Hírlevél feliratkozás

Keresés

HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Montázs: SZIFONline

Boris Vian: Kutyának való mesterség

Egyébhez sem értesz, csak ahhoz, hogy legyeket fogj és megzabáld a kellékeket. Azt fogod csinálni, amit mondunk neked. Van a forgatókönyvben egy papagáj is. Rád gondoltam…

– Ez mire való? – kérdezte Charlie.

– A sebesség szabályozására – válaszolta az Admirális. – Ha teljesen lenyomod, akkor másodpercenként hetven képkockával forgatsz. Ez a lassított felvétel.

– Furcsa – tűnődött Charlie. – Én úgy tudom, a normál sebesség a huszonnégy képkocka. Az a hetvenkettő harmada.

– Én is éppen ezt mondom – válaszolta az Admirális. –  Amikor hetvenkettőről átváltasz huszonnégyre, akkor az lassított felvétel.

– Vagy úgy! – mondta Charlie. –  Jó.

Az égegyadta világon semmit nem értett ebből.

– Mindenesetre – folytatta –, ez egy szép kamera. Mikor veszünk fel valamit?

– Ma délután – válaszolt az Admirális. – Nique elképesztő forgatókönyvet hozott nekem. Az a címe, hogy Lángoló szívek a mexikói napfényben. A jelmezekhez felhasználhatjuk a nagynénje összes régi terítőjét.

– Mi lesz a szereposztás? – érdeklődött Charlie.

Szerénykedett, de teljesen biztos volt benne, hogy ő kapja a főszerepet.

– Szóval… – kezdte az Admirális – arra gondoltam, hogy Nique fogja játszani Conchita szerepét, Alfred lesz Alvarez, Zozo alakítja Panchót, Arthur pedig a szállodatulajdonost…

– Hogy kicsoda? Arthur? – vágott közbe Charlie.

– Igen, az inasom. Én leszek a pap. Lou és Denise pedig a két szolgálólány.

– És én? – kérdezte Charlie.

– Te vagy az egyetlen, akire aggodalom nélkül rábízhatok egy száznegyvenháromezer-hétszáz frankos kamerát.

– Igazán kedves tőled! – jelentette ki Charlie, szörnyen megsértődve.

– Remélem, nem kell már megint báránybőrben jegesmedvét játszanom – morogta a kutya, megelőzve a közelgő ajánlatot.

– Rettenetes vagy – válaszolt az Admirális. – Egyébhez sem értesz, csak ahhoz, hogy legyeket fogj és megzabáld a kellékeket. Azt fogod csinálni, amit mondunk neked. Van a forgatókönyvben egy papagáj is. Rád gondoltam…

– Rendben – jelentette ki a kutya. –  Két szelet marhahús az ára.

– Hát legyen – hagyta jóvá az Admirális. – Aljas egy kutya vagy te. Ti pedig – folytatta a barátaihoz fordulva –, irány sminkelni. Charlie, gyere velem, elmagyarázom a jelenetet. Alfred nincs még itt. Igazán bosszantó...

Hogy megvigasztalja magát, amiért nem játszhat, Charlie felvette a tipikus terepen forgató operatőr egyenruhát: golfnadrágot, egy Lacoste inget, és egy zöld műanyagból készült napellenzőt, amitől úgy nézett ki, mint egy pingvin.

– Alfred nemsoká megérkezik. Egy barátnőjével jön, aki biztosan késik.

– A fene egye meg! – méltatlankodott az Admirális. Biztosan borzalmas némber… Szokás szerint… És egyébként sincsen szerep a számára! Az istenit… – bosszankodott sápadt arccal.

Alfred épp akkor toppant be, karján egy csodálatos barna hajú nővel, akinek bőre és tekintete nem csupán a szíveket tudta volna lángra lobbantani, de az egész platót is, a környező kert fáival együtt.

– Elkezdtétek már? – kérdezte Alfred. – Még nem tudtam elmesélni a forgatókönyvet Carmennek. Ugye neki is lesz benne szerepe?

– Igen – válaszolt Charlie. – Ő lesz…

– Igen – folytatta az Admirális. – Ő lesz Conchita, én Alvarez, te pedig, Alfred, te kapod a pap szerepét, mert… mert te kapod.

– De… – ellenkezett Charlie –, de úgy volt, hogy Alfred lesz Alvarez.

