Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...
Költészet

Bán-Horváth Veronika: Tiszta lap

Fotó: Bán-Horváth Attila

Hol nyúlánk fénylényeknek, / Hol puffadt koboldoknak látszunk.

Bővebben ...
Fotó: Szilvási Csaba

Oláh Péter kisprózái

Nem jött, pittyegett a telefonom. Le fogok merülni. Szempilláimat tépkedik a hollók. Nyúzott vagyok, oldalamra fekszem. Reggel el kell hagynunk a házat.

Kaplony

A kaplonyok csak jönnek a fekete hátizsákjukkal és szájukba veszik a házakat. Egyszer megkérdeztem tőlük, hogy a falnak milyen íze van. Sós karamell, dadogták.

Kevesen tudják, hogy miattuk tátong ma a nap helyén lyuk. Mohók voltak. Nem bírtak magukkal. A levegőt is megették.

A kaplonyok minket is felfaltak, a gyomrukban élünk. Emésztjük kicsit magunk, de semmi komoly. Az ég neonkékjétől és a remény szótól darabosat hányunk.

A kaplonyok mozgását nem látjuk, csak súlyos rablásokat, emberekre esett falakat. Olykor falánk vakolat potyog ránk. Mosolyogva seperjük le a fejünkről a törmelékdarabokat.

Itt nem lehet építkezni, mert minden, ami van, elenyész. Nem teremnek a zöldségek a kertben, mert a föld túl savas. Nincs itt semmi, csak a pusztulás kénkövei.

Azon tanakodom, hogy mi lehet a terv velünk. De nincs kiút, ahogy miért sem. Egyszerűen, itt kell élnünk.

A kaplonyok szótlanok. Nem beszélhetünk hozzájuk, még egymáshoz sem. Ránk dőlnének a félig leomlott falak. Némán ülünk, törött műanyagszékeken. Lassan már nekünk sincs több szavunk. Ellopja tőlünk mindet ez a ronda idő.

 

Holtszezon

 

A bal fülén a két fülcimpa papírzsebkendőként világít. Nyitunk. A bolt ebben a felében van plafon. Ideggombócok váltják egymást az égen. Nem mozdulok. Elfelejti, hogy a pénztárgépet nem lehet bekapcsolni. A klíma sem a régi, elolvadnak a forróságban a tárgyak. Fújja őket, majd elfárad. Leül. Várjuk, hogy jöjjenek. Szótlan. A feleségemre gondolok.

Ásványvíz, liszt, só, tojás. Emlékszem, hogy ült mindig a tűzhely mellé, hogy nézze a buborékokat a folyékony tésztán. Miután ráöntöttem a serpenyőre, engedtem, hogy dobálja. Ügyes, határozott mozdulat. Sokkal jobb, mint én ennyi idősen. A feleségemet hiába vártuk vacsorára. Fürdés után úgy alszunk el, hogy ha felkelünk, itt lesz. Nem jött, pittyegett a telefonom. Le fogok merülni. Szempilláimat tépkedik a hollók. Nyúzott vagyok, oldalamra fekszem. Reggel el kell hagynunk a házat.

Elviszem a nagymamájához. Azt akarom, hogy biztonságban legyen, amíg rendeződnek a dolgok. Gyalog megyünk, követjük a sínt. Nem félek, hogy meghalunk. Aznap vettem észre, hogy fehér gombócok mozognak egy vörös löttyben a domb felett. Megnyaltam a szám. Az anyósom tudja a legjobb szilvás gombócot készíteni. Emlékszem, ülünk az asztalnál, és beleszúrom a villát, a piros lét felitatja a porcukor. Eszem, még a kibírhatatlan stílusa sem zavar. Nem beszélgetünk út közben. Reménykedem, hogy nem fog kérdezni. Nem akarom, hogy ő is a vállára vegye ezt a terhet. Elég neki a saját hátizsákja.

Vérző macskaszem. A töltés mellett vesszük észre. Ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy megegyem. Összezárom a fogaim. Nem akarok traumát okozni a fiamnak. Gyerekkoromban nálunk is volt macska. Mindig ott héderelt a teraszon. Egyszer át akartam adni a szomszédnak a kerítés fölött, de megcsúszott a kezem. Pár hét múlva meghalt. Megyünk tovább. Nem engedtem neki, hogy megsimogassa.

Elhagyatott állomás. Szürke fák, a lelógó névtábla nyikorog. Erős szél fúj. Megérkezünk. Innen már nem lakik messze. Örülök, hogy biztonságban lesz. Még az sem érdekel, hogy az anyósom mivel fogja tömni a fejét. A bolt magányosan áll. Egy férfi járhat előtte, lábai nem érintik a földet. Nem bírom, enni akarok. Ahogy közelebb érünk, suhint. A fiam rohanó lépteit hallom, mást nem.

Oláh Péter 1999-ben született Budapesten, Őrbottyánban él. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója. Több éve ír prózát, a sárvári írótáborban két alkalommal bronz oklevéllel díjazták. Eddigi szövegei a FÉLonline és az Irodalmi Szemle, KULTer, A Vörös Postakocsi, és a Pannon Tükör online felületein jelentek meg. A Nincs online folyóirat egyik főszerkesztője.