Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (II. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

Az ajtó előtt elegáns hölgy állt. Kozák pézsmakucsmát viselt, és vállára csúsztatott afgán bundát, nyakában földöntúli lángok, éles csillanások, a szemérmetlen gazdagság gyémántkövei. A menekülő kis híján meghajolt előtte, de tudta, mert megérezte, hogy ez itt és most valami miatt, amit nem ért, de tud, nem lenne helyénvaló. A hajnalnak sem volt könnyű súlya, friss lehelete, szőke illata. Itt csak megtörtént, megtörtént vele, mint egy háború. 

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (I. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

– A gépezeteket ebben az őrült világban jobban elismerjük, mint az embereket. Ők az igazi hőseink.

– Hagyjál ezzel a tárgyfetisizmussal! Engem a szellem nagyszerűsége érdekel.

Bővebben ...
Költészet

Mechiat Zina versei

Fotó: Kállai Márta / Scolar

Úgy nézel ki, mint Cillian Murphy, / csak a magasságod, a cipőméreted, / és a fogsorod más.

Bővebben ...
Költészet

Ferencz-Nagy Zoltán versei

Fotó: Tordai Alexa

Sohasem érkeztünk meg, / pedig folyton hajnalodott.

Bővebben ...
Próza

Keömley-Horváth Boglárka: De hát ez sajtos

Fotó: Kádár Viktor

Idén egy másik rokon is garzonhoz jutott a Várban, gondolta feleleveníti a hagyományt. Egyébként fogalmam sincs, hogy ki ez a bácsi, nagymamám másod-unokatestvérének a fia, ezt mondja magáról, ugyanaz a vezetékneve, nem firtatom. Úgyhogy most itt vagyunk, ugyanazokkal az arcokkal ülünk egy légtérben, és a szobában dohányzik az egész család, kivéve én, de hát ugye az én állapotomban nem is szoktak. Mosolyogva néznek rám, miközben fújják a füstöt. Milyen kis helyes a hasam.

Bővebben ...
Műfordítás

Seamus Heaney: Tavaszi szünet

Fotó: Murdo Macleod

Zavarba jöttem / a felállva kezet nyújtó idős emberektől, / akik azt mondogatták, hogy „őszinte részvétem.”

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Hátra Texast, Arizonát

Fotó: Nemes Eszter

Elhiszem róla, hogy valamikor, nagyon régen elhivatottan bízott a küldetésében. Neki nem biztos, hogy elhinném. De róla igen. Elnézem, hogy másodszor már nem köszön vissza, és tudom, hogy hosszú évek óta itt, ezen a padon ül. Már nem hobó. Mert nem megy sehova. És az öntudat lázadását látom bele, csupán kora és helyzete miatt, a ténybe, hogy egy helyben ül. Látom, ahogy évtizedekkel ezelőtt megunja, hogy a kalandvágyat hajtani klisé lett. A hobóság intézményesülni kezdett, és már csak abban volt egyedülálló, hogy egyedülállóan sokan kalandoztak országszerte.

Bővebben ...
Költészet

Terék Anna versei

Fotó: Czimbal Gyula

Régen mi Európa voltunk / és magához ölelt bennünket / a világ.

Bővebben ...
Próza

Hüse Lajos: Szemeim égnek, akár az eleven sebek

Fotó: a szerző archívuma

Óvatosan kihátrál a szobából, fel ne ébressze a fiait. Nagyon ritkán gondolok úgy rájuk, mint a testvéreimre. Apa fiai. Úgy könnyebb. Kihátrál, és kimegy a konyhába. Mert az is van.

Bővebben ...
Költészet

Posta Marianna: dns

Fotó: A szerző archívuma

a központozás / manipuláció, olyan könnyű elbeszélni egymás mellett

Bővebben ...
Mese

Majláth Ákos - Majláth Luca Sára: Placcs, zsupsz

Fotó: az alkotók archívuma

Öcsi próbált nem-gondolni a füleire, de a fülei (nagyon nehezen viselték, ha éppen valaki nem figyel rájuk) csak egyre jobban vörösödtek és vörösödtek. Pedig higgyetek nekem, Öcsi nagy mestere volt a nem-gondolásnak.

