Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Fotó: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina a Litmusz Műhelyben

Fotó: Simon Bettina

Vendégünk volt Simon Bettina író, költő, művészettörténész, aki szerint a „mi az irodalom?” kérdés maga az irodalom.

Bővebben ...
Költészet

Farkas Arnold Levente versei

Fotó: A szerző archívuma.

hallottalak sírni uram / de a könnyed bizonytal / an bizonytalan minden

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina - Kerber Balázs - Körtesi Márton: Az éjszaka fényszíve

Fotó: Litmusz Műhely

Ömlik belőlem / a malőr, idegesen bámulom a csillárt, / a hátam mögött érzem a fintorgást, / és megtölti az éjszaka kezemben a poharat.

Bővebben ...
Fotó: Dallos István

Taizs Gergő versei

Ez nem az a feszült képsor, aminek a végén / vér folyt. Itt nincs semmi látnivaló, / itt minden olyan megszokott. / Ez a cirmossá szelídült bengáli tigris, /és ez az az ember, aki felnevelte ezt a hiányt.

Ez az a párhuzam


Ez az a videó, amiben a nagymacska
nem marcangolja szét az embert,
földre viszi ugyan, átkarolja,
hemperegnek, hatalmasra tátott szájába
veszi a fejét, tépőfogairól nyál
csorog, szinte érezni lehet a monitoron
keresztül a húsmeleg leheletet, ahogy
a ragadozó egyetlen mozdulattal össze-
roppanthatná a férfi koponyáját.
Elképzeled a reccsenést,
a csontszilánkok szúrós zaját,
de ez nem az a pillanat.
Ezt az állatot ez az ember nevelte fel,
miközben összeszelídültek,
nevet adott neki, és ez már nem az a viszony.
Így vagy ezzel a hiánnyal te is.
Ez az a félelem, hogy képtelen
vagy összeroppantani, hiába viszed földre,
fogalmazod meg, ezek nem azok a szavak.
Ez nem az a feszült képsor, aminek a végén
vér folyt. Itt nincs semmi látnivaló,
itt minden olyan megszokott.
Ez a cirmossá szelídült bengáli tigris,
és ez az az ember, aki felnevelte ezt a hiányt.


utórezgés


hallgatásuk hosszúra nyúlik,
akár a nyáresti árnyak,
torz csend reng a szürke szőttesben
felporzó nyögések helyén

amputált pillanat, ahonnan
visszahőköl a döbbent ég,
vasrudak stramm merevségébe
kapaszkodik elmúlásuk

filléres élet-epigonok:
rongykötések a megcsonkolt
fán, a háttérben egy fémlemez
fájón felköhög a füstben

kiszakadt belőlük valami,
maguk sem értik, hogy miért,
a lélek repeszdarabjai
a köztes térbe ragadtak

árva marad mind a bordák közt
rekedő, üszkös sóhajtás,
s mint a vér a zsibbadt tagokba,
visszatér beléjük egyszer

az Isten

 
Gyerekjáték (és egyéb légköri jelenségek)

(1)

A vízen járunk, vagyis a párás levegőn.
Hogy a Nap és a Hold gyermekei lennénk? Legyintesz.
Elpusztult csillagok fényéből formáltak minket.

(2)

Az egyiket úgy, hogy egyenes íve tűpontos érkezés.
A másik hajtogatlan, kilencemeletnyi imbolygás.
Variációk papírlapra.

(3)

A szél szaggatja bőrömről a tintát,
történeteimet távoli pocsolyák zajába mélyeszti.
Szórakozott olajfoltok, gondolhatnád.

(4)

Fényben oldódó tejbegríz vagy.
Mintha meszet csepegtetne valaki a tóba, olyan.
Felettem fehér, fodros pötty az égen.

(5)

Buborékba burkolt sóhajunk visszanéz a gömbből,
mielőtt keserű sampon-ízét, mint cseppfolyós hamvakat,
szétszórná a szélben.

(6)

Eltakart szemmel számolok százig, miközben te,
mint nappal a csillagok, elbújsz, de nem tűnsz el igazából.
Ott vagy most is: fény mögé zárt sejtelem.

(7)

Ezüst úszógumi lebeg az éjszakai vízen,
kölcsönkért fényei az arctalan változást hordozzák.
Aratásra készülök, porladó ígérettel.

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karán végezte Piliscsabán. Újságíróként, kulturális programszervezőként és kommunikációs szakemberként dolgozott. Első kötete Utasok címmel 2019-ben látott napvilágot, jelenleg Üvegidő című második kötetén dolgozik.