Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Veszprémi Szilveszter versei

Fotó: Kiss Ferenc Mátyás

mert nélküle omlatag a falu, / nappal csak a távolságot érzem, / szívem életnyi nehezét.

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Fotó: Bach Máté/IGYIC

Acsai Roland gyerekversei

A csilpcsalpfüzike / egy kicsit csélcsap: / ugrál oda-ide, // amerre a szél csap. / Elég kicsike, / de az egója szép nagy, // amikor a párját fűzi be.

 

A csörgő

Láttam apával egy érdekeset…
Egy facsemetét, amin egy szarka,
csörgött: mintha a fagyerek

rázta volna ágkezével a csörgőjét. De sajna
gyorsan elrepült, a fácska meg ott maradt,
és elszállt csörgőjét siratta,

azt a fekete-fehér tollasat,
egész kis tócsa gyűlt össze alatta,
az élet néha elég vacak.

A papírsárkány

Tavasszal sárkányt reptettem,
vagy inkább
ő reptetett engem.

Azt mondta, hogy „viszlát!”,
és már fent is volt az égben,
és vele szálltam én is, a kislány,

pedig csak lentről néztem,
onnan csodáltam, ahogyan
szállt szépen,

vidáman és komolyan.
Lángot nem lehelt, nem…
Hisz meggyulladt volna tőle egészen biztosan,

mert papírsárkány volt a szentem,
törékeny és gyenge,
és nagyon szerettem.

Törölte arcát a fellegekbe…


A tavasz csengőhangja


A parkban egy csilpcsalpfüzike
énekel,
és azon tűnődöm, a hidegben fázik-e?

Neki kabát se kell?
Az öltözéssel nem sokat vacakol ott-
hon. Cipőjébe se este, se reggel

nem megy homok.
Ami azt illeti,
nincs túl hosszú és bonyo-

lult éneke neki.
„Csilp-csalp, csilp-csalp” ‒
a világba ezt hirdeti,

a sok levél körülötte, amíg hajt.
S ha elrepül egy másik fára,
vajon maga után hív majd,

hogy legyen hallgatósága?


A csélcsapfüzike

A csilpcsalpfüzike
egy kicsit csélcsap:
ugrál oda-ide,

amerre a szél csap.
Elég kicsike,
de az egója szép nagy,

amikor a párját fűzi be.
Legyen bár fél öt vagy fél hat,
mindig van idő egy üzire.

Ilyen madár a csilpcsalpfüzike.

Acsai Roland (1975) Radnóti-díjas, Zelk Zoltán-díjas, Bárka-díjas, Év könyve-díjas (ifjúsági könyv kategória) író, költő, műfordító, drámaíró. Abonyban nőtt fel, és az ELTE BTK-n diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon. 1996 óta publikál, eddig 20 könyve jelent meg, és sok műfordított regénye. 2005-óta írásból, műfordításból él. Két lánya van. Budapesten lakik.