Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...

Megerősítenek abban, hogy ez jó

Sifter Veronika kérdezte a Lábán Rudolf-díj idei díjazottjait
Április 26-án este jubileumi díjátadónak lehettünk tanúi a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Tízedik alkalommal osztotta ki a szakmai kuratórium az előző év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásainak járó Lábán-Rudolf -díjat. Az idei nyertesek: Fülöp László “there is an elephant in every room”, valamint Arany Virág és Hadi Júlia a L é p é s I d ő című koreográfiájukkal.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert mind a két darab alkotóival beszélgettem a bemutatók előtt - ezek az interjúk itt illetve itt olvashatók.  A díjkiosztó gála után, először Hadi Júliával tekintettük át, hogyan alakult a L é p é s I d ő sorsa a bemutató óta.

 

(Hevér Zsófia felvétele)

 

Hadi Júlia: A darabot először 2014 májusában játszottuk, a Jurányi Inkubátorházban, a Svung táncestek sorozatában. Ezt követően idén februárban szerepeltünk az Artusban, majd márciusban bekerültünk a DunaPart  a magyar független kortárs előadóművészeti szemle idei programjába. Minden egyes újrajátszás alkalmat teremtett újabb és újabb a pillanatok vizsgálatára, megélésére – most például réteg számomra. Ezek a fókuszpontok a mi érdeklődésünket is formálják. Változtunk külalakban is – míg az első verzióban a jelmezben nagyobb hangsúlyt kapott a saját test és a kettőnk közötti különbségek, addig mostanra egy szigorúbb, “business” jellegű öltözékben táncolunk, ami uniformizál, absztraktabbá teszi a jelenlétünket. A darab absztrakt  formája miatt egyébként tartottunk attól, hogy a darab nem annyira „nézőbarát”, viszont a DunaPart után az látszott, hogy a szakmai közönségnek átmegy.

 

Ezt követően a “there is an elephant……” alkotóival ültem le, hogy Biczók Annával, Cuhorka Emesével és Fülöp Lászlóval együtt elevenítsük fel a bemutatótól a díjátadóig tartó időszakot:

 

A díj külön öröm számunkra, mert talán mi még kevésbé vagyunk ismertek a közönség és a szakma számára. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy az elmúlt közel másfél évben mindössze csak öt alkalommal játszottuk a darabot – Budapesten csak 3 alkalommal. Az első nagyobb áttörést ez év elején a Nextfeszt jelentette, ahol a Trafó által szervezett fesztiválon ez a darab is jó fókuszba került, és olyanokhoz is eljuthatott, akikhez eddig nem. Itt nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Az nagy dolog, hogy ez a darab megszülethetett, így kiforrhatta magát – sok szervezés és szerencsés körülmény együttállásának volt köszönhető. Az elején nem mertük volna megjósolni, hogy ez a közös munka eljuthat idáig. Az, hogy megtaláltuk a megfelelő rezidencia-programokat; hogy megkaptuk a megfelelő anyagi támogatást; hogy mögénk állt a SÍN Kulturális Központ és hogy bekerültünk a Nextfeszt programjába – ez csupa olyan dolog, amiből még semmi nem látszott az elején. Ez mind közben alakult, és lehetőséget biztosított számunkra, hogy tovább csiszoljuk, fejlesszük a munkánkat. Az egész folyamatban így utólag van valami csodálatos: csak teszed a dolgodat, követed a szimatod, ami érdekel, és ha keményen, fókuszáltan dolgozol, egymást generálják a folyamatok, és a valós érdeklődéstől helyeket találnak maguknak a dolgok. A SÍN egy védőburok volt felettünk, de sokat jelentettek a visszajelzések is mindenfelől, hogy egyáltalán érték az, ahol keresgélünk, és amit találtunk ebben a darabban – hogy mind a szakma mind a nézők megerősítenek abban, hogy ez jó! Ma, amikor többnyire magányosan küzdenek az emberek, az nagyon nagy dolog, ha visszajelzést kaphatsz arról, hogy amit csinálsz, az nemcsak neked; másoknak is értékes lehet.

 

A there is an elephant című előadás legközelebb 2015 decemberében, a Trafóban lesz látható.