Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Költészet

Bordás Máté versei

Fotó: A szerző archívuma.

Ami visszaveri / a fényt, az nem önmaga, hanem az, / amit a fény el tud róla árulni

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Krupp József a Litmusz Műhelyben

Fotó: Litmusz Műhely

Vendégünk volt Krupp József irodalomtudós, klasszika-filológus, kritikus, az ELTE BTK Latin Tanszékének oktatója, aki szerint az irodalom az, ami az olvasás során a saját horizuntonkon megképződik.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

„Mert ezek itt mind / köréd pakolt trópusi / idézőjelek.” – irodalmi folyóiratok szemléje 2024 tavaszán

Montázs: SZIFONline

A felkérés örömén felmarkoltam pár áprilisi, majd májusi lapot, hogy ezúttal nem a könyvtári lapozóban, nem is a boltban helyben fogom olvasni – ünnep, hogy haza is hozhattam mindegyiket. Aztán a felismerés, hogy rosszul emlékeztem, öt helyett hármat szokás szemlézni. Ez kevesebb megírandó szöveget, mégis több fejtörést jelent. Sebaj, kivételesen időben neki is láttam. Az egynapos csúszást persze már csak illemből is el szokás követni mint az „akadémiai viertel”-t. Hát így.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Didaktikus áthallások (fiktív kritika)

Fotó: Litmusz Műhely

Sörény Elek második kötete: csalódás. Ezt az első kötet fényében is megállapíthatjuk, amely még valamelyest reménykeltőnek volt mondható. Bár valóban mondani nem mondta senki, ugyanis nem olvasták sokan.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

mert a szükség nagy úr nagy hajlító hajlítók közt is a legnagyobb

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (II. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

Az ajtó előtt elegáns hölgy állt. Kozák pézsmakucsmát viselt, és vállára csúsztatott afgán bundát, nyakában földöntúli lángok, éles csillanások, a szemérmetlen gazdagság gyémántkövei. A menekülő kis híján meghajolt előtte, de tudta, mert megérezte, hogy ez itt és most valami miatt, amit nem ért, de tud, nem lenne helyénvaló. A hajnalnak sem volt könnyű súlya, friss lehelete, szőke illata. Itt csak megtörtént, megtörtént vele, mint egy háború. 

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (I. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

– A gépezeteket ebben az őrült világban jobban elismerjük, mint az embereket. Ők az igazi hőseink.

– Hagyjál ezzel a tárgyfetisizmussal! Engem a szellem nagyszerűsége érdekel.

Bővebben ...
Költészet

Mechiat Zina versei

Fotó: Kállai Márta / Scolar

Úgy nézel ki, mint Cillian Murphy, / csak a magasságod, a cipőméreted, / és a fogsorod más.

Bővebben ...
Költészet

Ferencz-Nagy Zoltán versei

Fotó: Tordai Alexa

Sohasem érkeztünk meg, / pedig folyton hajnalodott.

Bővebben ...
Fotó: a szerző archívuma

Zsupsz

Ambrózia makkot szed a makkfáról. Beleteszi egy kosárba. Ürömlevél fejszét szegez a tölgyfának. Belevág egy szívrepesztőt. A tölgy felrikolt, kérge alól kicsúszkál az élet. Ürömlevél nem hallja. Felkerekedik az arcán egy mosoly, megannyi ideje az első. Hazaviszi a törzset. Ambrózia gödröket ás a dimbecskén.

Az egyik szigeten dimbecske, most ér Ambrózia a tetejére. Előtte makkfa. A másik szigeten dombocska, most jut Ürömlevél a csúcsára. Előtte tölgyfa.
– Ürömlevél! – köszön Ambrózia.
– Hömpf – füstölög Ürömlevél. Kétballábbal kelt. Nála nem süt a nap.
Ambrózia ráhagyja.
– Jó munkát! – kiáltja még.
– Möhömpf – gőzölög Ürömlevél. Ami azt is jelentheti, hogy „jó munkát”. Meg azt is, hogy „möhömpf”.
Ambrózia makkot szed a makkfáról. Beleteszi egy kosárba. Ürömlevél fejszét szegez a tölgyfának. Belevág egy szívrepesztőt.
A tölgy felrikolt, kérge alól kicsúszkál az élet. Ürömlevél nem hallja. Felkerekedik az arcán egy mosoly, megannyi ideje az első. Hazaviszi a törzset.
Ambrózia gödröket ás a dimbecskén.
Ürömlevél napokig otthon marad. Odabent fűrészfog csattog, rá kalapácsfej bólint. Óránként jajkiáltás száll és csurig telt szemeteszsákokat hajít ki egy kékre kalapált kéz.
Ambrózia makkot ültet a gödrökbe.
Ürömlevél egy hétre rá kijön. Arcán űrsötét büszkeség. Csónakot vonszol kötélen, a sziget-ről a tengerbe löki. Belehuppan.
– Zsupsz – ennyit mond.
– Ürömlevél! – búcsúzik Ambrózia. Csordultig van balsejtelemmel, de nem szól többet. Int Ürömlevélnek. Megöntözi ültetvényét.

Az első évben az Ürömlevél nélküli sziget dombocskástól, telizsákostól eltűnik. „Zsupsz” – még ennyit se mond. A helyén olajos tenger morajlik.
Ambrózia fejet csóvál. Vizet locsol, napot szór ültetvényére. Leveles kobakok, ágbogas ka-rok tápászkodnak elő a dimbecskén.

Ürömlevél ismeretlen sziget előtt hányódik. Zord hullám támad. A csónak felcsattan a záto-nyon. Deszkák darabokban, szegek szerteszét.
Ürömlevél vízbe csobban, partra úszik. A part közepén völgy. A völgy közepén fa. Ürömle-vél fejszét ragad. Viszi a döntött fát. Új csónakot fabrikál. Zöldre ütögeti kezét.

Új csónakján ezt is magára hagyja. A sziget zátonyostól, völgyestől: zsupsz.
A helyén bezinszagos ár zúg.

A tizedik évben Ürömlevél hajótörik a tizedik szigeten. Odaútját, mint az űr, csipkézik ten-gerek. Felkenik a part szikláira a kilencedik csónakot.
Ürömlevél feltápászkodik; fejszéje csikorog a kavicsos fövenyen.

Ambrózia utoljára öntözi fáit. Ezután elboldogulnak. Vízért a földhöz járulnak, csóváért a naphoz.
Ambrózia makklombok hűs árnyékába fészkel.

A sokadik évben Ürömlevél temérdek kétségbe esik. A láthatár mind a négy sarkán tengerek zörögnek olajosan. Maradék csónakja körül sötétre cserzett örvények marakodnak. Nem süt semmi. Ürömlevél bőre fagyos.
Zsupsz, ott egy sziget. Talaján égmagas erdő. Ürömlevél lilára lapított kezével evez. Reme-gő lábbal kiszáll.
– Ürömlevél! – köszön valaki.

 

 

Szamosvári Bence 2001 óta dolgozik: magán. (Szeret túlozni.) Megjelenései vannak. Kötete nincs, de lesz.