Egy vallomással kezdem: sosem kedveltem a kulturális folyóiratokat. Képzeletemben valahogy úgy élnek, mint amik olyan írásokkal vannak tele, amelyeket még nem hőkezelt az irodalomtörténet és -kritika, nem főzte elő a nagyérdemű olvasóközönség.

Előzetes koncepció nélkül léptem be az Írók Boltjába, hogy kiválasszam a megfelelő folyóiratokat a szemléhez. Nem volt dédelgetett kedvencem a lapok között. Végül – a véletlennek köszönhetően – alakult ki a szubjektív toplistám.

Ha nem tévedek, Markó Béla egyik esszéjében olvastam pár évvel ezelőtt, hogy egy (talán) felvidéki útja kapcsán rá kellett jönnie: a közös nyelv és kultúra, valamint a szintén komoly kapcsolódási pontot jelentő kisebbségi léthelyzet ellenére mi, különböző országokban élő határon túli magyarok mégsem ismerjük és értjük igazán egymás helyzetét.

Fényhiányos, depresszív időkben menedék az olvasás. Ideiglenes persze, nem is lehet más, egy-két óra lopott idő. Ilyenkor kell folyóiratokat keresgélni, böngészni az Írók Boltja kínálatát.

Érdekes, hogy a tárgyalt hét lapszám közül csupán egy kezdődik prózával, úgy látszik, valójában a versekért vannak a folyóiratok, minden más inkább csak utánuk következik.

Megbízható forrásból tudom, hogy a szentendrei HÉV-megálló trafikjában is úgy néznek a vásárlóra, amikor irodalmi folyóiratokat keres, mintha legalábbis gyermekpornográfia után érdeklődne, de emiatt még nem kell feladni, a kitartó próbálkozás meghozza gyümölcsét.