Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Fotó: Szilvási Csaba

Oláh Péter kisprózái

Nem jött, pittyegett a telefonom. Le fogok merülni. Szempilláimat tépkedik a hollók. Nyúzott vagyok, oldalamra fekszem. Reggel el kell hagynunk a házat.

Kaplony

A kaplonyok csak jönnek a fekete hátizsákjukkal és szájukba veszik a házakat. Egyszer megkérdeztem tőlük, hogy a falnak milyen íze van. Sós karamell, dadogták.

Kevesen tudják, hogy miattuk tátong ma a nap helyén lyuk. Mohók voltak. Nem bírtak magukkal. A levegőt is megették.

A kaplonyok minket is felfaltak, a gyomrukban élünk. Emésztjük kicsit magunk, de semmi komoly. Az ég neonkékjétől és a remény szótól darabosat hányunk.

A kaplonyok mozgását nem látjuk, csak súlyos rablásokat, emberekre esett falakat. Olykor falánk vakolat potyog ránk. Mosolyogva seperjük le a fejünkről a törmelékdarabokat.

Itt nem lehet építkezni, mert minden, ami van, elenyész. Nem teremnek a zöldségek a kertben, mert a föld túl savas. Nincs itt semmi, csak a pusztulás kénkövei.

Azon tanakodom, hogy mi lehet a terv velünk. De nincs kiút, ahogy miért sem. Egyszerűen, itt kell élnünk.

A kaplonyok szótlanok. Nem beszélhetünk hozzájuk, még egymáshoz sem. Ránk dőlnének a félig leomlott falak. Némán ülünk, törött műanyagszékeken. Lassan már nekünk sincs több szavunk. Ellopja tőlünk mindet ez a ronda idő.

 

Holtszezon

 

A bal fülén a két fülcimpa papírzsebkendőként világít. Nyitunk. A bolt ebben a felében van plafon. Ideggombócok váltják egymást az égen. Nem mozdulok. Elfelejti, hogy a pénztárgépet nem lehet bekapcsolni. A klíma sem a régi, elolvadnak a forróságban a tárgyak. Fújja őket, majd elfárad. Leül. Várjuk, hogy jöjjenek. Szótlan. A feleségemre gondolok.

Ásványvíz, liszt, só, tojás. Emlékszem, hogy ült mindig a tűzhely mellé, hogy nézze a buborékokat a folyékony tésztán. Miután ráöntöttem a serpenyőre, engedtem, hogy dobálja. Ügyes, határozott mozdulat. Sokkal jobb, mint én ennyi idősen. A feleségemet hiába vártuk vacsorára. Fürdés után úgy alszunk el, hogy ha felkelünk, itt lesz. Nem jött, pittyegett a telefonom. Le fogok merülni. Szempilláimat tépkedik a hollók. Nyúzott vagyok, oldalamra fekszem. Reggel el kell hagynunk a házat.

Elviszem a nagymamájához. Azt akarom, hogy biztonságban legyen, amíg rendeződnek a dolgok. Gyalog megyünk, követjük a sínt. Nem félek, hogy meghalunk. Aznap vettem észre, hogy fehér gombócok mozognak egy vörös löttyben a domb felett. Megnyaltam a szám. Az anyósom tudja a legjobb szilvás gombócot készíteni. Emlékszem, ülünk az asztalnál, és beleszúrom a villát, a piros lét felitatja a porcukor. Eszem, még a kibírhatatlan stílusa sem zavar. Nem beszélgetünk út közben. Reménykedem, hogy nem fog kérdezni. Nem akarom, hogy ő is a vállára vegye ezt a terhet. Elég neki a saját hátizsákja.

Vérző macskaszem. A töltés mellett vesszük észre. Ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy megegyem. Összezárom a fogaim. Nem akarok traumát okozni a fiamnak. Gyerekkoromban nálunk is volt macska. Mindig ott héderelt a teraszon. Egyszer át akartam adni a szomszédnak a kerítés fölött, de megcsúszott a kezem. Pár hét múlva meghalt. Megyünk tovább. Nem engedtem neki, hogy megsimogassa.

Elhagyatott állomás. Szürke fák, a lelógó névtábla nyikorog. Erős szél fúj. Megérkezünk. Innen már nem lakik messze. Örülök, hogy biztonságban lesz. Még az sem érdekel, hogy az anyósom mivel fogja tömni a fejét. A bolt magányosan áll. Egy férfi járhat előtte, lábai nem érintik a földet. Nem bírom, enni akarok. Ahogy közelebb érünk, suhint. A fiam rohanó lépteit hallom, mást nem.

Oláh Péter 1999-ben született Budapesten, Őrbottyánban él. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója. Több éve ír prózát, a sárvári írótáborban két alkalommal bronz oklevéllel díjazták. Eddigi szövegei a FÉLonline és az Irodalmi Szemle, KULTer, A Vörös Postakocsi, és a Pannon Tükör online felületein jelentek meg. A Nincs online folyóirat egyik főszerkesztője.