Hogyan került az apukakölcsönző a tornacsukába?

Részletek

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről, Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2016.

„Ilyen a barátság… Hol te viszed őt… Hol pedig ő visz téged”

Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a 2015-ös Év Gyerekkönyve-díjat frissen elnyerő Elekes Dóra új kötete, a Dettikéről és más istenekről, a Csimota Könyvkiadó gondozásában. A szemfüles olvasók már találkozhattak Dettikével, hiszen a 2014-ben kiadott Egyszervolt című antológiában megjelent a szerző tollából egy novella Dettikével a főszerepben. Akiket rabul ejtett volna ez a világ, most egy teljes kötetben olvashatnak Dettike és Balambér univerzumáról.

A kötet narrátora Dettike képzeletbeli barátja, Balambér, aki (annak ellenére, hogy elvileg nem is létezik) egy teljesen korrekten felépített kis világban él: a kulcslyukban. Innen figyeli a lakás – gyerekszobai kulcslyukából látható – életének eseményeit. Mivel sokat beszélget Dettikével és még többet gondolkodik, a számára látható jelenségek alapján levont következtetéseikből építi fel világa szabályait, amelyek lehetnek viccesek („A szobanövények kivételesen lusta élőlények… Még ahhoz is bénák, hogy vizet hozzanak maguknak. Úgy kell őket folyton locsolgatni, máskülönben meghalnak.” 25.) vagy lényeglátóak („A rend az csak a tárgyak egyfajta elhelyezkedése a térben. Nem érdemes túl komolyan venni.” 43.), esetleg filozofikusak („Újabban sokat töprengek a semmiről. De folyton kicselez.” 88.). Kifigyeli a család működési elveit, amit nem ért, azt a saját tudásából pótolja ki.

A kötet párhuzamos szerkezetű: a páratlan fejezetekben Balambér kommentárjai olvashatók, a párosban zajlik a tulajdonképpeni cselekmény. A kötet cselekményváza logikusan felépített: megismerhetjük a szereplőket, megtudjuk, hogyan találkoztak, betekintést nyerünk a világukba, majd a középrészben következik a fő konfliktus: Dettikének igazi barátja lesz, Balambér pedig elmosódik, és végül a befejezésben egy szép megoldással megnyugtatóan el tudják engedni egymás kezét. Treszner Barbara illusztrációi remekül illeszkednek ehhez az abszurd világhoz, szépen alátámasztják a regény hangulatát.

A kettősség Balambér univerzumára is érvényes, mert két központi elem köré építi a világát: az egyik a család, a másik a barátság. Minden ezek körül forog. Habár elméletileg csak képzelt barát, ennek ellenére egészen konkrét, jól megfogható élete van Dettike nélkül is a kulcslyukban, a varázserejű nyűvel meg a csodaparipa szúval (vagy éppen fordítva, ezt ő sem tudja eldönteni soha, mert kissé feledékeny). Imádja az általa istennek látott emberek, vagyis a család vad, zajos, kiabálós, ajtócsapkodós világát; „Jómagam ugyanis szürke vagyok, és szelíd, így aztán a saját társaságomban elég hamar unatkozni kezdek” – vallja önmagáról. (7.) Egy szép napon meglátja őt Dettike és barátok lesznek. „Ez nekem jó is meg rossz is. Jó, mert van kivel beszélgetnem, de rossz is, mert Dettike azt mondja, én vagyok az ő képzeletbeli barátja, én pedig félek, hogy mi lesz, ha egyszer majd mást képzel.” (9.). Éppen ezért, a kettősség jegyében, felmerülhet az olvasóban a gyanú, hogy vajon mennyire képzelt lény Balambér, ő ugyanis nem tartja magát annak.