Bővebben ...
Költészet

Mazula-Monoki Zsuzsanna versei

Fotó: A szerző archívuma.

azzal nyugtatjuk / magunkat hogy hajnalra / esőt mondanak

Bővebben ...

Nemes András rövidprózái

A telepet behálózó térfigyelő rendszer felvételei használhatatlanok voltak. Homályos emberek látszottak rajtuk, akik homályos embereket vertek. Ennyit mindenki tudott a kamerák nélkül is - Nemes András rövidprózái

Nemes András 1981-ben született Budapesten. Író, filmkritikus. Entropláza című novelláskötete 2007-ben jelent meg a FISZ kiadásában. Jelenleg Lék Ádám történetein és egy Megszabadítottak munkacímű regényen dolgozik.

 

 

A nagy szökés

 

A falióra repedt kijelzője délelőtt tízet mutatott.

Lék Ádám minden erejével arra összpontosított, hogy ne szuggerálja a nyilvánvaló vérfoltot a nő frottírköntösén, így újra és újra azon vette észre magát, hogy a nyilvánvaló vérfoltot szuggerálja.

- Mindent megadtunk neki. Nézzen csak körül. Itt megvan minden – mondta a nő, ujjaival a köntös zsinórját tekergetve. Mamuszba bújtatott lábával időnként felrúgta a túlsúlyos kandúrt, aki fenyegetően fújt a nyomozó felé. Lék Ádám szívélyesen rámosolygott az alkoholszagra, amit az asszony árasztott. Körülnézett.

Márványlapokat imitáló, felpödrődő linóleum az előszobában. Búzakalászmintás, nikotinsárga tapéta.  A fürdőszoba ajtaján térdmagasságban Nagy-Magyarország matricával álcázott lyuk. A konyhapulton fél rúd párizsi. Zsemlemorzsa szigetek, levespor-halmok. Szemmagasságig olajfoltos csempe, fölötte, a meszelt falon megbarnult paca. Lék Ádám kávénak is hihette volna, de addigra már látta a köntöst. Egészen a mennyezetig fröccsent.

- Nem értem, hová tűnhetett – tárta szét karjait a nő. - Itt megvolt mindene.                  

A nagyszobában trópusi esőerdőt ábrázoló, fakó óriásposzter. A padlószőnyeg több helyen kiégetve. A szekrények oldalán karcolások, a megsárgult mennyezeten ormótlan üvegcsillár. A tévé képernyőjén Berényi Miklós éppen pisztolyt szegezett valakire.

A lány szobájában bevetetlen ágy, szétdobált ruhák, kiégett padlószőnyeg. A falakon poszterek: Kurt Cobain, Jim Morrison, Ian Curtis, Amy Winehouse. A sötétítőfüggönyök behúzva. A bútorokból édeskés fűszag párolgott. Lék Ádám megfontolta, hogy rákérdez a drogfogyasztásra, de hamar letett róla: a nő valószínűleg nem tud róla, és ha a gyerek esetleg előkerülne, felelősségre vonná. Az íróasztalon versekkel és tollrajzokkal összefirkált spirálfüzetek: Nem láthatom magam ott, ahol semmi nincsen.

- Megvolt mindene. Nem értem az egészet – mondta a nő, mamuszos lábával visszatartva a macskát, ami éppen Lék Ádám bokáját kívánta megrohamozni. Az állat koromfekete volt, csak feje búbján virított egy hófehér, csillag alakú pamacs.

A nyomozó előhalászott ballonkabátja belső zsebéből egy jegyzetfüzetet, és felírta a lány személyes adatait. Különleges ismertetőjegyek után érdeklődött. A nő megvonta a vállát.

