Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...
Fotó: Bach Máté/IGYIC

Acsai Roland gyerekversei

A csilpcsalpfüzike / egy kicsit csélcsap: / ugrál oda-ide, // amerre a szél csap. / Elég kicsike, / de az egója szép nagy, // amikor a párját fűzi be.

 

A csörgő

Láttam apával egy érdekeset…
Egy facsemetét, amin egy szarka,
csörgött: mintha a fagyerek

rázta volna ágkezével a csörgőjét. De sajna
gyorsan elrepült, a fácska meg ott maradt,
és elszállt csörgőjét siratta,

azt a fekete-fehér tollasat,
egész kis tócsa gyűlt össze alatta,
az élet néha elég vacak.

A papírsárkány

Tavasszal sárkányt reptettem,
vagy inkább
ő reptetett engem.

Azt mondta, hogy „viszlát!”,
és már fent is volt az égben,
és vele szálltam én is, a kislány,

pedig csak lentről néztem,
onnan csodáltam, ahogyan
szállt szépen,

vidáman és komolyan.
Lángot nem lehelt, nem…
Hisz meggyulladt volna tőle egészen biztosan,

mert papírsárkány volt a szentem,
törékeny és gyenge,
és nagyon szerettem.

Törölte arcát a fellegekbe…


A tavasz csengőhangja


A parkban egy csilpcsalpfüzike
énekel,
és azon tűnődöm, a hidegben fázik-e?

Neki kabát se kell?
Az öltözéssel nem sokat vacakol ott-
hon. Cipőjébe se este, se reggel

nem megy homok.
Ami azt illeti,
nincs túl hosszú és bonyo-

lult éneke neki.
„Csilp-csalp, csilp-csalp” ‒
a világba ezt hirdeti,

a sok levél körülötte, amíg hajt.
S ha elrepül egy másik fára,
vajon maga után hív majd,

hogy legyen hallgatósága?


A csélcsapfüzike

A csilpcsalpfüzike
egy kicsit csélcsap:
ugrál oda-ide,

amerre a szél csap.
Elég kicsike,
de az egója szép nagy,

amikor a párját fűzi be.
Legyen bár fél öt vagy fél hat,
mindig van idő egy üzire.

Ilyen madár a csilpcsalpfüzike.

Acsai Roland (1975) Radnóti-díjas, Zelk Zoltán-díjas, Bárka-díjas, Év könyve-díjas (ifjúsági könyv kategória) író, költő, műfordító, drámaíró. Abonyban nőtt fel, és az ELTE BTK-n diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon. 1996 óta publikál, eddig 20 könyve jelent meg, és sok műfordított regénye. 2005-óta írásból, műfordításból él. Két lánya van. Budapesten lakik.