Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Fotó: Szilvási Csaba

Oláh Péter kisprózái

Nem jött, pittyegett a telefonom. Le fogok merülni. Szempilláimat tépkedik a hollók. Nyúzott vagyok, oldalamra fekszem. Reggel el kell hagynunk a házat.

Kaplony

A kaplonyok csak jönnek a fekete hátizsákjukkal és szájukba veszik a házakat. Egyszer megkérdeztem tőlük, hogy a falnak milyen íze van. Sós karamell, dadogták.

Kevesen tudják, hogy miattuk tátong ma a nap helyén lyuk. Mohók voltak. Nem bírtak magukkal. A levegőt is megették.

A kaplonyok minket is felfaltak, a gyomrukban élünk. Emésztjük kicsit magunk, de semmi komoly. Az ég neonkékjétől és a remény szótól darabosat hányunk.

A kaplonyok mozgását nem látjuk, csak súlyos rablásokat, emberekre esett falakat. Olykor falánk vakolat potyog ránk. Mosolyogva seperjük le a fejünkről a törmelékdarabokat.

Itt nem lehet építkezni, mert minden, ami van, elenyész. Nem teremnek a zöldségek a kertben, mert a föld túl savas. Nincs itt semmi, csak a pusztulás kénkövei.

Azon tanakodom, hogy mi lehet a terv velünk. De nincs kiút, ahogy miért sem. Egyszerűen, itt kell élnünk.

A kaplonyok szótlanok. Nem beszélhetünk hozzájuk, még egymáshoz sem. Ránk dőlnének a félig leomlott falak. Némán ülünk, törött műanyagszékeken. Lassan már nekünk sincs több szavunk. Ellopja tőlünk mindet ez a ronda idő.

 

Holtszezon

 

A bal fülén a két fülcimpa papírzsebkendőként világít. Nyitunk. A bolt ebben a felében van plafon. Ideggombócok váltják egymást az égen. Nem mozdulok. Elfelejti, hogy a pénztárgépet nem lehet bekapcsolni. A klíma sem a régi, elolvadnak a forróságban a tárgyak. Fújja őket, majd elfárad. Leül. Várjuk, hogy jöjjenek. Szótlan. A feleségemre gondolok.

Ásványvíz, liszt, só, tojás. Emlékszem, hogy ült mindig a tűzhely mellé, hogy nézze a buborékokat a folyékony tésztán. Miután ráöntöttem a serpenyőre, engedtem, hogy dobálja. Ügyes, határozott mozdulat. Sokkal jobb, mint én ennyi idősen. A feleségemet hiába vártuk vacsorára. Fürdés után úgy alszunk el, hogy ha felkelünk, itt lesz. Nem jött, pittyegett a telefonom. Le fogok merülni. Szempilláimat tépkedik a hollók. Nyúzott vagyok, oldalamra fekszem. Reggel el kell hagynunk a házat.

Elviszem a nagymamájához. Azt akarom, hogy biztonságban legyen, amíg rendeződnek a dolgok. Gyalog megyünk, követjük a sínt. Nem félek, hogy meghalunk. Aznap vettem észre, hogy fehér gombócok mozognak egy vörös löttyben a domb felett. Megnyaltam a szám. Az anyósom tudja a legjobb szilvás gombócot készíteni. Emlékszem, ülünk az asztalnál, és beleszúrom a villát, a piros lét felitatja a porcukor. Eszem, még a kibírhatatlan stílusa sem zavar. Nem beszélgetünk út közben. Reménykedem, hogy nem fog kérdezni. Nem akarom, hogy ő is a vállára vegye ezt a terhet. Elég neki a saját hátizsákja.

Vérző macskaszem. A töltés mellett vesszük észre. Ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy megegyem. Összezárom a fogaim. Nem akarok traumát okozni a fiamnak. Gyerekkoromban nálunk is volt macska. Mindig ott héderelt a teraszon. Egyszer át akartam adni a szomszédnak a kerítés fölött, de megcsúszott a kezem. Pár hét múlva meghalt. Megyünk tovább. Nem engedtem neki, hogy megsimogassa.

Elhagyatott állomás. Szürke fák, a lelógó névtábla nyikorog. Erős szél fúj. Megérkezünk. Innen már nem lakik messze. Örülök, hogy biztonságban lesz. Még az sem érdekel, hogy az anyósom mivel fogja tömni a fejét. A bolt magányosan áll. Egy férfi járhat előtte, lábai nem érintik a földet. Nem bírom, enni akarok. Ahogy közelebb érünk, suhint. A fiam rohanó lépteit hallom, mást nem.

Oláh Péter 1999-ben született Budapesten, Őrbottyánban él. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója. Több éve ír prózát, a sárvári írótáborban két alkalommal bronz oklevéllel díjazták. Eddigi szövegei a FÉLonline és az Irodalmi Szemle, KULTer, A Vörös Postakocsi, és a Pannon Tükör online felületein jelentek meg. A Nincs online folyóirat egyik főszerkesztője.