Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Han Kang (f. Kiss Marcell): A fehér könyv

Fotó: Park Jaehong

Ha a szívemhez dörzsölném ezeket a szavakat, csak úgy ömlenének belőle a mondatok, mint valami szomorú, furcsa vagy éppen sohasem hallott hang, amikor a vonó vashúrt ér. Megengedhetem magamnak, hogy fehér gézfátyol mögé bújva rejtőzzek a mondatok között?

Bővebben ...
Költészet

Karácsony Orsolya versei

Fotó: a szerző archívumából

Nem szabad elfelejtened: / csak átutazóban vagy. 

Bővebben ...
Szépirodalom

Szabados Attila versei

Úgy kezdődött, hogy írni akartam

Bővebben ...
Műfordítás

Katie Kitamura (f. Dragon-Túry Melinda): Próbajáték

Fotó: Clayton Cubbit

Változatlanul mosolygott, már az elején felfigyeltem természetes vonzerejére, jó kisugárzására. De most láttam, hogy túl szabadon bánik vele. Nem úgy tűnt, mintha tisztában volna személyisége intenzitásával vagy azzal, hogy a világot, amelyben mozog, emberek lakják. Különösen ebben az értelemben volt még nagyon fiatal.

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Szonda Szabolcs): Tökéletlen megoldások

Fotó: a szerző archívuma

Értsd jól, nem akarlak felbosszantani, de csupán te és a lányod nem nevezhetitek családnak magatokat!

Bővebben ...
Próza

Voloncs Attila: A bűvölők (részlet)

Fotó: a szerző archívuma

Valahogy köze van ennek ahhoz, hogy sohasem tudott olyan vérmesen forradalmár lenni, mint a barátai, régi ismerősök közt mindig visszafogottan jelezte a különvéleményét, mintha baloldaliságával nem akarta volna bántani azokat, akik igazán hisznek valamilyen rendes ostobaságban, vagy meg tudnak részegülni a nemzet szótól és a dicső múlt felemlegetésétől.

Bővebben ...
Költészet

Sebestyén Ádám versei

Fotó: Sebestyén Anna

Kikötőink, / a fagyizók, földszinti üzletek sorra bezártak

Bővebben ...
Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...

Bödecs László versciklusa

Két személy ül egy fa alatt, / az egyik én vagyok, / a másikat nem ismerem. / Egy ideje nem szól hozzám. / A hangja mély, de színtelen

 

Lapszélütés I.

 

Lapok

 

Körúti lakás az otthonom.

Kint szikrát vet, a sínre vért hint a villamos.

Egykedvűen nézik végig az ablakok.

Ők látnak, én behunyom a szemem.
A szél árulkodik, de meg nem érint.
Előttem vádló, üresen maradt lapok.

Mögöttem éjszakák.
Itt élünk és szeretünk nőket,
ehhez hasonló elhallgatott mondatok.

Erről pedig vallani kellene.
Fogam alatt serceg az óra.
Nem harc ez, mióta hallgatok.

*

Két személy ül egy fa alatt,
az egyik én vagyok,
a másikat nem ismerem.
Egy ideje nem szól hozzám.

A hangja mély, de színtelen,
erre is csak halványan emlékszem.

Hosszasan rágódunk
két meg nem gyújtott cigarettán.

A fával mindent szabad.
Felmásztam és körülnéztem.
Nincsenek gyümölcsök.
Részegek botorkálnak
omladozó, le mégsem dőlő
falak között.

A sínek fel nem épült hidakról
a Dunába zuhannak.

A mélyben ismeretlen számban
idegenek kelnek át.
Menetelnek szótlanul,
nem találnak nyugalmat.

*

Ha lényegeset mondana, felírnám,
de csak törzse és csendje van.

Egyebet nem árulhatok el felőle.

Kérdezgettem régi dolgokat.
Azt mondta, hallott Madáchról,
de nem tud idézetet belőle.

*

Itt élek és szeretni akartam.

Régebben sokat álmodtam róla.

Öregnek és szomorúnak képzeltem,
ábrándosnak, csalódottnak,
jóságos matektanárként
tiszta lelkű pedofilnak, 

aki  soha nem ért volna hozzá,
pedig teljes szívvel imádta,
csak messziről minden rezdülését,
mindennél jobban kívánva.

Nem sejtette, hogy szerelme gyermeki tárgya
nála perverzebb, és rosszabb.
Nem tartotta hibásnak,
és, ha e gyermek utálta, semmibe vette is,
meg kellett, hogy bocsássa.

*

Ezt és hasonlókat álmodtam,
és most, hogy felnőttem lábatlan,
gyakran a cipőmre hányok.

Nem szól zsoltár érted,
te néma ország.
Nincsen apám.
Ne hidd,
hogy megbocsátok.

Bödecs László 1988-ban született Szombathelyen. Költő, kritikus, jelenleg tördelőszerkesztőként dolgozik, Budapesten él. Első kötete Semmi zsoltár címmel látott napvilágot 2015-ben az Apokrif és a FISZ gondozásában. Új, Az árvíz helye című kötete megjelenés előtt áll.