Soltész Béla prózái

Részletek

Írta: Soltész Béla

Ha betörök, sikkasztok, embert ölök, ítéljenek el és csukjanak le. Ha részegen elalszom az asztalra borulva, fessék össze az arcomat filccel és tömjék tele a fülemet csikkekkel. Ha hülyeséget írok ki a Facebook-üzenőfalamra, kapjak negyven leoltós kommentet.

Olasz délután

Felhangosítottam a rádiót. Nem tudtam, mi a szám címe. Olaszul volt, én pedig egy szót sem tudok olaszul. De ahhoz, hogy átmossam a tubifexet, ez a szám tökéletesen megfelelt.

Fél kiló tubifexet hoztak hétfőn, a nagyja még megvolt, bűzlött, mint a hányás. Szottó un cséló, valami ilyesmit énekeltek olaszul. Mielőtt beadod a halaknak a tubifexet, le kell önteni róla a mocskot, amit a saját rohadása okozott. Sőt, többször át kell mosnod. És mielőtt összejössz valakivel, ki kell mosnod magadból az előző kapcsolat mocskát.

Joloszó kenoszonoszólo, ment a rádióban. Miért beszélsz magadban, Zsuzsi? És miért úgy, mintha egy másik személy lennél?

Néztem a halakat. Marták a tubifexet, tekergőztek a férgek. Huszonkét akvárium volt körös-körül a boltban, alul meg kilenc terrárium. Soha többé ne gondolj rá, Zsuzsi. Nem érdemelt meg téged. Nem volt hozzád való. Tavaly ilyenkor, pont így áprilisban, naponta jött be, hogy ilyen tápot meg olyan itatót vegyen a törpenyulának. Igen, mindketten pontosan tudtátok, hogy miről van szó, onnantól kezdve, hogy másodszor benyitott. Il báttitó djunkóre dentralpettó.

A kisnyuszik között néha van olyan, amelyik sérülten születik. Ez sokszor csak akkor derül ki, amikor a vásárló felemeli, hogy rosszul nőtt a lába. A legtöbben ilyenkor szó nélkül visszateszik. Néhányan megkérdezik, hogy akkor mi lesz vele. Erre a válasz az, hogy bezúzzák kutyatápnak. A legtöbben még erre is visszateszik. De van, aki elviszi. Sőt van, aki kérdezés nélkül elviszi.

Bence szó nélkül visszatette volna. É rídó é pjángó. Tavaly ilyenkor, pont áprilisban, akkor még munkanélküli volt, elkezdett bejárni a boltba. Szabadúszó olasztanár volt, ráért. Pedigrés nyula volt. Addig ügyeskedett, amíg egyszer felmentem megnézni hozzá. Bence soha nem tartott volna sérült nyulat. Lefeküdtünk. Elsőre nem volt nagy szám, de másnap megint felmentem. Akkor már jobb volt, de inkább csak a dumája, meg ahogy nézett. Május végén volt először orgazmusom vele, addigra már mindent tudtam Rigolettóról. Hogy a gecibe hívhatja valaki Rigolettónak a törpenyulát? Jaj, Zsuzsi, ne legyél közönséges.

Lá sztórinfinítá konté, mi van, megint olasz szám jön? Hirtelen bemondták, hogy kedves hallgatóink, jó szórakozást kívánunk az olasz délutánhoz itt az FM 96.9-en ezen a csodálatos tavaszi napon. Aha, csodálatos, a kurva anyátok, az a csodálatos. Ne káromkodj, Zsuzsi, magadban se. Sőt, ha egy mód van rá, ne is beszélj magadban. 

Tessék, megjött az őrült bácsi. – Jó napot, hogy tetszik lenni? – kérdeztem hangosan. Az őrült bácsi süket volt, mint az ágyú. Minden délután négy körül bejött, körbenézett, megnézte a halakat, aztán leguggolt a tengerimalacok elé. Felnézett, mint egy rossz gyerek, aki úgy csinál, mintha engedélyt kérne, pedig már rég elhatározta, hogy rossz fát tesz a tűzre. Megértően biccentettem, az őrült bácsi pedig benyúlt a terráriumba, és a mutatóujjával simogatni kezdte az egyik tengerimalacot.

