Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Költészet

Bordás Máté versei

Fotó: A szerző archívuma.

Ami visszaveri / a fényt, az nem önmaga, hanem az, / amit a fény el tud róla árulni

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Krupp József a Litmusz Műhelyben

Fotó: Litmusz Műhely

Vendégünk volt Krupp József irodalomtudós, klasszika-filológus, kritikus, az ELTE BTK Latin Tanszékének oktatója, aki szerint az irodalom az, ami az olvasás során a saját horizuntonkon megképződik.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

„Mert ezek itt mind / köréd pakolt trópusi / idézőjelek.” – irodalmi folyóiratok szemléje 2024 tavaszán

Montázs: SZIFONline

A felkérés örömén felmarkoltam pár áprilisi, majd májusi lapot, hogy ezúttal nem a könyvtári lapozóban, nem is a boltban helyben fogom olvasni – ünnep, hogy haza is hozhattam mindegyiket. Aztán a felismerés, hogy rosszul emlékeztem, öt helyett hármat szokás szemlézni. Ez kevesebb megírandó szöveget, mégis több fejtörést jelent. Sebaj, kivételesen időben neki is láttam. Az egynapos csúszást persze már csak illemből is el szokás követni mint az „akadémiai viertel”-t. Hát így.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Didaktikus áthallások (fiktív kritika)

Fotó: Litmusz Műhely

Sörény Elek második kötete: csalódás. Ezt az első kötet fényében is megállapíthatjuk, amely még valamelyest reménykeltőnek volt mondható. Bár valóban mondani nem mondta senki, ugyanis nem olvasták sokan.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

mert a szükség nagy úr nagy hajlító hajlítók közt is a legnagyobb

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (II. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

Az ajtó előtt elegáns hölgy állt. Kozák pézsmakucsmát viselt, és vállára csúsztatott afgán bundát, nyakában földöntúli lángok, éles csillanások, a szemérmetlen gazdagság gyémántkövei. A menekülő kis híján meghajolt előtte, de tudta, mert megérezte, hogy ez itt és most valami miatt, amit nem ért, de tud, nem lenne helyénvaló. A hajnalnak sem volt könnyű súlya, friss lehelete, szőke illata. Itt csak megtörtént, megtörtént vele, mint egy háború. 

Bővebben ...
Próza

Petrik Iván: A harmadik cím (I. rész)

Fotó: Petrik Máté Benedek

– A gépezeteket ebben az őrült világban jobban elismerjük, mint az embereket. Ők az igazi hőseink.

– Hagyjál ezzel a tárgyfetisizmussal! Engem a szellem nagyszerűsége érdekel.

Bővebben ...
Költészet

Mechiat Zina versei

Fotó: Kállai Márta / Scolar

Úgy nézel ki, mint Cillian Murphy, / csak a magasságod, a cipőméreted, / és a fogsorod más.

Bővebben ...
Költészet

Ferencz-Nagy Zoltán versei

Fotó: Tordai Alexa

Sohasem érkeztünk meg, / pedig folyton hajnalodott.

Bővebben ...

Nagy Hajnal Csilla versei

Amikor először találkoztam / Istennel, / még egészen fiatal volt, / pályája elején, / mondhatni. // Egy házibuliban mutattak / be minket egymásnak, / sokat beszélgettünk aztán / rovarokról – egyikünk se / tudott róluk semmit / (teremtés ide vagy oda) / innen tudtam, hogy / bejövök neki.

 

 

Nagy Hajnal Csilla 1992-ben született Losoncon. Költő, az Irodalmi Szemle Online szerkesztője, jelenleg Budapesten tanul. Kötete 2016. őszén jelenik meg a Kalligram Kiadó gondozásában.

 

 

Otthon

 

Az Ikeába járok ceruzáért

és megnézem az összes

lámpát, amit ott felejtettél

 

és beülök a fotelokba

úgy csinálok, mintha

tegnap épp te ültél volna bennük

 

pedig már legalább hét éve nem

se itt se máshol, de valahogy

úgy csinálok olyankor, mintha ezt nem tudnám

 

és te meg biztos azt gondolod

nem ez az a hely, amiről

két verset is illik írni

 

pedig nem tudhatod nekem e tájék

mit jelent, de a helyzet az hogy

semmit, mégis otthonom

 

és rágyújtok az egyik nappaliban

te meg kizárnál, mint anyát ha

az udvaron

 

pedig ő csak haza akart menni a

füsttel, azt hiszem mindig

Rozsnyó felé fújhatta

 

és én se teszek mást, mert

bármelyik irányba is fújom,

előbb-utóbb lesz arra egy Ikea.

 

 

Semmi sem történt

 

Amikor először találkoztam

Istennel,

még egészen fiatal volt,

pályája elején,

mondhatni.

 

Egy házibuliban mutattak

be minket egymásnak,

sokat beszélgettünk aztán

rovarokról – egyikünk se

tudott róluk semmit

(teremtés ide vagy oda)

innen tudtam, hogy

bejövök neki.

 

Hosszú ősz szakáll óvta

a kéretlen, bámész tekintetektől a

kamasz pofát.

 

A végén valahogy megint

egymás mellett

kötöttünk ki a fűben,

de a csillagokat csak úgy

néztük, akárha a

plafon lett volna felettünk.

 

– Én egyébként mindent tudok –

vallotta be egy hosszabb csend után.

– Mindent? – kérdeztem és

nem mertem elképzelni.

 

Nem válaszolt.

 

Egyszer mintha egy pillanatra

összeért volna a kezünk, de

végül

semmi sem történt.

 

Utána hetekig nagyon

nehezemre esett

maszturbálni.

 

 

​​Nászinduló

 

Mostanában minden

házassággal kapcsolatos

képzelgésem akörül forog, hogyan

szöktetsz meg az

esküvőmről

azzal az egyenruhàs férfival, akit

a jòsnő szerint

két év múlva

fogok megismerni.

 

 

Kifutófiú

 

„Megöregedtél,” szólt, még egyszer régen,

vagy tévedett, de

inkább egyik sem, mert nem

szerette, ha efféle

meghatározásokba zárom.

 

Ma szőke volt.

De nagyon szőke, annyira, hogy

olyan volt, mint akire, hát szóval

hogy végre valakire

tényleg rámondhattam, hogy

szőke.

 

Azt mondta, nevette, vagy

csak amúgy súgta, hogy

ma semmit sem akar

szimbolizálni, se teremtést, se

kiadós ebédet, sem pedig

engem vagy téged.

 

Ennyi volt ő, egy Pizza King

kifutófiúja, aki épp életem

legszürkébb keddjén a fülembe súgja, hogy

adjak már neki ezernégyszázötvenet és

mehet, mint a fiú, akinek minden

gyöngéden belémlehelt mondata

úgy hangzott, mintha épp bevallaná, hogy

nem szeret.

 

 

Mesék a fejéből

 

A kocsma mögött úgy szorítva őt magamhoz

mintha bármi is múlna rajta

sötét volt és a szomszéd udvarban egy

kutya ugatott

igyekezett hangosabbnak tűnni

mint amennyire félnünk lehetett tőle

szóval szorítottam ő pedig igyekezett

hangosabban szuszogni mint amennyire

félnem szabad volt

tőle vagy magamtól

már nem emlékszem

és érezte persze hogyne érezte volna

mindig érezte hogy

alig bírom már elviselni a

nadrágom szorítását

és hogy mi jutott éppen eszébe

talán valami amit mondtam vagy valami amit

nem

szorosabban magához húzott és annyit mondott:

„csodálatos apa leszel csak

nem az én gyerekeimé.”