„A rigók és a fülemülék hihetetlen szólókat vágnak le”

Részletek

Írta: Szabó T. Anna

Most, hogy éledezik lassan az élet, nem várunk tovább, és kinyitjuk a SZIFON-on a Godot Bar-t, ahova amiatt hívjuk a nekünk fontos szerzőket, hogy beszélgessünk velük ebben a furcsa időben. Arról többek között, hogy milyen volt a vírus előtt az élet, hogy milyen korona idején az irodalom és hogy milyenek a kilátásaink a kijárási korlátozás utáni időkre. Szabó T. Anna válaszait olvashatjuk.

Az utolsó hely, ahol a kijárási korlátozás előtt jártam…

 Szalóki Ági felemelően szép gyerekkoncertje, és a költészet napi Nők Lapja címlap fotózása az Egyetemi Könyvtárban, Tóth Krisztával és Grecsó Krisztiánnal. Vicces élmény volt öltözőteremnek használni az üres központi olvasótermet (hajszárítók hangja, tűsarkak óvatos koppanása…), jó volt együtt lenni egy kicsit régi barátokkal. Utána nemcsak az a csoda történt, hogy a régi könyvek termét is megnézhettem privátban, hanem az is, hogy a kezembe vehettem ismét Kriszta első verseskötetét, diákkorom kedves (és beszerezhetetlen) könyvét, az Őszi kabátlobogást, mert a készülő cikkhez szükségem volt a pontos idézetre. Rájöttem, hogy nem járok eleget könyvtárba – rengeteg könyv között élek, végtelen mohósággal igyekszem mindent beszerezni (mert pont éjfélkor vagy hétvégén szokott mindig kelleni valami) – elkényeztetett az Eötvös Collegium és az Irodalomtudományi Intézet fantasztikus könyvtára, ahová egy időben bármikor be lehetett mennünk collegistaként, akár éjfélkor is.

Kilátás az ablakomból:

A legfontosabb, hogy legyenek az ablak előtt fák. Gyerekkoromat a Malomárok partján töltöttem Kolozsváron, a Nyárfasorban (igen, voltak nyárfák is), utána Szombathelyen a Gyöngyös patak partján éltem (hársfák, fenyőfák), azután pedig a Gellérthegyen az Eötvös Collegiumban, óriási lombos fák vettek körül. Pár évet lehúztam egy kopár és sötét udvar alján, onnan viszont (égi szerencse) egy repkénnyel befuttatott, rigófészkes tűzfalra lehetett látni, a következő lakásunkat is a fák miatt választottuk, most pedig kertes házban élünk Budaörsön – nagy társaság tizenkét év alatt alig párszor volt nálunk, de a madarak és a fák (meg a sünök meg a macskák) életmentő közelsége a legjobb, ami velünk valaha történhetett. Életemben először volt időm tényleg törődni a kerttel, rendezett dzsungel jött létre így, gazdag és illatos vadon. Gyönyörűség. És idén arra is volt például időm, hogy megfigyeljem a katicabogár-lárvák fantasztikus átalakulásának fázisait.

„Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek erdején át visz az ember útja,
s a vendéget szemük barátként figyeli.”

(Mondogatom Baudelaire-t… A Kerített tér kötetemet is ennek a kertnek köszönhetem.)

Karantén-inspirációk, vagyis zenék, podcastok, olvasni- és néznivalók, amik tartják bennem a lelket…

