Al-dunai álom (részlet)

Részletek

Írta: Szálinger Balázs

Előttünk Gigi itteni szőlőjéből való bor. Minden egyes pohárral egyre jobbnak tűnik. Megkérdezem, mi az, amit meg lehet nézni még a régi Orsovával kapcsolatban. A kolostort említi. Hogy valaki az első világháborúban a dombon harcolt (vagy meghalt?), ezért alapították később. De nem értettem jól. A háború végével kapcsolatban sajnos amúgy sem állunk egy oldalon.

Az orsovai katolikus mise után elugrottunk Herkulesfürdőre. Mint amikor atomtámadás után megjelennek fotózkodni az első jól öltözött turisták. A valamikori fürdőépületek előtti táblákon erősen szűrt múlt. Itt is világosan látszik a fő stratégia. Mint Erdély vonatkozásában a legtöbb helyen. Az 1918 előtti múlt osztrák múlt, az épített örökség az osztrákok műve, avagy értsd: nem a magyaroké. Ha a nemzetiségi jogok akkori követeléséről van szó, azok viszont a magyar államgépezet nacionalizmusán buktak el. Butaság elhallgatni azt a fennhéjázó, bicskanyitogató (mint később kiderült: egyenesen nemzetvesztő) hozzáállást, amivel a magyar államvezetés a nemzetiségek ügyét kezelte, nagyrészt ez van Trianon hátterében. Különösen bosszantó, hogy igen is, lehetett volna jól csinálni. De jobban mindenképpen. (Egy pár évtizeddel korábban föderalizált Magyarország biztosan nem robbant volna fel úgy, ahogy az megtörtént. Ha ez még bőven békeidőben, a hőmérséklet rohamos emelkedése előtt megtörténik, akkor a háború után nehezebb lett volna nem a tényleges nyelvhatárokat figyelembe vevő államhatárokat meghúzni. Plusz talán a szomszédos államok se lettek volna ilyen mohók. Akkor pedig nincs az az isten, hogy Szabadka, Arad, Szalonta, Várad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagybánya és Kassa közül a legtöbb ne maradt volna Magyarország határain belül. Ja, hogy ehhez bölcsesség, szerénység, politikusi nagyság, belátás és igazi, nem csak jogszabályokban lévő liberalizmus kellett volna! Hát ez igaz.) De ezzel együtt is dühítő ez az osztrákmúltazás. Mert nem osztrák múlt volt az, de nem ám.

A feleségem szerint Herkules olyan, mintha a föld alól kerültek volna elő az épületek, és szabadtéri múzeumnak használnák a lelőhelyet. Renátó egyik verse így kezdődik: „Van-e szomorúbb egy elhagyatott / novemberi fürdőhelynél / valahol az isten háta mögött?” Küldünk neki Herkulesről fotót a kötetével. Közben jutott eszembe: talán azért ír novembert, mert egy csak nyáron nyitva tartó helyre gondol, például a Balatonra. A világ legszomorúbb fürdőhelye viszont mindig Herkulesfürdő, teljesen mindegy az évszak.

Egy férfi és négy nő fog szerepelni a Puccini-darabban. Ilyen se volt még. Herkulesről hazafele menet, útközben gondoltam ki.

Amikor újra Orsovára értünk, felmentünk a város fölötti ortodox monostorhoz. Ott is mise volt. Rengeteg autó, alig tudtunk megfordulni a parkolóban. Ereszkedés közben jobbra lehajtottunk egy erdei útra. És csodák csodája: remek állapotban lévő, réges-régi köves út vezetett át az erdőn, még a kiépített szegély is ép volt sok helyen. Kiszálltam, és lementem vagy száz métert, látszott, hogy a régi város irányába tart. De végül feltolattunk, nem mertem legurulni az úton. Egyszer a Pádison nagyon nehezen verekedtük át magunkat az erdőn úgy, hogy már ha akartunk, se tudtunk volna visszafordulni. Rémálom volt az az este, 15 kilométert tettünk meg három óra alatt a sötétben olyan nagy kövek között, hogy bármelyiken fennakadhattunk volna. Persze térerő nélkül. Még most is ott lennénk. Szóval visszafordultunk, nem bíztam az útban, akármilyen jónak is tűnt.

És mégse tudni, hova vezet – a múltba?

A monostor megvolt már bőven a régi város idejében is, és mivel az út valóban réginek tűnt, arra gondoltam, hogy ez vezetett a régi Orsováról a hegyre. Gigi este visszaigazolta ezt – nagyon büszke voltam a felfedezésemre.

