Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...

Fekete Anna versei

De nincsenek télen is virágzó fák, / kivételek. Csak történet, folytonos, szakadatlan. / A felfelé hajított kő határtalan, boldog büszkesége. / És tehetetlensége, mikor lefelé zuhan.

Fekete Anna 1988-ban született Révkomáromban. Középiskolái döntő részét Budapesten végezte, jelenleg Bécsben tanul, aneszteziológusnak készül. Első verskötete Oda-vissza címmel lát napvilágot a FISZ gondozásában, a 2015-ös Ünnepi Könyvhéten.

 

 

Mindig, pontosan

 

Egy riadt, mozgó pontot figyelsz az égen?
Vagy talán imádkozol valamiért? Lehet repülő,
madár, eltévedt kődarab. Vas és szén és víz
minden test, de csak a vágyakozás vagy az imádság
képzeli, hogy félig-meddig ismerősek. A szeretet
saját jeleit keresi, ezért a vágyott tárgyat sejtig-atomig
újrarendezi. Így téved Isten is, mikor a jókat
és a rosszakat akarja szétválasztani.

 

 

Tenebre

 

Az éjszaka csecsemőillathoz szokott. Lónyerítéshez,
vidáman tágas álmokhoz. Vágyaktól ragyogó,
maguktól nyíló-csukódó ablakokhoz. Ám sokan hiszik,
hogy a sötétség csak egy lyuk, ahova csontokat hajigálunk.
Hiszen olyan erős, biztos és nyugodt.

Nem tud tiltakozni. 

 

 

Ahogy lebben

 

Magára hagytam ezt a verset.

Belevesztettem a nagy limlom-

tengerbe, a szanaszét hagyott

kupakok, cédulák, füzetek áradatába, 

amit az idő összesöpör egyszer.

 

Megszabadult ez a vers tőlem,

ahogy megszabadult a papírlaptól is.

Boldogan és könnyen elkeveredett

mások lélegzetével, elbújt és megerősödött,

mint a gyermek a mesében, akit anyja 
belevetett a tengerbe, de a történet
fogaskerekei nem hagyták elpusztulni.

 

Én ugyan nem láthatom. De velem van,

érzem a szélből. Kinyitja előttem az ajtókat,
és figyel mindentudó, áttetsző, kék szemével.

 

 

Ma éjjel

 

Élnek azok is, akikre már nem emlékszel.
Jól laknak lármával, bosszúsággal, dühvel,
amivel megpróbálod agyonhallgatni vagy

csak túlkiabálni őket. Hisz akikről nem beszélsz,

azokat ezerszer kell eltemetned: el kell temetned
őket reggel, és el kell temetned minden este.
Élnek benned – bebábozódott múmiák –
sóváran, húsosan, mindig-éhesen. Ma éjjel
jól vigyázz! Ma éjjel megint anyákat temetnek.

 

 

Csak szabadon

 

A fiatalság feladat. Össze is zavar. Nézegetem
a tükörben a karomat: erős, fényes, meleg, barna,
– bár talán hozzám jobban illene, ha az egyik
fehér maradna. De nincsenek télen is virágzó fák,
kivételek. Csak történet, folytonos, szakadatlan.

A felfelé hajított kő határtalan, boldog büszkesége.

És tehetetlensége, mikor lefelé zuhan.