Soha nem volt időm sorozatokat nézni, de most újra végignézzük (immár az egyik fiunkkal) azt az egyetlent, amit életemben végignéztem: a The Wire (Drót) című zseniális filmfolyamot. Az ifjú pápát is végignéztük (ketten), ráadásul olaszul, amit angol felirattal majdnem tökéletesen értek, így dupla öröm. Állandóan a Deutschlandfunk Kultur szól, amikor bent vagyok, de amióta madárdal van, leginkább azt hallgatom, ha nyitva az ablak (a rigók és a fülemülék, de még a szajkók és a verebek is hihetetlen szólókat bírnak levágni), de persze néztünk koncerteket is vetítővásznon, mintha ott lennénk a Fesztiválzenekar vagy a Berlini Szimfonikusok estjén. A Bartók Rádió és a Spotify is sokat ad, és újabban a nagyfiam zenei leckéi: elhatározta, hogy bepótoltatja velem az elmaradásaimat. A Dead Kennedys (hogy is éltem eddig nélküle?) hatalmas felfedezés, most már mindig része lesz az életemnek. Nagyon bírom azokat a számokat is, amiket Gábor fiam ír (egy egész lemezt vett fel egyedül), nemcsak zeneileg izgalmas, hanem soha nem finomkodik vagy kertel, és ezzel frissen tartja a kíváncsiságomat. Könyv sok van, ami segített, legutóbb Pali fiam egyik projektje kapcsán én is elolvastam Gavin Francis remek útirajzát, már az alcíme is szép: Empire Antarctica. Ice, Silence and Emperor Penguins. Olyan gyönyörűen ír a jégről, hogy belesajdul a szívem a vágyba, hogy egyszer én is láthassam azokat a színeket, hallhassam azt a csendet – pedig korábban eszem ágában se lett volna az Antarktisznak akár a közelébe menni. Hiába: a jó könyvnek hatalma van.

A kötet, amit régóta kerülgetek, de most végre nekiállok/nekiálltam az olvasásának…

Végre rendesen elolvastam Tompa Andreától A hóhér házát (többek között), mert korábban egyszerűen nem bírtam oldalról oldalra olvasni, hanem izgatottan lapozgattam és olvastam összevissza, hiszen benne van a gyerekkorom iskolája, a tanáraim, és az osztályfőnököm is név szerint. Annyira felkavart annak idején, hogy csak most jött el az idő, hogy képes voltam irodalomként olvasni.

Ezen dolgozom most…

A novelláskötetemen és egy ifjúsági regényen dolgozom. Már csak babonából sem mutatom meg, mint ahogy a regényt sem, amit egyszer csak-csak befejezek, ha abbahagyom ezt a szorongó halogatást, amivel ez a karantén járt.

Mit tanulsz a bezártságból és mi az, ami bosszant benne?

Egész életemben vágytam egy ilyen időszakra, amikor végre mindenki békén hagy – de sajnos ez most mégsem volt vakáció, a bevásárlás, a főzés, a háztartás és az iskolai felelősségek olyan figyelmet követeltek tőlem, hogy továbbra is felaprózódtak a napjaim. Épp ma sóhajtottam fel, hogy soha életemben nem voltam még olyan alkotóházban, ahol ellátást kaptam volna – a néhány, kétségtelenül gyönyörű ösztöndíj, amelyben részem volt, mind magában foglalta a háztartási és/vagy a másra figyelési (megfelelési) kényszereket, és külső felelősségek szorításában nehezebb a koncentrált befele figyelés. Szóval megtanultam, hogy hiába vagyok megszállott fészeképítő- és rendezgető, ezt is nagyon meg lehet unni. És hiányzik, nagyon hiányzik az utazás, a beszélgetés, a máshol-lét gyönyöre. De ha kimegyek az ég alá, mindent elfelejtek, és szabad vagyok megint.

Ha a jelenlegi helyzetről film készül, azt szeretném, hogy …. rendezze és ….. szerepeljen benne. (Miért?)

Török-Illyés Orsolya rendezését nézném meg, amelyben Enyedi Ildikó is szerepel. (Szerintem ehhez nem szükséges indoklás.)

A művész, akivel meginnék valamit a Godot Barban…

Haha… A férjemmel (Dragomán) innék meg végre valamit valahol, mert baromi rég nem voltunk együtt kint a világban.

Ha ennek vége lesz…

...végre megint járhatunk színházba és koncertekre! Éljen a tömeg!


Szabó T. Anna költő, író, műfordító. Legutóbbi kötetei: Ár (2018); Határ (2018).