Hírlevél feliratkozás

Keresés

Szépirodalom

Szabados Attila versei

Úgy kezdődött, hogy írni akartam

Bővebben ...
Műfordítás

Katie Kitamura (f. Dragon-Túry Melinda): Próbajáték

Fotó: Clayton Cubbit

Változatlanul mosolygott, már az elején felfigyeltem természetes vonzerejére, jó kisugárzására. De most láttam, hogy túl szabadon bánik vele. Nem úgy tűnt, mintha tisztában volna személyisége intenzitásával vagy azzal, hogy a világot, amelyben mozog, emberek lakják. Különösen ebben az értelemben volt még nagyon fiatal.

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Szonda Szabolcs): Tökéletlen megoldások

Fotó: a szerző archívuma

Értsd jól, nem akarlak felbosszantani, de csupán te és a lányod nem nevezhetitek családnak magatokat!

Bővebben ...
Próza

Voloncs Attila: A bűvölők (részlet)

Fotó: a szerző archívuma

Valahogy köze van ennek ahhoz, hogy sohasem tudott olyan vérmesen forradalmár lenni, mint a barátai, régi ismerősök közt mindig visszafogottan jelezte a különvéleményét, mintha baloldaliságával nem akarta volna bántani azokat, akik igazán hisznek valamilyen rendes ostobaságban, vagy meg tudnak részegülni a nemzet szótól és a dicső múlt felemlegetésétől.

Bővebben ...
Költészet

Sebestyén Ádám versei

Fotó: Sebestyén Anna

Kikötőink, / a fagyizók, földszinti üzletek sorra bezártak

Bővebben ...
Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Fotó: Bán-Horváth Attila

Horváth Veronika verse

ötven év alatt az égitestek benned messzire kerülnek. / a kajütablakok földi bokrokat tükröznek vissza, / egy futónövény lóg le a tetőről. nem bánod.

tizenegy

kilövésre váró rakéta, belsejében emberi lények
          indulnak a Holdra.
piros ceruzával rajzolod le, ügyesen ráírsz két egyest,
          a sarokba kanyarítasz egy házat:
innen tudod, mi tartozik hozzád. rajta a jeled
          semmi űrverseny, semmi hidegháború.
kerek kajütablakban mosolyognak integető bácsik.
          a faliújság közepére kerül a műved,
délután már mindenki űrhajós akar lenni.
          kiképzés a nagy mászókán,
kilövés a mérleghintán, holdra szállás a csúszdán.

ötven év alatt az égitestek benned messzire kerülnek.
          a kajütablakok földi bokrokat tükröznek vissza,
egy futónövény lóg le a tetőről. nem bánod.
          a világűrnek ezen a pontján történik az élet,
levél- és fényerekben, amik a város folyton változó arcán
          csorognak végig. kőfal, dörzspapír, érdes bőr,
súrlódástól meleg tenyér. megtámaszkodsz a délutánban.
          kajütablak sötétjébe bámulsz, megértesz, belátsz.
fölnőttél: erőlködés nélkül tudsz belesimulni a tájba.
          de ha megkérnek, válassz egy tetszőleges számot,
prímszámot fogsz mondani.

 

Horváth Veronika 1990-ben született Győrben. 2009 óta publikál irodalmi folyóiratokban, többek között közt a Parnasszus, Tiszatáj, Látó, Hévíz, Bárka, Pannonhalmi Szemle, Műhely, Kortárs, Prae, Eső, Forrás, Új Forrás, Pannon Tükör, Napút, Sikoly, Várad, Helikon, Magyar Napló, Irodalmi Jelen, Műút online, Spanyolnátha, FÉLOnline, SZIFONline, Ambroozia és ÚjNautilus folyóiratok közölték verseit. Minden átjárható című kötetét a Fiatal Írók Szövetsége adta ki 2017-ben. A könyvről több mint egy tucat kritika jelent meg online és print folyóiratokban, jelenleg a harmadik kiadást a kiadótól lehet megrendelni. 2019-ben Móricz-ösztöndíjasként második verseskötetén dolgozott.