- Kamasz. – mondta. - Tudja, milyenek ezek.

Lék Ádám elfojtott egy sóhajt, és inkább fényképet kért a gyerekről.

A nő a nagyszobába ballagott, majd egy hatéves forma, kezében műanyag varázspálcát tartó, fehér harisnyát és nejlon tündér-jelmezt viselő, szőke kislány képével tért vissza. A nyomozó gondterhelten nézett a fotóra, a nőre, majd újra a fotóra. Megfontolta a kérdést, hogy a gyerek eltűnésekor is a tündér-jelmezt viselte-e. Végül szó nélkül zsebre vágta a képet. Osztálytársak, közeli barátok nevét kérte. A nő ismét vállat vont.

- Nem tudok én mindent fejben tartani.

Foltokban lepattogzott, bíborvörös lakkal borított körmeivel lenőtt fürtjei közé túrt.

 - Tudja, régen járt igazi férfi ebben a lakásban.

Lék Ádám abban reménykedett, a gyerek soha nem kerül elő, vagy ha mégis, nem neki kell majd visszahoznia.

Megígérte a nőnek, hogy amint megtud valamit, jelentkezik, és elbúcsúzott.

Nem bízott a lakótelep liftjeiben, a lépcsőt használta. A kapuban vette észre, hogy a kandúr odáig követte. Lenézett rá. A macska esdeklő tekintettel figyelte. A pamacs szívet formázott a fején.

Lék Ádám kilépett a kapun, és hagyta, hogy az állat elsüvítsen mellette a tágas parkoló felé.

 

           

Knockout

 

Futótűzként süvített át a lakótelepen.

Meglendült egy kar. Állkapocs reccsent. Valaki felkiáltott. A zaj hetekig ugrált a házfalak között.

Aki csak hallotta, bűvkörébe került. Nem lehetett megállítani.

Knockout-ként emlegették. Pillanatok alatt vált népszerűvé. Nem került semmibe. Nem igényelt előkészületeket. Semmi más nem kellett hozzá, csak az empátia teljes hiánya. Ütni kellett. A lényeg, hogy indíték nélkül tegyék. Váratlanul. Kivédhetetlenül. Ha találtak volna indítékot, az egész értelmét veszti. Az volt az értelme, hogy ne legyen értelme.

Az első támadások után kiterjedt rendőrségi nyomozás kezdődött. Az áldozatok nem tudtak személyleírással szolgálni támadóikról, annak ellenére, hogy valószínűsíthetően nap, mint nap találkoztak velük. A nyomozás azzal zárult, hogy a vezetőjeként dolgozó rendőrtisztet ismeretlen elkövető egyetlen ütéssel kórházba küldte.

A telepet behálózó térfigyelő rendszer felvételei használhatatlanok voltak. Homályos emberek látszottak rajtuk, akik homályos embereket vertek. Ennyit mindenki tudott a kamerák nélkül is.

Híradóstábok lepték el az utcákat. Interjúkat készítettek. Az áldozatok könnyen felismerhetőek voltak sérüléseikről, elkövető bárki lehetett.

- Nem láttam semmit. – mondta egy bevásárlószatyrokat cipelő nő.

- Hallottam róla, de nem vagyok biztos benne. – vonta meg vállát egy kutyasétáltató kisfiú.

- Alaptalan pletyka. – nyilatkozta egy férfi, a járomcsontján sötétlő fekete véraláfutást vakargatva.

Az esetek egyre szaporodtak. A Knockout jelenséggé vált. Országos ügy lett.

- A Lét értelmetlenségére adott csattanós válasz, a mindennapos stressz szükségszerű kivetülése. – nyilatkozta egy elismert szociológus a kórházi ágyból, amiben betört koponyával feküdt.

A lakosság Lék Ádámhoz fordult.

Elvállalta az ügyet, holott biztos volt ténykedése eredménytelenségében.

