Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Gyenge-Rusz Anett: Asszonyról asszonyra

Fotó: a szerző archívuma

Ahogy teltek a hetek, hónapok, kitapasztalták, mikor hullajtja Terike a holdvérét. Olyankor nem nyúltak egymáshoz. Egyszer előfordult, hogy idő előtt nekiláttak. A falu legfürgébb kecskegidája nem tudott olyat ugrani, mint Terike azon az estén.

Bővebben ...
Költészet

Karácsony Orsolya: Fészekrakás

Fotó: A szerző archívuma

Átrendezzük a semmit, / nézzük ahogy mozog

Bővebben ...
Műfordítás

Christianne Goodwin (f. Princes Beáta): Nagymamavers

Fotó: Félegyházi-Vigh Tamás

De hogy hibáztatnám őket? / Rémes ennek a versnek / az akusztikája

Bővebben ...
Próza

Kovács Adél Jenifer: Ködöt lélegzek (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...

Mátyás Ferenc versei

Először a leveleket felejtettük el, / és tovább álmodtuk a telet, / a telet, mely csókokkal döfködte / a hóba zuhant piros fát

Mátyás Ferenc 1984-ben született Szekszárdon. Budapesten él, kötött idejében jogászkodik, kötetlenben ír. A FISZ tagja.

 

Bagoly

 

Az erdő másik fele a bagolyé,

sötétedés után már csak az ő szeme

világítja meg a barlangot.

 

Véletlenül tévedtünk földedre.

Ne küldd ránk, éjszaka,

éhező árnyad!

 

Itt vetkőztem először meztelenre előtted,

és itt adtál nevet sebhelyeimnek,

hogy ne legyenek többé olyan hidegek.

 

Véletlenül tévedtünk földedre.

Ne küldd ránk, éjszaka,

éhező árnyad!

 

Innen láttuk először, ahogy lelassul a folyó,

és minden halkan lüktetni kezd az átváltozás előtt.

Azt mondtad, hogy ez az a pillanat,

és ilyenkor tényleg hinni akartam.

 

Hódolni jöttünk földedre.

Ne küldd ránk, éjszaka,

éhező árnyad!

 

Túl régóta járunk már ide,

ma este maradnunk kell,

hiába érkezik el ismét az ő ideje.

Mikor megindul,

megreccsen a fák gerince

és üvegszilánkká változik a folyó.

A hajnal pedig mohával temeti be

sziklára köpött testünket.

 

 

Testek

 

Ez a porszem,

ez az isten halántékán lüktető

ideg, ez a remegő éden.

Ez a testünktől csillogó, harmatos liget,

a dugás fájáról hullott alma,

és a belé mélyedő fogsorunk nyoma.

Ez a bőrünk súrlódásától csendülő c-moll szonáta

és a megfagyott szférák zenéje.

Ez a szünetek némaságában fogant bűn,

ami észrevétlenül tépi ki a harangok nyelvét,

a lázadó folyó, és az elöntött föld.

Ez a vulkánból lövellő elfojtott indulat,

a gerincünkön növekvő szikla.

Ez a bűn, ami nem tud nélkülünk élni.

Ez a megváltás.

 

 

sosem vagy egyedül

 

azt mondtad ha felkapcsolom a villanyt
nem jönnek el újra
hogy csak tízig kell számolnom
és abbamarad a nyikorgás
hogy a ruhásszekrény sötétjében
a holnap kalandjai pihennek
és csak izgatott szuszogásuk
mozdítja néha az ajtót

azt mondtad ha bohócsapkát rajzolok az éjszakára
dobókockaként gurulnak el a belső sivatagok
és hogy sosem vagyok egyedül
mert ha félek és lúdbőrözöm
a pontokat összekötve
velem lesz velem egész Európa

 

 

A piros fa

 

Először a leveleket felejtettük el,

és tovább álmodtuk a telet,

a telet, mely csókokkal döfködte

a hóba zuhant piros fát,

aztán elfelejtettük az utazásokat,

hogy egykor együtt értük el a folyót,

a folyót, mely táplálta a fát,

a fát, amely még nem rezzent össze a csóktól,

és a csókot, mely nem hitt a tél kékjében,

végül nem ébredtél fel,

és én csak ültem a fekete hóban

egy halott fa törzsére hajtva fejem.