Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Fotó: Bán-Horváth Attila

Horváth Veronika verse

ötven év alatt az égitestek benned messzire kerülnek. / a kajütablakok földi bokrokat tükröznek vissza, / egy futónövény lóg le a tetőről. nem bánod.

tizenegy

kilövésre váró rakéta, belsejében emberi lények
          indulnak a Holdra.
piros ceruzával rajzolod le, ügyesen ráírsz két egyest,
          a sarokba kanyarítasz egy házat:
innen tudod, mi tartozik hozzád. rajta a jeled
          semmi űrverseny, semmi hidegháború.
kerek kajütablakban mosolyognak integető bácsik.
          a faliújság közepére kerül a műved,
délután már mindenki űrhajós akar lenni.
          kiképzés a nagy mászókán,
kilövés a mérleghintán, holdra szállás a csúszdán.

ötven év alatt az égitestek benned messzire kerülnek.
          a kajütablakok földi bokrokat tükröznek vissza,
egy futónövény lóg le a tetőről. nem bánod.
          a világűrnek ezen a pontján történik az élet,
levél- és fényerekben, amik a város folyton változó arcán
          csorognak végig. kőfal, dörzspapír, érdes bőr,
súrlódástól meleg tenyér. megtámaszkodsz a délutánban.
          kajütablak sötétjébe bámulsz, megértesz, belátsz.
fölnőttél: erőlködés nélkül tudsz belesimulni a tájba.
          de ha megkérnek, válassz egy tetszőleges számot,
prímszámot fogsz mondani.

 

Horváth Veronika 1990-ben született Győrben. 2009 óta publikál irodalmi folyóiratokban, többek között közt a Parnasszus, Tiszatáj, Látó, Hévíz, Bárka, Pannonhalmi Szemle, Műhely, Kortárs, Prae, Eső, Forrás, Új Forrás, Pannon Tükör, Napút, Sikoly, Várad, Helikon, Magyar Napló, Irodalmi Jelen, Műút online, Spanyolnátha, FÉLOnline, SZIFONline, Ambroozia és ÚjNautilus folyóiratok közölték verseit. Minden átjárható című kötetét a Fiatal Írók Szövetsége adta ki 2017-ben. A könyvről több mint egy tucat kritika jelent meg online és print folyóiratokban, jelenleg a harmadik kiadást a kiadótól lehet megrendelni. 2019-ben Móricz-ösztöndíjasként második verseskötetén dolgozott.