Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI – Purosz Leonidasz: Helyi ár

A hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Bánfalvi Samu: Charlie Kirk meghalt,

Fotó: A szerző archívuma

Amerika Amerika megölték Charlie Kirköt

Bővebben ...

Kormos Nikolett prózája

Azt, hogy ma nem csak én éreztem a riadalmat. A metrószél a sálam alá menekült. Egy gázolajos vágyról hozott hírt, sötét vágyról. Nem ugrottam, már nem szabad. Már rég felfogtam, mi veszteség, mi nem volt soha az enyém, de most már fogják a kezem, életemben először, szorosan, (nagyon szorosan) fogják a kezem.

 

Kormos Nikolett 1995-ben született Szombathelyen, jelenleg Budapesten él. A Károli Gáspár Református Egyetem angol-magyar tanári szakos hallgatója. Jelenleg két, lélektani jellegű kisregényen dolgozik párhuzamosan.

 

Cimet*

 

(részlet)

 

Szeretem a kislányomat. El akarok mesélni neki mindent.

 

Hogy aznap idegenebb volt az otthonról hozott hálóingem illata, mint a kórházi paplan durva ráncai a derekam fölött. Valószínűleg mert beleette magát a délelőtt összes rettenete; mind a tizennégy tűszúrás, a tágítás fájdalmai, majd a tűrés, a hosszú, kurvahosszú tűrés, amikor felhúzom térdem, hogy valaki, aki a későbbiekben meggyilkolja a lényem egy részét, megolvashassa rojtjaim.

 

Sikerült kiürülni. Fáradt elégedettséggel méregette egymáshoz a szemeimre költözött vörös dagadásokat az, akinek a füstös kezét most a bokáimon is épp elég volt megtűrni. A bal nagyobb, úgy másfélszer. Ebben hallgatólagosan megegyeztünk.

 

Hazafele olyan feleslegesen fogtuk egymás kezét, mintha ez semmissé tenné, hogy csupa riadalom ül még mindig a csendünkben. Persze mi továbbra is embert játszottunk. Este, amikor neki háttal fekve, egy, a testével tengelyesen tükrös kiskiflibe vackoltam magam, megkerestem a szúrásnyomokat, kicsit megütögettem lila felületüket, hogy megnézzem, érzem-e még a vérem ütemére dobolni az övét. Nem éreztem semmit.

 

És ha nem lettem volna olyan rohadtul gyáva, csuklótól könyékig felmetszem magam egy odahallucinált y-tengely mentén, sőt maga a hasadék lenne a vertikálisan bőröm alá mélyülő tengely... egy kibaszott Szent András törésvonal. Szeretem a kislányomat, szeretem a kislányomat, szeretném elmesélni neki, hogy ha nem lettem volna olyan kurvagyáva, már tegnap megtettem volna, útban hazafelé az utolsó novemberi magánórámról. Beengedtem volna a hasadékon a vérző Nap utolsó sugarát, és mint gondos nagyi-befőttet eltettem volna egy hosszú télre.

 

Igazából ennek már másfél éve.

 

Ma metróval megyek haza, a hármassal. Az egy igazi szarkurdé. Eszembe jut hirtelen minden; hogy szeretem őt, hogy el akarok mesélni neki mindent. Azt, hogy ma nem csak én éreztem a riadalmat. A metrószél a sálam alá menekült. Egy gázolajos vágyról hozott hírt, sötét vágyról. Nem ugrottam, már nem szabad. Már rég felfogtam, mi veszteség, mi nem volt soha az enyém, de most már fogják a kezem, életemben először, szorosan, (nagyon szorosan) fogják a kezem.

 

Úgyis maradnom kéne, mert szeretem a kislányomat, és mert még mindig csak mesélni akarok. Az újonnan porcikáimba költözött szikkadt-szikár öntudat teszi velem, azt hiszem, hogy ma éppen erre gondoltam, amikor a jobbom a balomba fontam.

 

 

* cimet=fahéj (szerb)