Ma Gigiék főztek. Saramura de peşte – dunai román specialitás, levesnél kevesebb, szaftnál több sós-zöldséges lében egy kis ponty. Viszont előtte minden összetevő meggrillezve. A hal elkészítésének teljesen más felfogását mutatja, mint ami a mi fejünkben él. Könnyen lehet, hogy a román gasztronómia egyik csúcsát jártuk meg, pedig nem voltunk teljesen tapasztalatlanok. Gigiék azt mondják, a Duna-deltában még jobban csinálják.

Nagyon kedvesek, azt mondják, hogy bebe, erős, kifeszített zárt e-vel, és mutogatnak Zsófi hasára. Már mi is így hívjuk, Bebe. Erős versenyben azzal, hogy Kisfiú.

Előttünk Gigi itteni szőlőjéből való bor. Minden egyes pohárral egyre jobbnak tűnik. Megkérdezem, mi az, amit meg lehet nézni még a régi Orsovával kapcsolatban. A kolostort említi. Hogy valaki az első világháborúban a dombon harcolt (vagy meghalt?), ezért alapították később. De nem értettem jól. A háború végével kapcsolatban sajnos amúgy sem állunk egy oldalon.

Diadal! A háború egyik első pillanata, nemrég találtam. A Duna-áttörésen (vagy Zuhatagon) úgy általában nem mehettek át a hajók a saját kormányosukkal, hanem kirendelt, hivatásos pilótát kellett felvenni. A háború kitörésének másnapján megjelent Friss Újság arról számol be, hogy egy szerb hajó szabálytalanul, pilóta felvétele nélkül indult el lefelé. Ahogy a hatóságok észrevették, telefonáltak Orsovára, ahonnan két hajóval (az egyik a Zagyva nevet viselte) keresztbe álltak előtte, és a magyar parthoz szorították, nehogy kikössön a szerb oldalon. A hajót hivatalosan lefoglalták, majd azonnal átnevezték, és átfestették a szerb nevét. Mire is? Diadalra. A Friss Újság cikkének címe is ez lett – mindjárt a hadüzenetről tájékoztató címlap után, úgyhogy elvileg nem indult olyan rosszul a háború.

És akkor ki melyik oldalon áll, amikor az a téma, hogy a háború első heteiben a szerbek Tekijából átlőttek Orsovára? Először még csak két ártalmatlan srapnel röpült át, másodjára már nagyobb volt a baj: városszéli cigányviskók borultak lángba. Páran el is indultak csónakon a magyar oldalról odaátra, hogy megbeszéljék a dolgot, de olyan tüzet kaptak, hogy visszafordultak. Később az Ada Kaleh szigetről hajóztak át magyar katonák, szétlőttek, amit tudtak, és elvágták Tekija telefon- és távíróvezetékeit. A két halálos áldozatot követelő támadás amúgy (legalábbis Az Est szerkesztői szerint) nem nagyon hatotta meg az orsovai lakosságot, „ellenkezőleg: nagy mulatsága telt benne”.

Ó, a faszba, hagyjuk a háborút.

Hatalmas Google Translate-este, jó az idő is. Mutatom Giginek Bolesny Antal Orsován kiadott Al-Duna-könyvét mint az egyetlen hosszabb, illetve teljes magyar nyelvű leírást a környékről. Nem tud arról, hogy készült volna román nyelvű könyv is. Átpörgettük a tartalomjegyzéket, érdeklődve nézte, és épp most csatolom neki. Kíváncsi rá, és mint köztudott, egy tablettel a kezében és netkapcsolattal Gigi csodákra képes. Bántó dolog nincs a könyvben, nyugodtan fordítgathatja mondatonként.

A szomszédban közben rákezdtek a tegnapi bulira. Szerencsére halkabbak, valaki szólt nekik. Van egy undorító kedvenc számuk, most is az megy. Sajnos nemsokára nekünk is ez lesz a kedvencünk.

Zsófi pszichológiás könyvet olvas, és most kipróbált rajtam egy tesztet. Kiderült, hogy teljesen egyforma az elsődleges és másodlagos szeretetnyelvünk, mert ugyanannyi pontot kaptunk. Vagyis mégse biztos, hogy egyforma, mert én állítólag nem vettem elég komolyan a tesztet, mert ittam.


Szálinger Balázs 1978-ban született Keszthelyen. Következő kötete szeptemberben jelenik meg Al-dunai álom címmel.