

vízzel kevert vér fröccsent fájó szememre,

a teste és a vére.

Térdre rogytam,

ez mégis az Isten fia.

 

Tisztán láttam újra, mint a gyermek,

lándzsám kiesett kezemből,

de nem nyúltam érte,

féltem, elmém megbomlik, mint a kárpit,

mikor minden sötétbe borult.

 

 

Mária Magdaléna

 

Hajnalodott.

Új hét kezdődött,

elmúlt az ünnep,

kirabolt katakomba lett a szívünk.

 

Elvitték az Urat a sírból,

és nem tudjuk, hova.

 

Hiába hívtam Pétert és Jánost,

elmentek, miután látták az üres sírt,

az isteni rendet,

mindent összehajtva egy helyen.

Mozdulni se bírtam,

úgy néztem a sírba, mint a kamaszok a kútba,

de tükörképem helyett két fehér angyalt láttam,

egyiket fejtől,

másikat lábtól.

 

Asszony, miért sírsz?

Félve válaszoltam: elvitték az én Uram,

és nem tudom, hova.

Asszony, miért sírsz?

Hátra se néztem, ki szólt,

csak mikor nevemen szólított,

akkor ismertem meg:

Rabbóni, Mester!

 

Rohantam felé,

nem érdekelt, hogy elmém bomlott-e meg,

vagy tényleg itt a Messiás,

teljes dicsőségében,

legyőzve a halált, megjárva mind a poklokat.

Ne érj hozzám,

mondta, és a tanítványokhoz küldött,

én pedig nem gondoltam arra, hogy most látom utoljára,

csak arra, hogy van, és ahogy ígérte, feltámadt.

 

 

Tamás

 

Jaj annak, aki elkésik és a fülének nem hisz,

de hogy higgyem el, mit nem látok saját szememmel,

hogy fogjam fel, mi nem kézzel fogható?

 

Nyolc nap múlva eljött ismét.

Bejött hozzánk, pedig az ajtó zárva volt.

Miért higgyem el, hogy nem kísértet,

nem csak bomlott elménk űz csúf játékot velünk?

 

Add ide ujjadat, és bocsásd oldalamba,

és nem leszel hitetlen,

szólt hozzám, és szelíden megfogta kezem,

vezette, mint a vakokat szokták,

mikor kezükbe adják botjukat.

De nem szentségtörés ez,

mint csókkal árulni el a Mestert,

átjárni a megváltás mélységeit, mint a dárda?

Én csak néztem,

ahogy sárguló és piszkos körmöm eltűnik oldalában.

Boldogok, akik nem hittek, de láttak,

mert valódi test ez,

valódibb, mint a miénk,

nyoma sincs benne az erjedő kovásznak.

Boldogok, akik hisznek, de nem hallanak, nem látnak.