Avagy hogyan sűrítsünk össze három hónapot feledés ellen

Irodalmi eufóriát azonban a júniusi Kalligram adott igazán, bivalyerős lapszámnak tartom, kezdve Márton László Nibelung-ének fordításától Mucha Dorka prózájáig. A Nibelung-ének közérthetővé tétele ugyanolyan közszolgálat, mint mondjuk amilyen az összes eposz és ének újrafordítása volna, hiszen ezek olyan örökérvényű irodalmi művek, amelyek a 21. századunk megértéséhez új szempontokat tehetnek hozzá. Például a lapszámban szereplő Hatodik kaland (Utazás Isenstein szigetére) olyan mozzanatokat közöl a főszereplők kalandjaiból, mintha egy Keeping up with the Kardashians-epizódot látnánk

Kéthavi szemle feledés ellen

A legizgalmasabb és a fent említett emlékeimhez leginkább kapcsolódó tanulmány azonban a Milián Orsolyáé volt. Milián A fényképkönyvekről és Nádas Péter vadkörtefa-sorozatairól címet adta a szövegnek, amivel nyilvánvalóan egyből a Saját halál Nádas-műre asszociáltam. Elkapott egyféle nyugtalanító kíváncsiság – vajon végre sikerül-e választ kapnom arra a kérdésre, ami a bölcsészkaron eltöltött évek alatt sehogy sem válaszolódott meg, nevezetesen: a Saját halál szövegének és a vadkörtefa-sorozatnak milyen köze van egymáshoz, hogyan lehet a kettőt összeértelmezni.

(két)havi szemle feledés ellen

Kittler A vándor éji dala című Goethe-mű keletkezéstörténetéhez és annak előzményeihez járul hozzá: az alaphelyzet Christian Mahr feljegyzéseiből tárul elénk, amint a 81 éves Goethe születésnapjának előestéjén a Kickelhahn nevű hegyet megmászva meglátogatott egy vadászházat, ahol évekkel ezelőtt megszállt. A ház déli ablaka mellé A vándor éji dala volt bevésve, 1780-as keltezéssel. A szöveggel való újbóli találkozás meghatotta és könnyekre fakasztotta az idős költőt, főként a vers utolsó sorai (balde / Ruhest du auch – nemsokára / nyugszol te is).

Havi szemle feledés ellen

A non- és poszthumán létezés különböző formáira az Alföld figyelt fel az elmúlt hónapban. Már most megjegyzem, hogy rég nem láttam ennyire találó és minőségi illusztrációkat folyóiratban, mint Sebő Krisztián tű-és tollrajzai – egyenesen tetoválás-gyanúsak, művészi értéküket kellő transzgresszió fűszerezi. A határátlépési gyakorlatoknál maradva egyenesen a kritikai részleghez ugrom, ahol Nemes Z. Márió (aki egyébként verset is közöl a lapban) Németh Zoltánnak az Állati férj című új verseskötetéről (Kalligram, 2016) közöl kritikát… vagyis inkább tanulmányszerűséget, ahogy azt tőle még láthattuk.

Éves top10 feledés ellen

Ez a negyedik folyóirat-toplistám: az eddigi háromból az első a Librarius, a második és a harmadik a SZIFONline felületén jelent meg, úgyhogy nem most tartunk szabályalkotó órát: a játékszabályok ugyanis a korábbi évekből már javarészt adottak. Idén sem szerepel a listán olyan darab, amibe magam is írtam (ha jól követem saját tevékenységemet, ezzel a januári Jelenkor, az 2017-es első Műút és a nyári Hévíz esik ki), amit nem tudtam beszerezni, vagy amit lusta voltam elolvasni, és idén is csak saját ízléspreferenciáimért vállalhatok felelősséget.

Havi szemle feledés ellen

Amikor 2015 elején, a Világtalanul?-antológia nagyjából másfél éves munkálatait befejezve úgy döntöttem, hogy az év végi körkérdések gettójából kiszabadítandó rendszeres reflexió tárgyává teszem a kulturális folyóiratokat, semmi heroikusra nem gondoltam: csak fogom, és egymás mellé válogatom a szövegeket, párbeszédbe léptetek egy-egy könyvet meg folyóiratközlést, beszámolok a megjelenés előtt álló könyvek részleteiről, és kiemelem, ami egyébként nem kapna figyelmet. A feladat nemesnek tűnt, és nagyobb kaland volt, mint azt előzetesen gondolni mertem.