Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Luciana Ratto (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Apu, melyikünket mentenéd meg?

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, a második gyerekkel megduplázódik a szeretet, azt mondják, hogy ezt kell mondani az elsőszülötteknek, de most két kiskutyaszem könyörög, hogy őt válasszam, és hagyjam veszni a másikat.

Bővebben ...
Műfordítás

Andrei Dósa (f. Horváth Benji): Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség

Fotó: Veronica Ștefăneț

Igyekszem a lehető legokésabban hozzáállni a nőkhöz, még ha nagyrészt nőgyűlölő és szexista klisék sorozatába csúszik is bele az agyam. Mindenféle disznó vicceken nőttem fel, amelyeknek a főszereplői Móricka és Bulă voltak. Gyakran éreztem kísértést, hogy mint a viccben Bulă, azt mondjam a barátnőimnek, tetszik, ahogy gondolkodsz.

Bővebben ...
Költészet

Holczer Dávid versei

Fotó: Szántó Bence Attila

Isten tudja mire képes / egy ember seprűvel a kezében

Bővebben ...
Próza

Baqais Dávid: nem lenne boldogabb

Fotó: James Herbert

és akkor se lenne boldogabb, ha aztán öt vesztes pályázat után elkezdene egy kocsmában pultozni, hogy leplezze az ismerősei előtt az örökölt transzgenerációs vagyonát, ami miatt folyamatos bűntudatot érez, de akkor se, ha megtudná, hogy a barátjának háromszor annyi van a takarékszámláján, mint neki, és ő még bűntudatot sem érez

Bővebben ...
Próza

Szeifert Natália: Kopognak

Fotó: a szerző archívuma

részlet a Hóember a Naprendszerben című regényből

Bővebben ...
Költészet

Zsigmond Soma versei

Fotó: Pénzes Johanna

Lépteid alatt felnyög a parketta, ablakot nyitsz, / a levegő idegen csípése nem ébreszt fel.

Bővebben ...
Költészet

Kollár Árpád versei

Fotó: Keller Ami

az almahéjon azt a pici, barna a foltot

Bővebben ...
Próza

Murányi Zita: Halálfélelem

Fotó: a szerző archívuma

A férfiaktól is ösztönösen tartok, képtelen vagyok nem hidegen viszonozni az érintést, ujjaimat egyedül a pusztulás mozgatja, amihez érek, tönkremegy, atomjaira hullik.

Bővebben ...
Próza

Lázár Bence András: Saldanha. Lisszabon. Kacsakagyló.

Fotó: a szerző archívuma

Azt mondják, Lisszabonban, a fehér városban, egészen máshogy megy le a nap. Legalábbis a portugálok ezt hiszik, és azon a csütörtöki délelőttön egy bizonyos Weisz Máté és egy bizonyos Perr Rebeka is ezt hitte.

Bővebben ...
Költészet

Benkő Imola Orsolya versei

Fotó: Szerdahelyi Mátyás

helyzet van a 10. C osztályban a kolléga / túl fiatal

Bővebben ...
Költészet

Saád Anna versei

Fotó: Sárközi Bence

de bennem ragadnak tanításaid / amik szerint élnem kéne

Bővebben ...
Költészet

Vincze Szabolcs versei

Fotó: Pavlovits Gitta

A Braille-írás panaszkodik / a hozzád érő kezekről

Bővebben ...

Bödecs László versciklusa

Két személy ül egy fa alatt, / az egyik én vagyok, / a másikat nem ismerem. / Egy ideje nem szól hozzám. / A hangja mély, de színtelen

 

Lapszélütés I.

 

Lapok

 

Körúti lakás az otthonom.

Kint szikrát vet, a sínre vért hint a villamos.

Egykedvűen nézik végig az ablakok.

Ők látnak, én behunyom a szemem.
A szél árulkodik, de meg nem érint.
Előttem vádló, üresen maradt lapok.

Mögöttem éjszakák.
Itt élünk és szeretünk nőket,
ehhez hasonló elhallgatott mondatok.

Erről pedig vallani kellene.
Fogam alatt serceg az óra.
Nem harc ez, mióta hallgatok.

*

Két személy ül egy fa alatt,
az egyik én vagyok,
a másikat nem ismerem.
Egy ideje nem szól hozzám.

A hangja mély, de színtelen,
erre is csak halványan emlékszem.

Hosszasan rágódunk
két meg nem gyújtott cigarettán.

A fával mindent szabad.
Felmásztam és körülnéztem.
Nincsenek gyümölcsök.
Részegek botorkálnak
omladozó, le mégsem dőlő
falak között.

A sínek fel nem épült hidakról
a Dunába zuhannak.

A mélyben ismeretlen számban
idegenek kelnek át.
Menetelnek szótlanul,
nem találnak nyugalmat.

*

Ha lényegeset mondana, felírnám,
de csak törzse és csendje van.

Egyebet nem árulhatok el felőle.

Kérdezgettem régi dolgokat.
Azt mondta, hallott Madáchról,
de nem tud idézetet belőle.

*

Itt élek és szeretni akartam.

Régebben sokat álmodtam róla.

Öregnek és szomorúnak képzeltem,
ábrándosnak, csalódottnak,
jóságos matektanárként
tiszta lelkű pedofilnak, 

aki  soha nem ért volna hozzá,
pedig teljes szívvel imádta,
csak messziről minden rezdülését,
mindennél jobban kívánva.

Nem sejtette, hogy szerelme gyermeki tárgya
nála perverzebb, és rosszabb.
Nem tartotta hibásnak,
és, ha e gyermek utálta, semmibe vette is,
meg kellett, hogy bocsássa.

*

Ezt és hasonlókat álmodtam,
és most, hogy felnőttem lábatlan,
gyakran a cipőmre hányok.

Nem szól zsoltár érted,
te néma ország.
Nincsen apám.
Ne hidd,
hogy megbocsátok.

Bödecs László 1988-ban született Szombathelyen. Költő, kritikus, jelenleg tördelőszerkesztőként dolgozik, Budapesten él. Első kötete Semmi zsoltár címmel látott napvilágot 2015-ben az Apokrif és a FISZ gondozásában. Új, Az árvíz helye című kötete megjelenés előtt áll.