Báthori Csaba versei
- Részletek
(Bánhalmi János felvétele)
Báthori Csaba 1956-ban született Mohácson. József Attila- és Füst Milán-díjas költő, műfordító, esszéista. Ein wilder Apfelbaum will ich werden címmel József Attila verseinek és verstöredékeinek német nyelvre fordítója.
Melankólia LIV
Csend az talán, vagy fül fél-hallomása,
ha Schubertet játszanak fenn a bolygók?
Csillagok vezetik az alvajárót,
vagy tán a föld rövid, sötét varázsa?
Mindig kiviláglik: a semmibe tartunk,
mégis a földhöz tartozunk, ahol még
nem ért véget a teremtés s finom fisz
mollban halkan testesedik a hajnal.
Sötétet ittam, látható vagyok
maszkban is, mert arcom ő is, a maszkom.
Nem gyógyít más, csak az abszolútum.
Az volt, minden magány eleje boldog
volt, s nem öregebbek – naponta újak
vagyunk, s keleten látjuk nyugatot.
Melankólia LV
Egy zörrenés, még egy, s a legkisebbet
hallani, csöndben a legtávolabbit
meglátni, ahogy szívedben világít
és a napoknak közepén kiterjed.
Milyen erős, tág menedék az ég, ha
lábad alatt a föld kérge beroskad –
leheletét érzed a csillagoknak
s mintha tested örökké megmaradna.
Van nap, a keresztúton összejönnek
a fájdalmak s az örökkévalóság.
Túl sok reménytől egyre üresebbek
az órák, s rejtély, a sóhaj kívánság
még, vagy már szorongás megtörte átok,
míg otthonná szűkíti a világot.
Melankólia LVI
Volt idő és évszak, pokol mennyország,
mikor kínjaim még dolgoztak értem
s még a fájdalomban is utolértem
előlem illó örömök alakját.
Most már a gyötrelem semmi más: honvágy
az igazi élet után, mikor még
nem gyűrt maga alá mindent az emlék
s híg hallgatásom nem vastag hazugság
beszéd helyett. Most már tudom: a múlt nem
csak síri messze van attól, ami
van, hanem más nevet ölt az időben:
soha többé! És minden egykori
varázs eltűnik abban a berekben,
ahol nekem eltűnni lehetetlen.
Melankólia LVII
Homály, a madarak merre születnek
s merre szállva halnak. A levegőben,
a földön nem találnak soha szebbet
a lágy semminél, a lassan időtlen
szárnyalásnál. Ott legsűrűbb az élet,
ahol nem lakik se isten, se ember,
ahol sem az égnek pokla nem éget,
sem a földi menny nem jár szerelemmel.
Nem táplál semmi más, csak a szemérmes
magasság, ahol léte közepéhez
ér ki-ki életétől távolodva.
Mielőtt messze érne, nincsen útja
senkinek. Madár nem áll meg ágon –
csak a boldogság tesz túl a világon.
