Kellerwessel Klaus a Litmusz Műhelyben

Részletek

Írta: Kerber Balázs ‒ Körtesi Márton

Vendégünk volt Kellerwessel Klaus, aki szerint az irodalom ugyanúgy világmegismerési és oktatási forma, mint a tudomány, csak míg a tudomány explicit, addig az irodalom az implicit tudásgyűjtés és -átadás eszköze. Ezzel együtt a tudományban is épp úgy jelen van a művészet, mint a művészetben a tudomány.

Ebből kiindulva körüljártuk a tudományos módszertan mibenlétét, a tudományos axiómák körkörös természetét és költészeti potenciálját, freudi analitikát és arisztotelészi modellt, logikai triplaszaltókat és keretrendszereket. Klaus tudományos és művészeti ágak átjárhatóságáról is beszélt: átjárókról költészet és hipnózis módszertana között, a festészet képiségből fakadó verbalitása és a költészet verbalitásból fakadó képisége között, tudományos és irodalmi nyelv között, valamint eltérő tudományok nyelvei között.

Beszéltünk a Harry Potter világáról, az akkor elképzelt mágia és a mai konkrét technológia párhuzamairól, és hogy J. K. Rowling ilyetén sikere mennyiben a Google előtti kor szellemének volt köszönhető. A technológia varázslatos természetét megéljük a mindennapjainkban, a különbség a roxforti varázsigékhez képest annyi, hogy a technológia alapjául szolgáló tudás megismerhető, explicitté tehető.

Továbbvezetve a gondolatot, felmerült az öntanuló mesterséges intelligencia jövőbeli ereje is, és a potenciál arra, hogy a technológia eltávolodjon az emberi megismerhetőségtől, és gyakorlati mágiává váljon. Aztán visszatértünk az irodalom kérdéskörére, és az első kötetéről, a 77 fejű herceg énekéről kérdeztük Klaust.

Elárulta nekünk, hogy bár a kiadója a drámákra csapott le, az első ingere az volt, hogy telepakolja versekkel is. Ebből viszont túl nagy káosz lett, így maradt a kompromisszum, hogy az elején és a végén egy-egy vers adjon a drámáknak keretet, a többi verset pedig a következő kötetébe száműzte. A két vers között két történelmi dráma: az egyik II. Lipót belga császár kongói népirtó gyarmatosításáról a huszadik század elején, a másik egy 2009-ben bezárt salgótarjáni üveggyár dolgozóiról ‒ mindkét műben központi elem a kommunikációs szakadék fönt és lent között.

Klaus megemlítette, hogy a félretett versek azóta új otthont találtak a Magvetőnél (az Időmérték sorozat sötétkékjére pályázik), és a jövő áprilisi költészetnapon várható a kiadás. Aztán mesélt a salgótarjáni dráma, a Csonka Lili színházi megvalósításáról is: végülis a karanténnak köszönhetően csak egyszer került színpadra a darab, és az is inkább olvasópróbának volt mondható, ezzel együtt örül, hogy ezt is kipipálhatta. Szeretne majd a kötet másik darabjához is társulatot találni, szerinte nagyon underground lenne.

Rátértünk aztán arra a kérdésre, hogy mit érdemes olvasni. Klaus első válasza az volt, hogy olyat olvassunk, ami elfeledteti velünk, hogy olvasunk, olyat, amivel teljesen el tudunk merülni a tudattalanból tudattalanból tartó világképzésben. Aztán hozzátette, hogy olyat is érdemes olvasni, amiről nem tudjuk elfelejteni, hogy olvasunk: a tudatostól tudatosig érő olvasmányok is értékesek, a folyamatos kommentár és szembeszegülés is termékeny tud lenni.
Említette maga részéről az elmerülés kategóriájában a Száz év magányt, a Bűn és bűnhődést, a Varázshegyet és József Attila verseit, a szembeszegülésre pedig felvetette történelmi szörnyetegek manifesztóinak kritikai olvasatát, az elveszettség és elvetemültség jobb megértése érdekében. Arra a kérdésre, hogy ehhez képest mit nem ajánl, belemerült egy kifejtésbe a kihívások, örömök és szorongások, biztonságérzet és közösségi lét természetéről, az olvasmányok terén pedig mindezt úgy tömörítette, hogy ne olvasson senki olyat, amit nem ért és nem lel benne örömet.

Aztán felolvasta nekünk az Óda című versét, majd kidobta az ihletgenerátorral a kitétel, motorhang, kioktat, és anonim szavakat, amiből közösen megírtuk az És a zsemle című szöveget. Végül Balázs, mint mindig, elbúcsúztatta az adást a rituális Kassák-felolvasásával.

A Litmusz Műhely egy podcast arról, hogy az irodalom ki-kicsodának a micsodája. Kerber Balázs és Körtesi Márton 2016 óta adásról adásra felteszik ugyanazokat a kérdéseket: hogy mi is az irodalom, mit érdemes olvasni, és mit nem, majd pedig felolvasásra, aztán egy ihletgenerátor segítségével közös versírásra invitálják a vendégüket.