Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...

Báthori Csaba versei

mikor még / nem gyűrt maga alá mindent az emlék / s híg hallgatásom nem vastag hazugság // beszéd helyett. Most már tudom: a múlt nem / csak síri messze van attól, ami / van, hanem más nevet ölt az időben: // soha többé!

 

(Bánhalmi János felvétele)

 

Báthori Csaba 1956-ban született Mohácson. József Attila- és Füst Milán-díjas költő, műfordító, esszéista.  Ein wilder Apfelbaum will ich werden címmel József Attila verseinek és verstöredékeinek német nyelvre fordítója.

 

 

Melankólia LIV

 

Csend az talán, vagy fül fél-hallomása,

ha Schubertet játszanak fenn a bolygók?

Csillagok vezetik az alvajárót,

vagy tán a föld rövid, sötét varázsa?

 

Mindig kiviláglik: a semmibe tartunk,

mégis a földhöz tartozunk, ahol még

nem ért véget a teremtés s finom fisz

mollban halkan testesedik a hajnal.

 

Sötétet ittam, látható vagyok

maszkban is, mert arcom ő is, a maszkom.

Nem gyógyít más, csak az abszolútum.

 

Az volt, minden magány eleje boldog

volt, s nem öregebbek – naponta újak

vagyunk, s keleten látjuk nyugatot.

 

 

Melankólia LV

 

Egy zörrenés, még egy, s a legkisebbet

hallani, csöndben a legtávolabbit

meglátni, ahogy szívedben világít

és a napoknak közepén kiterjed.

 

Milyen erős, tág menedék az ég, ha

lábad alatt a föld kérge beroskad –

leheletét érzed a csillagoknak

s mintha tested örökké megmaradna.

 

Van nap, a keresztúton összejönnek

a fájdalmak s az örökkévalóság.

Túl sok reménytől egyre üresebbek

 

az órák, s rejtély, a sóhaj kívánság

még, vagy már szorongás megtörte átok,

míg otthonná szűkíti a világot.

 

 

Melankólia LVI

 

Volt idő és évszak, pokol mennyország,

mikor kínjaim még dolgoztak értem

s még a fájdalomban is utolértem

előlem illó örömök alakját.

 

Most már a gyötrelem semmi más: honvágy

az igazi élet után, mikor még

nem gyűrt maga alá mindent az emlék

s híg hallgatásom nem vastag hazugság

 

beszéd helyett. Most már tudom: a múlt nem

csak síri messze van attól, ami

van, hanem más nevet ölt az időben:

 

soha többé! És minden egykori

varázs eltűnik abban a berekben,

ahol nekem eltűnni lehetetlen.

 

 

Melankólia LVII

 

Homály, a madarak merre születnek

s merre szállva halnak. A levegőben,

a földön nem találnak soha szebbet

a lágy semminél, a lassan időtlen

 

szárnyalásnál. Ott legsűrűbb az élet,

ahol nem lakik se isten, se ember,

ahol sem az égnek pokla nem éget,

sem a földi menny nem jár szerelemmel.

 

Nem táplál semmi más, csak a szemérmes

magasság, ahol léte közepéhez

ér ki-ki életétől távolodva.

 

Mielőtt messze érne, nincsen útja

senkinek. Madár nem áll meg ágon –

csak a boldogság tesz túl a világon.