Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Bene Adrián: Kimérapalota

Fotó: A szerző archívuma

eltévedt bent egyszer egy kimérajaguár

Bővebben ...
Próza

Hegyi Damján: Jonatán a sakk-klub előtt

Fotó: a szerző archívuma

Közelebb lépett, figyelmesen kémlelte, mert nem hitt a szemének. Amit látott: egy kisujj legfelső ujjperce. Az ujjperc vége élénkpirosan vibrált, a köröm rajta olyan egészséges volt, mint egy most szüretelt gyümölcs.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Tóth-Csiki Zsuzsanna: „És formák eleven térfogata kitölt alkatot, kompozíciót” – januári, februári lapszemle

Montázs: SZIFONline

Egyik kedvenc szpotom Budapesten a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtára. Nem volt kérdés, hogy oda ülök majd be folyóiratokat olvasni, miután megkaptam a felkérést a szemlére.

Bővebben ...
Műfordítás

Billy Collins: Őrültek (f. Góz Adrienn)

Fotó: A szerző Facebook-oldala

Figyeltem, ahogy a versem a kocsma / homlokfalára száll

Bővebben ...
Költészet

Szegedi Dominika versei

Fotó: A szerző archívuma

Egy megfeszülő mellkas alatt él

Bővebben ...
Próza

Szirmai Panni: Szembogár

Fotó: a szerző archívuma

Zorka négyévesen látott egy vak koldust a piac mellett térdelni, a szemgolyója helyén fehér köd gomolygott. Látás helyett kenyérérét és aprópénzért rimánkodott.

Bővebben ...
Próza

Süveg Szilvia: G-string

Fotó: a szerző archívuma

A te idődben már bugyiforradalom volt, eltűntek a hatalmas térdig érő alsók, de ilyenről azért nem is álmodtál.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Hat alma

Fotó: Zanati Réka

Felmásztam az egyik legnagyobb almafára, pont arra, amely a kert közepén állott. Leültem a törzshöz közel, egy erős ágra, majd leszakítottam egy almát. Beleharaptam.

Bővebben ...
Műfordítás

Santiago Rodas versei (f. Zahorecz Eszter)

Fotó: A szerző archívuma

A telepen / azt beszélik, hogy / valaki egymillió pesót talált / a szemétben

Bővebben ...

Báthori Csaba versei

mikor még / nem gyűrt maga alá mindent az emlék / s híg hallgatásom nem vastag hazugság // beszéd helyett. Most már tudom: a múlt nem / csak síri messze van attól, ami / van, hanem más nevet ölt az időben: // soha többé!

 

(Bánhalmi János felvétele)

 

Báthori Csaba 1956-ban született Mohácson. József Attila- és Füst Milán-díjas költő, műfordító, esszéista.  Ein wilder Apfelbaum will ich werden címmel József Attila verseinek és verstöredékeinek német nyelvre fordítója.

 

 

Melankólia LIV

 

Csend az talán, vagy fül fél-hallomása,

ha Schubertet játszanak fenn a bolygók?

Csillagok vezetik az alvajárót,

vagy tán a föld rövid, sötét varázsa?

 

Mindig kiviláglik: a semmibe tartunk,

mégis a földhöz tartozunk, ahol még

nem ért véget a teremtés s finom fisz

mollban halkan testesedik a hajnal.

 

Sötétet ittam, látható vagyok

maszkban is, mert arcom ő is, a maszkom.

Nem gyógyít más, csak az abszolútum.

 

Az volt, minden magány eleje boldog

volt, s nem öregebbek – naponta újak

vagyunk, s keleten látjuk nyugatot.

 

 

Melankólia LV

 

Egy zörrenés, még egy, s a legkisebbet

hallani, csöndben a legtávolabbit

meglátni, ahogy szívedben világít

és a napoknak közepén kiterjed.

 

Milyen erős, tág menedék az ég, ha

lábad alatt a föld kérge beroskad –

leheletét érzed a csillagoknak

s mintha tested örökké megmaradna.

 

Van nap, a keresztúton összejönnek

a fájdalmak s az örökkévalóság.

Túl sok reménytől egyre üresebbek

 

az órák, s rejtély, a sóhaj kívánság

még, vagy már szorongás megtörte átok,

míg otthonná szűkíti a világot.

 

 

Melankólia LVI

 

Volt idő és évszak, pokol mennyország,

mikor kínjaim még dolgoztak értem

s még a fájdalomban is utolértem

előlem illó örömök alakját.

 

Most már a gyötrelem semmi más: honvágy

az igazi élet után, mikor még

nem gyűrt maga alá mindent az emlék

s híg hallgatásom nem vastag hazugság

 

beszéd helyett. Most már tudom: a múlt nem

csak síri messze van attól, ami

van, hanem más nevet ölt az időben:

 

soha többé! És minden egykori

varázs eltűnik abban a berekben,

ahol nekem eltűnni lehetetlen.

 

 

Melankólia LVII

 

Homály, a madarak merre születnek

s merre szállva halnak. A levegőben,

a földön nem találnak soha szebbet

a lágy semminél, a lassan időtlen

 

szárnyalásnál. Ott legsűrűbb az élet,

ahol nem lakik se isten, se ember,

ahol sem az égnek pokla nem éget,

sem a földi menny nem jár szerelemmel.

 

Nem táplál semmi más, csak a szemérmes

magasság, ahol léte közepéhez

ér ki-ki életétől távolodva.

 

Mielőtt messze érne, nincsen útja

senkinek. Madár nem áll meg ágon –

csak a boldogság tesz túl a világon.