 Kántáré dámóré non básztámáj. Bence nyáron talált munkát az Emporio Armaninál, öltözteti a maffiózókat. Zsuzsi, ne legyél rosszindulatú! Jó munkahely, jó kereset. Tréningre vitték szeptemberben. Nem ért rá sose, reggeltől estig dolgozott. Öltönyben járt, derogált már neki, hogy a barátnője kisállat-kereskedésben dolgozik, de magától soha nem mondta volna. Rá kellett kérdezni. Mellébeszélt. Közben Rigolettó olyan arisztokratikusan mozgatta az orrát, mint aki pontosan tudja, hogy neki pedigréje van.

Azóta nincs törpenyúl a boltban. Se nyúlkaja, se önitató, se alom, se semmi, aminek köze van a kurva nyulakhoz. Zsuzsi! Elnézést.

A tubifexet megették a halak. Észrevettem egy döglött gurámit az egyik akváriumban, kiszedtem, kidobtam a szemetesbe. Az őrült bácsi még mindig a mutatóujjával simogatta a tengerimalacot. Pjúbellá kózá noncsé. Van egy fiú, itt szokott elmenni a bolt előtt, egy háromlábú szetter-németjuhász keveréket sétáltat. Biztosan menhelyről való, a jobb mellső lába tőből hiányzik, de egész jól el tud bicegni. Helyes fiú, magas, vékony, hosszú hajú, de nem ez a lényeg, hanem hogy képes szeretni egy háromlábú kutyát. Ennek a fiúnak lelke van, ezt a fiút csókolni kéne, ölelni, az utolsó cseppig kefélni, na de Zsuzsi! Hé! Bocsánat, bocsánat.

- Köszönöm – mondta az őrült bácsi, és felállt a terrárium elől.

- Szívesen.

- Engem nem szeret senki, csak ezek a tengerimalacok.

- Ne tessék ilyet mondani.

- Feleségül veszem magát.

- Ilyet se tessék mondani.

Az őrült bácsi biccentett és kilépett az utcára. Ahogy kinyitotta az ajtót, egy fuvallatnyi áprilisi levegő járta át a tengerimalac- és haltáp-szagú boltot.

Grácie dezisztére. Jó szórakozást kívánunk az olasz délutánhoz itt az FM 96.9-en, ezen a csodálatos tavaszi napon.

Istenem, csak nehogy mém legyen belőlem

Istenem, csak nehogy mém legyen belőlem.

Nem tudok elképzelni kegyetlenebb sorsot. Ha kikötöznének egy oszlophoz, és tüzes vassal égetnének, az se lenne annyira borzalmas, mint ha Photoshoppal esnének nekem. Szinte hallom a pixelek csikorgását a legkisebbre vett brush tool alatt, mint ahogy a beton sikít, ha vágja a flex, és a gúnykacajt, amit az ismeretlen user, miután kiszakította az arcomat a kontextusából, feltölti a mémgenerátorra, ráír valami captiont, és kész, nekem lőttek.

Istenem, csinálj velem bármit, csak nehogy mém legyen belőlem.

Ha betörök, sikkasztok, embert ölök, ítéljenek el és csukjanak le. Ha részegen elalszom az asztalra borulva, fessék össze az arcomat filccel és tömjék tele a fülemet csikkekkel. Ha hülyeséget írok ki a Facebook-üzenőfalamra, kapjak negyven leoltós kommentet. De az, hogy egy szerencsétlen mondatomat, amit véletlenül mondtam, vagy egy hülye arckifejezésemet, vagy egyáltalán akármimet százszámra reprodukálják, és olyasmit írjanak fölé, amihez nekem semmi közöm, attól kérlek, ments meg, istenem.

Istenem, csinálj velem bármit, amit akarsz, mindegy, csak nehogy mém legyen belőlem.

Ne lássa belém senki a frusztrációi, a kudarcai, a depressziója okát. Ne lássa belém senki a rendszert. Ne lássa belém senki a rendszert fenyegető felfordulást. Én csak teszem a dolgom. Ha kérdeznek, válaszolok, még ha hülyeséget is. De néha azt gondolom, jobb lenne némának maradni és elbújni, ha fényképezőgépet vagy kamerát vagy iPhone-t látok, nehogy az én fejem felé is odakerüljenek azok a gyűlöletes, fehér, Impact betűtípussal írt captionök, mint Jézus feje fölé a gúnyos INRI.

Istenem, kérlek, ments meg az online kereszthaláltól.

Soltész Béla 1981-ben született Budapesten. Író, világutazó, PhD-hallgató, a FISZ tagja.