Kéthavi szemle feledés ellen

A legizgalmasabb és a fent említett emlékeimhez leginkább kapcsolódó tanulmány azonban a Milián Orsolyáé volt. Milián A fényképkönyvekről és Nádas Péter vadkörtefa-sorozatairól címet adta a szövegnek, amivel nyilvánvalóan egyből a Saját halál Nádas-műre asszociáltam. Elkapott egyféle nyugtalanító kíváncsiság – vajon végre sikerül-e választ kapnom arra a kérdésre, ami a bölcsészkaron eltöltött évek alatt sehogy sem válaszolódott meg, nevezetesen: a Saját halál szövegének és a vadkörtefa-sorozatnak milyen köze van egymáshoz, hogyan lehet a kettőt összeértelmezni.

(két)havi szemle feledés ellen

Kittler A vándor éji dala című Goethe-mű keletkezéstörténetéhez és annak előzményeihez járul hozzá: az alaphelyzet Christian Mahr feljegyzéseiből tárul elénk, amint a 81 éves Goethe születésnapjának előestéjén a Kickelhahn nevű hegyet megmászva meglátogatott egy vadászházat, ahol évekkel ezelőtt megszállt. A ház déli ablaka mellé A vándor éji dala volt bevésve, 1780-as keltezéssel. A szöveggel való újbóli találkozás meghatotta és könnyekre fakasztotta az idős költőt, főként a vers utolsó sorai (balde / Ruhest du auch – nemsokára / nyugszol te is).

Havi szemle feledés ellen

A non- és poszthumán létezés különböző formáira az Alföld figyelt fel az elmúlt hónapban. Már most megjegyzem, hogy rég nem láttam ennyire találó és minőségi illusztrációkat folyóiratban, mint Sebő Krisztián tű-és tollrajzai – egyenesen tetoválás-gyanúsak, művészi értéküket kellő transzgresszió fűszerezi. A határátlépési gyakorlatoknál maradva egyenesen a kritikai részleghez ugrom, ahol Nemes Z. Márió (aki egyébként verset is közöl a lapban) Németh Zoltánnak az Állati férj című új verseskötetéről (Kalligram, 2016) közöl kritikát… vagyis inkább tanulmányszerűséget, ahogy azt tőle még láthattuk.

Éves top10 feledés ellen

Ez a negyedik folyóirat-toplistám: az eddigi háromból az első a Librarius, a második és a harmadik a SZIFONline felületén jelent meg, úgyhogy nem most tartunk szabályalkotó órát: a játékszabályok ugyanis a korábbi évekből már javarészt adottak. Idén sem szerepel a listán olyan darab, amibe magam is írtam (ha jól követem saját tevékenységemet, ezzel a januári Jelenkor, az 2017-es első Műút és a nyári Hévíz esik ki), amit nem tudtam beszerezni, vagy amit lusta voltam elolvasni, és idén is csak saját ízléspreferenciáimért vállalhatok felelősséget.

Havi szemle feledés ellen

Amikor 2015 elején, a Világtalanul?-antológia nagyjából másfél éves munkálatait befejezve úgy döntöttem, hogy az év végi körkérdések gettójából kiszabadítandó rendszeres reflexió tárgyává teszem a kulturális folyóiratokat, semmi heroikusra nem gondoltam: csak fogom, és egymás mellé válogatom a szövegeket, párbeszédbe léptetek egy-egy könyvet meg folyóiratközlést, beszámolok a megjelenés előtt álló könyvek részleteiről, és kiemelem, ami egyébként nem kapna figyelmet. A feladat nemesnek tűnt, és nagyobb kaland volt, mint azt előzetesen gondolni mertem.

Havi szemle feledés ellen

Ez már csak azért sem indokolt, mert az elemzett kötetek közül némelyik materiális (Király István ezer oldalt meghaladó, Havasréti József által nagyító alá vett naplója), némelyik pedig irodalmi (Tompa Andrea: Omerta) súlyával közelít Nádas memoárjához, s ha mindehhez még azt is hozzátesszük, hogy a végletekig hithű kommunista Király naplója épp ott (1956-ban) veszi kezdetét, ahol Nádas (végletekig hithű kommunistákban gazdag) memoárja abbamarad (hogy az ötvenes években, de a határ túloldalán játszódó Omerta életvilágáról ne is szóljunk), akkor világossá válik, hogy a nyilvánvaló gravitációs pontokon túl is párhuzamokban gazdag, szép íveket leíró, tudatosan összeszerkesztett számról van szó.