A kötet másik főszereplője Dettike. Ő nem a hagyományos értelemben vett jó kislány, hanem olyan gyerek, aki kutyakakit rak mások postaládájába, csavarog, mindig összekoszolja magát, utál takarítani és eldugja az ellenőrzőjét a szülei elől. Igazi rosszcsont, mégis egy nagyon emberi, valós, szerethető karakter. A szüleivel való kapcsolatára rányomja a bélyegét, hogy a szülők elég régimódi elvek szerint próbálják őt jó kislánnyá faragni. Balambér szerint: „Most már azt is kezdem érteni, miért parancsolgatnak a főistenek Dettikének. Mert nem értik. Szeretik őt, de nem értik.” (43.) A szüleivel való veszekedések és a magány elől menekül képzeletbeli barátja, Balambér világába, akivel időnként groteszk és szürreális módon próbálják megoldani a problémákat, például meg akarják szelídíteni az ágy alatt lakó szörnyet, vagy megpróbálnak apukát szerezni.

Dettike problémái általánosnak mondhatók. Minden gyerek szembesül ilyen gondokkal: nem akar csalódást okozni a szüleinek (valahogy mégis mindig sikerül), nem szeret rendet rakni (aztán néha mégis kénytelen), unja a tanulást (ezért lemásolja a házit), fél az ágy alatti sötéttől (ezért szembenéz azzal, ami ott lakik), segíteni akar annak, aki fontos a számára (de az nem olyan egyszerű, mint gondolta). Így az olvasó gyerekek könnyen találhatnak olyan problémát, amellyel azonosulni tudnak. Más kérdés, hogy a szöveg nyújtotta megoldások mennyire találják meg az olvasókat.

A kötet legnagyobb rejtélye ugyanis az, hogy kihez is szól igazából? A kiadó tíz év felettieknek ajánlja a kötetet, ám olvasás közben végig ott bujkál az az érzés, hogy ezt a szöveget teljes egészében csak az tudja befogadni, akinek gyereke van, és még az sem mindegy, hogy milyen korú gyermeke: aki tíz év feletti gyereket nevel. Igazából egy felnőtt tud elgondolkodni azon, hogy milyen hatással vannak a nem szívből jövő, csupán társadalmi elvárások miatt alkalmazott nevelési elvek egy gyerekre, például az eldugott ellenőrző esetében, amikor a szülők jót nevetnek a beírásokon, de a biztonság kedvéért az erről mit sem sejtő kislány haját azért leordítják, csupán nevelési célzattal.

A kötet másik központi témája a barátság: egyrészt a magányos Dettike és teremetett barátja, Balambér kapcsolatáról szól, majd Balambér megküzd a valódi kislány képében jelentkező konkurenciával. A probléma remek megoldása megadja a történet végén szükséges feloldást, sőt, magában rejti a folytatás lehetőségét. Ugyanakkor az is felmerülhet az olvasóban, hogy vajon lepasszolhatja-e az ember a legjobb barátját, aki hosszú időn keresztül egyetlen vigasza és támasza volt?

A történet nyelvezete, szóhasználata teljesen mai, élvezetes, lendületes, vicces, igazi élmény olvasni minden sorát. Talán a kicsinyítő képzők túlzott használta (Apuka, Anyuka, Dettike, Nettike, Lédike, Béluka) gügyögőssé teszi a szöveget, de Balambér narratívájában még ezt is helyénvalónak érezzük.

A szürreális kalandok során megjelenő egyszerűbb meseképek (utalás a Jancsi és Juliskára vagy az Ózra) a gyerekolvasók számára is „aha-élményt” jelenthetnek, míg mondjuk a Blúbírd apukakölcsönzős jelenetének utalása Alice Csodaországára vagy a boldogság kék madarára (esetleg Kékszakállra? vagy a Mátrixra?) kikacsintás a felnőttekre. Tehát a kötet egyszerre szól két regiszterben: van egy gyerekek számára is befogadható rétege, de teljes valójában dekódolni az üzenetet csak egy felnőtt tudja. És hogy hogyan kerül az apukakölcsönző a tornacsukába? Erre a kérdésre minden olvasó maga adhatja meg a számára releváns választ.