Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

emlékszagú molyok őrzik / a ki nem mondott nevet.

Bővebben ...
Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...
Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Szocia

Fotó: Zanati Réka

Aztán szétestem. Volt olyan is. Nem szeretek róla beszélni, de ha így vizslatod, hát muszáj. Inkább hallgatok, az az egyszerűbb, kényelmes közöny, mint holmi fura nemet mondás. Így hordtak szét a hangyák, mindenki magának, a maga királynőjének, hátha utána homlokon csókolja őket.

Bővebben ...
Fotó: Bach Máté/IGYIC

Acsai Roland gyerekversei

A csilpcsalpfüzike / egy kicsit csélcsap: / ugrál oda-ide, // amerre a szél csap. / Elég kicsike, / de az egója szép nagy, // amikor a párját fűzi be.

 

A csörgő

Láttam apával egy érdekeset…
Egy facsemetét, amin egy szarka,
csörgött: mintha a fagyerek

rázta volna ágkezével a csörgőjét. De sajna
gyorsan elrepült, a fácska meg ott maradt,
és elszállt csörgőjét siratta,

azt a fekete-fehér tollasat,
egész kis tócsa gyűlt össze alatta,
az élet néha elég vacak.

A papírsárkány

Tavasszal sárkányt reptettem,
vagy inkább
ő reptetett engem.

Azt mondta, hogy „viszlát!”,
és már fent is volt az égben,
és vele szálltam én is, a kislány,

pedig csak lentről néztem,
onnan csodáltam, ahogyan
szállt szépen,

vidáman és komolyan.
Lángot nem lehelt, nem…
Hisz meggyulladt volna tőle egészen biztosan,

mert papírsárkány volt a szentem,
törékeny és gyenge,
és nagyon szerettem.

Törölte arcát a fellegekbe…


A tavasz csengőhangja


A parkban egy csilpcsalpfüzike
énekel,
és azon tűnődöm, a hidegben fázik-e?

Neki kabát se kell?
Az öltözéssel nem sokat vacakol ott-
hon. Cipőjébe se este, se reggel

nem megy homok.
Ami azt illeti,
nincs túl hosszú és bonyo-

lult éneke neki.
„Csilp-csalp, csilp-csalp” ‒
a világba ezt hirdeti,

a sok levél körülötte, amíg hajt.
S ha elrepül egy másik fára,
vajon maga után hív majd,

hogy legyen hallgatósága?


A csélcsapfüzike

A csilpcsalpfüzike
egy kicsit csélcsap:
ugrál oda-ide,

amerre a szél csap.
Elég kicsike,
de az egója szép nagy,

amikor a párját fűzi be.
Legyen bár fél öt vagy fél hat,
mindig van idő egy üzire.

Ilyen madár a csilpcsalpfüzike.

Acsai Roland (1975) Radnóti-díjas, Zelk Zoltán-díjas, Bárka-díjas, Év könyve-díjas (ifjúsági könyv kategória) író, költő, műfordító, drámaíró. Abonyban nőtt fel, és az ELTE BTK-n diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon. 1996 óta publikál, eddig 20 könyve jelent meg, és sok műfordított regénye. 2005-óta írásból, műfordításból él. Két lánya van. Budapesten lakik.