Haraszti Ágnes verse
- Részletek
Haraszti Ágnes 1982-ben született Nyíregyházán. Költő, fotográfus. Első kötetéért Makói Medáliák díjat kapott. Verseit többek között az Élet és Irodalom, a Holmi és a Bárka közölte. Tanulmányait a Debreceni Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem magyar nyelv és irodalom, illetve kommunikáció szakjain végezte. Jelenleg második verseskötetén dolgozik. 2015-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjban részesült.
Fény
A fény a közelben marad, nem tudja elhagyni a testet.
Az űrközpont aulájában három hegynyi súly lebeg.
Irány nélküli szédülés veszi kezdetét, amikor a pont egy életre
elég levegővel a hermetikusan lezárt szobában felejtenek.
Bizonyos nyomásokat a túlméretezett szerkezetek nem
bírnak el. Latolgatni, milyen mozdulatokkal mennyit pazarlok.
Egy erősen forgó mágneses rétre néz az ablak és a
könyörtelen indítóállványokra nyílik a visszhangzó csarnok.
Jó, hogy mégis ide jöttem. De hol voltam eddig és mit
csináltam. Az egyensúlyvesztést próbáltam gyakorolni
egy nap-éj-egyenlő hátnak dőlve, ennél is erősebb sugárzásban,
de a felesleges készenlétet nem tudtam megszokni.
A test a közelben marad, nem hagyja le soha a fényt.
Most kilebegek oda, ahol a szorítást már múlni érzem,
felnézek a lassan mozgó csillagspirálra, a földi csúcsok
tetejéről is ugyanezt láttam, csak most már meg is értem.
A zuhanás és az emelkedés belülről szinte ugyanolyan.
Egy élő kolibrit varrtak az űrruha dupla bélésébe.
A látszólag mozdulatlan távolság is a fény sebességével
áramlik be az űrutazó gömbbé szűkülő szívébe.
A súlytalanság templomában nem lehet térdre rogyni,
hogy visszatérő egységért vagy vízért könyörögjek.
A szabadesés biztos tudatával még megpróbálhatok
könnyű lábbal járni sötét sűrűjében az égi gyönyöröknek.
