Haraszti Ágnes verse

Részletek

Haraszti Ágnes 1982-ben született Nyíregyházán. Költő, fotográfus. Első kötetéért Makói Medáliák díjat kapott. Verseit többek között az Élet és Irodalom, a Holmi és a Bárka közölte. Tanulmányait a Debreceni Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem magyar nyelv és irodalom, illetve kommunikáció szakjain végezte. Jelenleg második verseskötetén dolgozik. 2015-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjban részesült.

Fény

A fény a közelben marad, nem tudja elhagyni a testet.   

Az űrközpont aulájában három hegynyi súly lebeg. 

Irány nélküli szédülés veszi kezdetét, amikor a pont egy életre

elég levegővel a hermetikusan lezárt szobában felejtenek. 

Bizonyos nyomásokat a túlméretezett szerkezetek  nem 

bírnak el. Latolgatni, milyen mozdulatokkal mennyit pazarlok. 

Egy erősen forgó mágneses rétre néz az ablak és a

könyörtelen indítóállványokra nyílik  a visszhangzó csarnok. 

Jó, hogy mégis ide jöttem. De hol voltam eddig és mit 

csináltam. Az egyensúlyvesztést próbáltam gyakorolni

egy nap-éj-egyenlő hátnak dőlve, ennél is erősebb sugárzásban,

de a felesleges készenlétet nem tudtam megszokni.

A test a közelben marad, nem hagyja le soha a fényt.  

Most kilebegek oda, ahol a szorítást már múlni érzem,

felnézek a lassan mozgó csillagspirálra, a földi csúcsok 

tetejéről is ugyanezt láttam, csak ​most már meg is értem.

A zuhanás és az emelkedés belülről szinte ugyanolyan. 

Egy élő kolibrit varrtak az űrruha dupla bélésébe.  

A látszólag mozdulatlan távolság is a fény sebességével

áramlik be az űrutazó gömbbé szűkülő szívébe. 

A súlytalanság templomában nem lehet térdre rogyni,

hogy visszatérő egységért vagy vízért könyörögjek.

A szabadesés biztos tudatával még megpróbálhatok

könnyű lábbal  járni sötét sűrűjében az égi gyönyöröknek.