– Ezt meg honnan szedted? – kérdezte szúrós pillantással az Admirális. – Elmagyarázom nektek – folytatta. – A film eleje Alvarez és Conchita szerelméről szól, szenzációs, közeli csókjelenetekkel.

Alfred megtörölte reverendája ujjával a homlokát.

– Ez nem fog menni… – mondta. – Szörnyen meleg van. Sokkal jobban raccsolt, mint szokott.

Ebben a pillanatban a kutya lecsúszott a kakasülőről. A faroktollai a bothoz ragadtak, ő pedig utolsó erejével tiltakozni kezdett.

– Mexikóban… – szólalt meg Carmen.

– Járt már ott? – szakította félbe Nique keserédes hangon.

Nique-et lefokozták a harmadik szolgáló szerepére, és még nem csillapodott le.

Az Admirális, aki karmazsinvörös poncsót és zöld bársonnyal díszített kertészkalapot viselt, nyugtatgatta a dráma szereplőit.

– Megmagyarázná végre nekem, uram, hogy mit is kell csinálnom szállodásként? Ez annyira más, mint a megszokott szerepeim…

– Figyeljetek! – vágott bele az Admirális. – Elpróbáljuk újra a négy premier plánt az elejéről, hogy biztosan rendben menjenek, aztán felvesszük őket… Lényegében ennyi az egész.

– A fenébe is… – méltatlankodott Charlie.

– Ez már a tizenegyedik alkalom, hogy elpróbáltatod a premier plánjaidat – tette hozzá Denise.

– Értjük, hogy neked ez nem kellemetlen – jegyezte meg csípős hangnemben Lou –, de a többieket untatod...

– Jól van – vágta rá az Admirális. Akkor következzen az esküvői jelenet…

– Ó… E… – sóhajtott Charlie. Már hétszer elpróbáltuk. És ott a haláljelenet. Sehogy sem akarsz mozdulatlanná válni, mikor megkéselnek. Így semmire nem lesz jó ez a film, ha végre valahára leforgatjuk.

– Csapjunk bele! – mondta elhaló hangon az Admirális.

Elsétált, majd visszajött, kitárta karjait, ezután harciasan keresztbe tette kezeit a mellkasán, és üvölteni kezdett:

– Hol van señor Pancho, az én mélyen gyűlölt ellenfelem?

Zozo, kezében egy hatalmas konyhakéssel rávetette magát.

– Az a helyzet – vágott közbe Charlie –, hogy már csak öt percünk maradt a forgatásra, mert lassan lemegy a nap…

– Csapjunk bele! – válaszolták a színészek egybecsengő, nyafogó hangon.

Teljesen kimerültek, a sminkjük lefolyt az arcukon. Az égetett parafa és az okkersárga alapozó gyomorforgató egyveleget képzett az Admirális arcán, amelyet Carmen aggodalmas arckifejezéssel vett szemügyre. Mindenki helyet foglalt, mire Charlie felkiáltott: „Csend legyen! Forgatunk!”, aminek nem sok értelme volt, hisz egy némafilmen dolgoztak. Erre a kutya olyan nevetésben tört ki, hogy lerepült róla az utolsó pár papagájtoll is. Csak a ragasztó maradt.

– Kész! – jelentette ki Charlie.

A színészek kimerültségükben egymás hegyén-hátán feküdtek, mikor az Admirális a kamerához lépett. Kinyitotta, belenézett, néhányat a levegőbe csapott, majd összeesett. Most az egyszer tényleg mozdulatlan maradt. Utána Charlie is belenézett a kamera belsejébe, arca krétafehérré vált.

– Mi az? – szólalt meg Alfred a halom aljáról.

– Én… én… én megfeledkeztem a filmtekercsről – válaszolta Charlie.

 

Boris Vian (1920-1959) francia író, költő, énekes, dalszövegíró, jazz-zenész, írói álneve Vernon Sullivan. Műszaki főiskolát végzett, de sokoldalú tehetségének köszönhetően a
francia avantgárd művészet fontos alakjává vált. 

Éltető Kamilla (1997, Marosvásárhely) az alapszakot Kolozsváron végezte, magyar-francia nyelv és irodalom szakon, jelenleg az ELTE BTK-n francia nyelvet és irodalmat tanul. A nyelvészet mellett a fordítástudomány érdekli leginkább. Boris Vian regényeinek magyar fordításaival és újrafordításaival foglalkozik, emellett maga is fordít.