Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...
Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: A szabadságról

Fotó: Ádám Gyula

zsörtölődsz reggeltől / estig, akár medve a hó nélküli teleken

Bővebben ...
Próza

Klein Mari: Ágyban Prousttal

Fotó: a szerző archívuma

Újra meg újra felszítottad a tested, reggel hatig, amíg a maradék félsz ki nem rázkódott belőle. Míg ki nem világosodott. Mert akkor megbizonyosodtál: a denevérek már hazatértek, és bevackoltak a háztömb hasadékaiba.

Bővebben ...
Költészet

Gulisio Tímea versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Vasalt zoknival fojtják meg anyát

Bővebben ...
Próza

Bali Péter: take this longing

Fotó: a szerző archívuma

Mitteleuropa nem létezik, soha nem is létezett, a porosz nagyhatalmi törekvéseket melegítették újra egyfajta prémium kulturkampf díjcsomagként, melynek lényege annyi, hogy Németország (és a Volkswagen-konszern) neokoloniális törekvéseit támogassák.

Bővebben ...
Próza

Ambrus Máté: A forradalmár

Fotó: a szerző archívuma

Egyszer séta közben baljával belém karolt, a gangkorlát virágjainak rozsdás fémfonatán keresztül nézett az alattunk tátongó mélységbe, s amikor észrevette az udvar foltokban hiányos keramitburkolatát, megjegyezte, hogy az régen nem ilyen volt, a forradalomban szedték fel egy részét, hogy barikádot építsenek belőle.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Imola Julianna versei

Fotó: A szerző archívuma

ne tudja senki / hogy nem érzel / csak megkönnyebbülést

Bővebben ...
Fotó: Rab Zoltán

Markó Béla verse

Nem úgy gesztikulálok, ahogy a legjobb. / Hanem fegyelmezetten. Ami természetesen / képtelenség. Nézem, ha így haladok, lassan / ismét szonett lesz belőle. Vagy más kötött / forma. Lekerekített élet. Nem húzom / a cipőfűzőt magam után. Igazság szerint / nem húztam sohasem.


Fél pár cipő


Olyan a szabadvers, mint egy gyárudvar.
Szanaszét heverő vasak. Üres raklapok.
Hatalmas betongerendák. Karvastagságú
színes huzalok. Rozsdás targoncák. Használt
gumiabroncsok. Úgy tűnik, lehetne mindent
máshova tenni. De mégsem. És ez a szép.
Beszélhetnék az íróasztalomról is. Könyvek.
Iratcsomók. Cédulák. Barna cserépvázában
golyóstollak, papírvágó kés, ceruzák.
Mellette öklömnyi lávadarab. Izlandról
hozta Balázs. Bronz fényképtartó lándzsával,
elefánttal, Kenyából kaptam. Jegyzetfüzetek,
mindegyiknek más a rendeltetése. Az egyikbe
például azt jegyzem fel, hogy mit hol közöltem.
A másikba, hogy rólam mit írtak. Bár inkább
csak a fontosabbakat. Mindenképpen van
összefüggés a szétdobált tárgyak között.
Nem az országutak, hanem az erdei ösvények
rendje, a legkönnyebb vagy legrövidebb
kapcsolat. Kezdem észrevenni, hogy idegesít.
Rontom el a rontást. Bontom le a bontást.
Vagyis rombolom a rombolást. Íme, itt van
a bizonyíték, hogy telitalálatra vágyunk.
Ne legyen szabad a szabadvers. Ha éppen
kilóg egy sor, igazítom. Ne legyen hosszabb.
Vagy ne legyen rövidebb. Keresem folyton
a szinonimákat. Szétverem a szabálytalanságot.
Nem úgy gesztikulálok, ahogy a legjobb.
Hanem fegyelmezetten. Ami természetesen
képtelenség. Nézem, ha így haladok, lassan
ismét szonett lesz belőle. Vagy más kötött
forma. Lekerekített élet. Nem húzom
a cipőfűzőt magam után. Igazság szerint
nem húztam sohasem. Most csak érzékeltetni
akartam a dilemmámat. Vagy paranoiámat.
Nem lobog utánam a sálam. Nem csúszik
félre a nyakkendőm, mint más költőknél szokás.
Nincsenek elvarratlan szálak. Ha mégis, rögtön
elvarrom őket. Hiába minden, nem tudok
szabadverset írni. Szabadvers nincsen.
Szabadság sincsen. Talán csak a szótárban.
Mint fél pár cipő baleset után az út közepén.

Markó Béla 1951-ben született Kézdivásárhelyen. Magyar-francia szakot végzett Kolozsváron 1974-ben. A marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztője volt, majd 1989 decemberétől a folyóirat utódjának, a Látónak az alapító főszerkesztője. Hosszú ideig volt az RMDSZ elnöke és szenátor a román parlamentben, két ízben pedig miniszterelnök-helyettes a román kormányban. Számos verseskönyve, tanulmány-, esszé- és publicisztika-kötete jelent meg. Több könyvét lefordították románra, jelent meg kötete franciául és angolul. József Attila-díjas. Legutóbb megkapta a Baumgarten-emlékdíjat. Marosvásárhelyen él.