Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...

Biró Krisztián verse

Ráijesztenék, hátha elmondja, merre indul. / Hiszen most nappal van, és várják / azok a lélegzetek, amik valaha kimaradtak. / Ilyenkor dönti el, hogy messzire / megy, ha már a zsebében is elfért mindaz, / ami kell hozzá.

 

 

Biró Krisztián 1994-ben született Miskolcon. Költő, az ELTE BTK magyar alapszakos hallgatója. Budapesten és Kurityánban él.

 

 

Amit kimentenék

 

Amikor megijed, mindig engem hív.

Furcsa szaga volt a sütőnek,

és azon gondolkodott, hogy egyáltalán

miket mentene ki, ha hirtelen

valami lángra kapna. Csak a telefont

és a pénztárcát? Nevetett, amikor

azt mondtam, hogy ismerem, és biztos,

hogy a kulcsokat is felkapná.

Szóval ma reggel megint egy égő házból

ment el dolgozni. A kávét vette,

magának már hetek óta nem csinál. Ha

ilyenkor hívnám, arról kérdezném,

hogy kihúzta-e a vasalót, hogy nem megy-e

a gáz, és ugye bezárta a rácsot is.

Ráijesztenék, hátha elmondja, merre indul.

Hiszen most nappal van, és várják

azok a lélegzetek, amik valaha kimaradtak.

Ilyenkor dönti el, hogy messzire

megy, ha már a zsebében is elfért mindaz,

ami kell hozzá. Csak én tudom,

hogy mihelyst leül majd egy buszon,

a kulcsai szúrni kezdik.

Én nagyjából akkor veszem magam mellé

azt a pár dolgot, amit kimentenék.

Mindig felhív, amikor nincs hová mennie.