A „(sz)épség visszanyerése” – folyóiratok 2020 nyarán (és egy kicsi őszén)
- Részletek
- Írta: Eszenyi Fanni
A 2020-as év a folyóiratok számára sem a megszokott módon alakul. A lapoknak idén a kultúrpolitikai helyezkedésen kívül a COVID-19 okozta problémákkal is meg kell küzdeniük. A vírus okozta országos digitalizációt életre hívó veszélyhelyzetre több, alapvetően nyomtatott folyóirat (pl. Hévíz) is gyorsan reagált és online verzióban dobta ki nyári lapszámait.
Így volt ezzel az Alföld is, melynek júniusi száma itt érhető el. Az Alföld online száma hozta a szokásos Alföld-szintet: többségében nagy nevek, többségében élvezhető szövegekkel. (Ezeket ugyan néha megszakítja egy-egy túlhasznált kép, amire a szerző kilétét tudva elnézően legyintünk. [Legyintünk?]) Oravecz Imre Alkonynapló című kispróza-koszorúja mindenesetre erősen nyitja a számot és a szépirodalmi vonalat Jenei Gyula Helyzetek című verse is egyértelműen erősíti. Az utóbbi egyébként egészen fontos és gyakori kérdéseket feszeget a hatalomról, a változásról és a létről, miközben a szöveg képes újat mondani és magával vinni az olvasót.
Hasonló témakörrel foglalkozik Standeisky Éva Unalom és izgalom című tanulmánya, ami a hatalom folyóiratokra gyakorolt szerepét vizsgálja a Rákosi- és a Kádár- korban. Izgalmas szöveg, amit valljuk be, kicsit fájó, de fontos lehet olvasni. Végül is mi lenne aktuálisabb téma az irodalmi lapok politikai kiszolgáltatottságánál?
„Egy indiai népmesében a főhősnőnek varázslatos képessége van: fává képes alakulni, amit újra és újra megtesz, hogy a leszedett virágokból kötött koszorúkat eladva eltarthassa a családját. Meglátja ezt egy herceg, és feleségül veszi a nőt, hogy minden éjszaka tanúja lehessen az átváltozás csodájának. A nő irigy húga azonban véget vet boldogságuknak: amikor fává változik, letöri az ágait, minek következtében az asszony csonkán és bénán alakul vissza emberré. Jóakarói rejtegetik, míg a férje rá nem akad, hogy azután addig ápolja fa formájában, míg vissza nem nőnek az ágai, ami emberi (sz)épségének visszanyerését is maga után vonja. Majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.” – Hódosy Annamária tanulmányában azt feltételezi, hogy erről a meséről az európai olvasónak a nő és a természet hagyományos rokonítása jut először az eszébe, én mondjuk egyből azt kérdeztem magamtól, hogy vajon ez a mesekönyv megúszná-e ép bőrrel nálunk. Szerencsére Hódosy ennél komplexebb kérdéskört jelölt ki és tanulmányában az ökofeminizmus felől közelíti meg a kérdést. A metamorfózisok hagyományát alapul vevő írás szerintem a júniusi lapszám talán legérdekesebb tanulmánya.
A marosvásárhelyi székhelyű Látó 2020/7-es számában Liviu Antonesei A butaságról című, a butaságot különféle perspektívákból meghatározni kívánó esszéjén kívül főként szépirodalmi szövegekkel találkozunk. A lapszámot Vörös István versei nyitják, de több fiatal elsőkötetes vagy kötet előtt álló szerző (pl. Körtesi Márton) versei is helyet kaptak benne. Ozsváth Zsuzsa Utazóknak kijelölt hely #3 című versét különösen izgalmasnak találtam, főleg mikor a vers előzményének tekinthető más folyóiratokban (Élet és Irodalom, Jelenkor) publikált két szöveget is hozzáolvastam, ugyanis a versek erősen reflektívek.
A lapszám prózában sem gyenge. Kis Tibor Noé és Szendi Nóra regényrészletei mellett, Váradi Nagy Pál Karanténkép című „nem novellája” is érdekes olvasmány a jelenlegi helyzetről, bezártságról, amatőr csillagászatról, összezsúfoltságtól és párásodó szemüvegekről. „A gazdasági érdek, és ezt legalább a kommunizmus óta jól tudjuk, hruscsovka ugye, magyarul blokk, tömbház, hogy mint a heringeket, minél több embert minél kisebb helyre, cipősdobozokba csomagoljanak egybe, a repülőkön legfeljebb egy anorexiás tini fér el az egyre zsugorodó székekben, s csüngtünk eleget a villamosok lépcsőin, amikor még szabad volt, mert máshogyan nem lehetett satöbbi. Szóval erre az összezsúfolásra volt s van ráállva az egész életvitelünk, max csüngeni a lépcsőn lett tilosabb pár éve, mint pár évtizede.”
Ahogy a könyvet, úgy a folyóiratot sem illik a borítója alapján megítélni, viszont a nyári Műút címlapja mellett nem mehetünk el szó nélkül. Szerencsére a minőségi külső a tőle megszokott minőségi belsőt rejti. A Műút köztudottan ügyesen válogat a szépirodalmi szövegek közül. Ezzel foglalkozó rovatában többek között Aczél Géza igen erős prózaverseit olvashatjuk. Szendi Nóra regényrészleteivel ebben a lapszámban is találkozhatunk, az olvasó előtt kirajzolódni látszik a viszonylag zárt történetvilág, amelyben a „normálabb állapotú” és „rottyon levő” karakterek párbeszéde zajlik. Ami engem illet, korábban főként a szépirodalmi rovat miatt olvastam a folyóiratot, de jelenleg azt gondolom, hogy a Műút több területe is jóval erősebbnek tűnik.