Tízedik emeleti lakásának ablakából figyelte, ahogy a járvány egyre terjed.

Látta tombolását a játszóterek homokozóiban, a házak között és a parkolókban, nappal és éjszaka, a legfiatalabbak és legidősebbek között. Lendültek az öklök és reccsentek az állkapcsok. A határok elmosódtak. Ütötték egymást válogatás nélkül.

Prédára leső kamaszok csoportjai rejtőzködtek a lépcsőházak sötétjében. Kacagó gyerekseregek rontottak egymásnak az iskolaudvaron. A nyugdíjas otthon környékén mindenfelé eldobált járókeretek és éthordó dobozok hevertek. Az éjjel-nappali italbolt előtt állomásozó iszákosok bágyadtan, meggyőződés nélkül csépelték egymást.

Az ütések zajával nevetés feleselt. Mindenki jól érezte magát.

Lék Ádám várakozott. Megbízói telefonhívásaira nem reagált, az utcára sem tette ki a lábát. Cigarettázott, és figyelte a járvány lefolyását.

Úgy ért véget, ahogy kezdődött: minden ok nélkül.

Az esetek ritkulni kezdtek. Az újdonság varázsa odalett, a lendület alábbhagyott. Végül abbamaradt.

Lék Ádám felkereste megbízóit, és jelentette, hogy megoldotta az ügyet. Szakmai titkokra hivatkozva nem árulta el, hogyan. Felvette tiszteletdíját.

Elégedett volt. Tudta, hogy mindent megtett, amit lehetett.

 

 

A test

 

Lék Ádám nem akarta elhinni, hogy a fröccsenés a betonon valaha ember lehetett.

Bíbor, fekete és lila fröccsenés volt. Bepettyezte a házfalat. A buszmegálló plexiüvegét. A közelben álló fa lombozatát.

Lék Ádám nem értette, mit keres itt. Nem tudta, mit várnak tőle. Rendőrt hívott.

A kiérkező járőrök citromsárga szalaggal kerítették körbe a helyszínt. Beleálltak a fröccsenésbe. A fejüket vakargatták. Kedvetlennek látszottak. Nem tudták, mit várnak tőlük. Kikérdezték a lakókat.

Az emberek nem merték kétségek nélkül kijelenteni, hogy a fröccsenés a házban lakott. A fröccsenés családi állapota bizonytalan volt, tettének indítékai homályban maradtak. Egy idős asszony elmondása szerint mindenkit ismert a környéken, a fröccsenést azonban soha nem látta korábban.

- A házban csak rendes emberek laknak. – vélte az asszony. – Rendes ember ilyet nem csinál.

Lék Ádám felsóhajtott.

Egy mentőautóval két fiatal ápoló érkezett. Felmérték a helyzetet. Tanácstalanul néztek körbe. Pokrócot hoztak, a fröccsenésre helyezték. Elszívtak egy cigarettát. Távoztak.

A rendőrök gyorsan végeztek a tanúk kihallgatásával. Nem lettek okosabbak.

- Ilyen esetben ez a szokásos protokoll. – mondta egyikük Lék Ádámnak.

- Micsoda? – kérdezett vissza ő.

A rendőrök elhajtottak.

Lék Ádám a fröccsenésre helyezett pokróc mellett maradt.

Egy taxis hangosan nehezményezte közelben parkoló autója bemocskolását. A járókelők hitetlenkedve csóválták fejüket. Mobiltelefonjaikkal fotókat készítettek. Legtöbben a kellemetlenségek miatt aggódtak, amiket a fröccsenés okozott. Le kellett vakarni a falról. A járdáról. A gyerekek is láthatták. Csupa nyűg és baj.

- Az ilyennek semmi sem szent. – mondta egy férfi felháborodva.

Lék Ádám egyetértett vele.

Ő sem hitte, hogy a fröccsenésnek köze lenne bármihez, ami szent.