Hírlevél feliratkozás

Keresés

Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...

Borbáth Péter meséje

De Niru mindenképp be akart lépni a boltba. Bent fenyőpolcokon, dobozokba zárva sorakoztak a zajok. Volt itt minden: kerítésléc közé szorult nyekergések, csikarfa koronájába tapadt óbégatás, pázsiton megtelepedett pittyegések, rikoltások, üvöltések, halk csuszkorálások, alig hallható szuszogások, mézcsepp zuhanásának hangja és hosszan kitartott csendek.

Borbáth Péter 1980-ban született. Író, szövegíró, műfordító, túravezető, a FISZ könyvekszerkesztője. Első kötete Sündör és Niru. Sündör nyomában címmel látott napvilágot a Csimota Kiadó gondozásában, 2015-ben.

 

Ushguli

 

Eljutnak Ushguliba, ahol Niru egy különös boltra bukkan

 

Ellaposodtak a hegycsúcsok, eltűntek a dombok, egyre fakultak a színek, ahogy közeledtek az Ushguli-fennsíkhoz. A fennsík tökéletesre csiszolt, rétegelt fehér kockaként emelkedett ki a tájból. Megálltak alatta. A rettenthetetlen Tivonul Buffogó hajában riadtan csoportosultak a zöldes hernyók, úgy nézték a fénylő várost, de maga Buffogó is nyugtalanul pillogott Ushguli felé. Kinézett magának egy süppedéket, bevackolta magát, és csak úgy mellékesen odabökte Niruéknak:

 

– Pihennünk kell, ételt szerezni, mielőtt a Villámzóna felé indulunk. Én itt tábort verek. Ti felmehettek Ushguliba, nekem nincs nagy kedvem hozzá.

 

– De miért nem jössz velünk?

 

– Ushguliban minden olyan tiszta, csupa rend az egész város – fintorgott –, szinte megvakulok attól a nagy fényességtől. A lakói meg fennhordják az orrukat, nincs nekem ott semmi keresnivalóm. De ti azért menjetek fel nyugodtan! – helyezte magát kényelembe Buffogó.

 

Bocskoján és Niru először tanácstalanul néztek egymásra, aztán egy csillogó felvonóval percek alatt ott termettek Ushguli kapujában.

 

Ushguliban tényleg minden tiszta volt, lakói fehér klepetusban mászkáltak a frissen suvickolt utcákon. Szőrtelen, kisimult arcú lények lépdeltek, és udvariasan mosolyogtak minden szembejövőre.

 

Az ablakokon nem volt függöny, a szobákban alig voltak tárgyak, a szagok gyöngék voltak és szelídek, a zajok csöndesek és kezesek. Tökéletes nyugalom honolt mindenütt. Bocskoján zavartan takargatta porlepte csizmaszárát, lyukacsos nadrágját, ideges mosollyal köszönt vissza a járókelőknek.

 

Nirut teljesen magával ragadta a város, megállt egy kirakat előtt, és csak nézett befelé.

 

„Zajok, zörejek, csendek – jutányos áron” – állt a bolt cégérén.

 

– Keressünk valami piacot, hogy annak a szerencsétlen Tivonulnak is vigyünk valamit enni – ráncigálta Niru köpenyét Bocskoján.

 

De Niru mindenképp be akart lépni a boltba. Bent fenyőpolcokon, dobozokba zárva sorakoztak a zajok. Volt itt minden: kerítésléc közé szorult nyekergések, csikarfa koronájába tapadt óbégatás, pázsiton megtelepedett pittyegések, rikoltások, üvöltések, halk csuszkorálások, alig hallható szuszogások, mézcsepp zuhanásának hangja és hosszan kitartott csendek.

 

A pult mögül szikár, ősz alak mosolygott Nirura:

 

– Mi tetszik?

 

– Én… én… én is… zajokat gyűjtök!

 

– Vannak frissen szedett csippanásaim, terráriumban tartható karistolások, vagy itt van ez a különleges csöndszőnyeg – terítette ki Niru elé a pultra. Nem hitte volna, hogy rajta kívül bárkit is érdekelhet a zajok gyűjtése, venni akart valamit ettől az öregtől vagy legalább beszélgetni vele, de csak bámulta a csöndszőnyeget.

 

– Én soha ilyen sokféle zajt nem láttam még!

 

– Gyere hát! – az öreg zajkereskedő körbevezette a hátsó raktárban is. Niru minden egyes zajhoz közel hajolt, úgy vizsgálgatta őket.