Ott van például rögtön a képzőművészettel való viszonya. A számhoz a már említett borítón kívül az illusztrációkat is Töttös Kata festőművész készítette, akinek a munkáiba egyből beleszerettem. Szerencsére a lap a művész munkáihoz passzoló cikket is hozott az olvasóknak Metamorfózis a camp jegyében címmel. Én alapvetően nagyon támogatom és igénylem a különféle művészeti ágak egymáshoz való közelítését, ezért kifejezetten örültem ennek a tanulmánynak és a képeknek. „A camp liberális: jogot követel a giccsnek is a művészi esztétikán belül. A camp anarchia: felforgatja a fennálló rendet, nem ismer el ízlést és szépséget. A camp állandó átalakulás: az értelmes ember törekvése arra, hogy rögzült fogalmait újra- és újradefiniálja. A camp nem stílus vagy irányzat – sokkal inkább egy világlátás vagy attitűd megnyilvánulása, amely tudatosan és értőn fordul a giccs felé, és értékeli benne a műviség, a mesterségesség és a túlzás jelenlétét.” A fent említettek mellett, pedig az is kiemelendő, hogy a Műút képregényrovattal is rendelkezik. Ebben a számban Dudás Győző Always look on the bright side of life című munkáját láthatjuk.
A másik dolog, amit érdemes megemlíteni ezzel a folyóirattal kapcsolatban az nem más, mint a roppant erős kritikarovata. Csak ebben a számban nyolc különböző kritikát olvashatunk. A felsorakoztatott írások pedig nagyon igényesek és sokszínűek, a lapszám segítségével Péterfy Gergelytől Takács Zsuzsán át elsőkötetesek (pl. Seres Lili, Sánta Miriám) könyveiig is tájékozódhat az olvasó.
Kritika- és esszévonalon nagyon erős az Új Forrás nívója is. Az augusztusi számban Kosztolánczy Tibor Nemes Nagy és Lengyel Balázs levelezéseivel foglalkozik, Mizsur Dániel Nádas Péter legújabb könyvét veszi górcső alá, míg Gyürky Katalin Áfra János és Szegedi-Varga Zsuzsanna közös, Termékeny félreétés című képzőművészetet és költészetet közelítő kötetével foglalkozik. Kustos Júlia Bari Károly A mozdulatlanság örökbefogadása című gyűjteményéről szóló írása erősen kapcsolódik a szám Bari-tematikájához, amely kérdéskört Csendes Toll Bariról szóló testközelinek tűnő történetei egészítik ki. Emellett, Jász Attila és Cselényi Béla a szerzőhöz, illetve a verseihez szóló szépirodalmi szövegeit is olvashatjuk a lapszámban.
Az Eső az Egy csipet sóval című résszel indul, amelynek nevét Szélesi Sándor lapszámban megjelent novellája adta. Ez a rész Tóth Erzsébet verseivel nyit és Sütő Csaba András szövegei zárják, amely versek már azt az utazás hangulatot erősítik az olvasóban, amely az Innen-oda részben kifejezetten hangsúlyossá válik.
A következőkben feltűnően több prózát olvashatunk, az életutak, a személyes történetek és a Budapest-vidék szembenállás kerül a fókuszba. Rentz Mátyás A vidéki írók rövid történeteiből című szövege sajátos humorával pedig biztosan mosolyt csal az olvasó arcára. „Krúdy budai oldali sétáin érintette Albertfalvát. Budán Albertfalva úgy hangzik, mint a pesti oldalon Cinkota vagy Mátyásföld: tanyavilág. Házibulira hívni Cinkotára egy újlipótvárosit? Ahova csak a HÉV-vel lehet kijutni? A városban a metróövezet a város, erre is a pesti barátom tanított, akitől a tippet kaptam Kardos G. nevével.”
Az Eső következő egységei Simon Imre 100. születésnapjához és Döblinghez kapcsolódnak, a szövegek között szépen kirajzolódik a tematikai összeköttetés. A folyóirat jellegzetessége, hogy interjúkat is tartalmaz. Ebben a lapszámban Ilia Mihállyal és Bánki Évával olvashatunk egy-egy érdekfeszítő beszélgetést. Az előbbiben főként politikáról és történelemről, oktatásról, valamint kortárs irodalomról tájékozódhatunk, míg az utóbbiban a posztmodernre, az írási folyamatra és a vidék szerepére helyeződik a hangsúly.
Az őszbe érve megjelent a kolozsvári Helikon 2020/17-es száma is, melynek borítóján Horváth Benji Erdélyi gifek 1. Vaszilij Bogdanov az üveg mögül című versét olvashatjuk. (A lap stílusosan a vers második részével zárul.) A Helikon is teret ad az interjúknak, ebben a számukban Láng Zsolt munkásságáról tudhatnak meg többet az olvasók. Markó Béla és Karácsonyi Zsolt pedig Bogdán Lászlótól búcsúznak. A folyóirat nagy részét szépirodalmi szövegek teszik ki . Évek óta kiemelkedő rovata a Pavilon 420, ami fiatal íróknak és költőknek ad hangot. Ez a rovat szerintem összességében egy nagyon jó eszköznek tekinthető, ha az ember szeretne tájékozódni a fiatal kortárs irodalom világában. A legfrissebb lapszámban Jeremy Allan Hawkins és Gothár Tamás versei, valamint Dénes Anita prózája kapott helyet.
Eszenyi Fanni 1997-ben született Győrben, jelenleg Budapesten él. Az ELTE angol-magyar tanári szakos hallgatója. Verseket és prózát ír.
