Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
Fotó: Gazda Boglárka

Bódog Bálint versei

Nem csak én nézem a házat, hol távol-kedvtelen, hol egészen közelről, szinte magamat vizsgálva odabent, mikor épp nagy ricsajjal belépek a kiskapun. Nézi azt rajtam kívül egy legalább, és a kutya is talán, még anyja mellől miközben tejet szopik, és már érzi a maradék szagát.



Átállás

Kezdődött azzal, hogy nem szólt az ébresztő,
én meg felébredtem rá.

Aztán egyszer csak dobozos tejek kupakjai táncoltak végig az asztalon,
mint balettozó rohamosztagosok.

Később csatornaszag az udvaron
meg egy müzliszelet őrlődése a szám hátuljában.

A kongás hiányából arra következtettem,
hogy delel a nap, és hogy most kéne fogadóban ebédelni; falun.

A város nem tartja a ritmust, jóval kettő után száraz valójában ropog az extrudált kenyér,
rajta sonka fekszik kényelmesen.

Füstöt hány még magából a csikk a betonon,
az író csúfos véget vetett neki.

Minden, ami utca, koszosan vánszorog,
ahogy elnézek az egyetem irányába.

Persze az óra () rendben megy, csak az idő nem (még mindig),
így hát az ágyamon találom magam.

Alszik körülöttem minden, csak én nem aluszom,
ébren tart a kert, a kavics roppanása és egy kutyacsaholás.

 

Belógni egy bérházba

Fel

Repedéseivel kopog a lépcső,
kirajzolódik egy korhadt bérház.
A padláslétrán tyúk kukorékol.
Egymagában szálkás tartóoszlop,
– tető-perc súly –
nézi a padlót, poririgység.

Le

Tompán pattog a forgácsos
udvaron a labda.
Fel-le-le.
Két vasrúd közé hullik egy cserép;
gólt rúgott az épület.

Le

A pince dögszagra vár, valami sötétre.
Azt hinnénk, minden problémát ide hordtak le.
Üresen áll két hordó, néhány doboz,
törött roller a sarokban, karácsonyi díszek.
Ideje továbbállni


Zajok

Kint ültem a padkán a ház előtt. A Szentkirályi utcában. Reggel nyolc, első cigi. A füst nyilván beletalált az orromba. Hideg van meg sapka a fejemen, mégis fázom. A csipás szemű város zajai a megszokott módon járták át a hallójárataimat. Fel se tűnt; ötven méterrel odébb úgy hasította át egy csákány a betont, hogy abba a fél utca beleremegett. Aztán egyszer csak a bal fülemet csönd ütötte meg. Úgy tűnt, mintha a semmiből máshonnan kezdett volna el zajokat közvetíteni. Puha szalma hangja meg valami korhadó fáé. Szúpercegés és egy macska léptének puha ritmusa. Fűzfasusogás. Biciklisták suhantak el előttem, semmi kattogás, mintha megnémultak volna a küllők. Az építkezésre néztem, közben patakjáték szólt a bal fülemben. Egy kormos kémény rajzolódott ki lelki szemeim előtt, a téli fagy lerakata a téglákon, kályha melege. A Mikszáthról egy csapat öltönyös fordult az utcára, üzleti ügyeikről vitatkoztak hevesen, közben a lovakkal együtt ébredeztem én is. Pipatömés hangja, a dohány belesimult a diófába és a gyufa sercenésére végre összeszedtem magam. Kialudt a cigim.

 

Minden tekintet a házon

Minden tekintet a házon. Kertje van, az udvaron fekete labrador ül.
Nézem a felrepedezett betont innen, egy kávéház ablaka mögül.
Nézem a téglákat, köztük a gazt, mellette az elszáradt íriszeket, és hiányzik a ház.
Látom, ahogy csillog a házőrző puha szeme, várja, hogy hazaérjen valaki, de neki már nem fogok, hiszen rég halott.

És most, hogy egy pesti óvoda mellékhelyiségének tükréből figyelem a lombpadlót, a kopaszodó őszi fákat, most érzem egy picit, több is jön, mint a jutalomjáték a fogmosás után.
Borotvapenge csillanásában rémlik fel a kinti villany, amit bizonyára én hagytam égve az este.
A fűszeres soron, a fokhagymapor és a kakukkfű között a túloldalról anyám vékony keze kotorász, keresi a kurkumát, amit, ha tudnék, a kezébe nyomnék, de ki nem állhatom az indiait.

Nem csak én nézem a házat, hol távol-kedvtelen, hol egészen közelről, szinte magamat vizsgálva odabent, mikor épp nagy ricsajjal belépek a kiskapun. Nézi azt rajtam kívül egy legalább, és a kutya is talán, még anyja mellől miközben tejet szopik, és már érzi a maradék szagát. A száraztápon látom, ahogy öcsém keze gyűri belülről, és ő is lát engem, esetleg épp egy stóc könyv mögül, ahogy a betűket írom, hogy most is rálássak a házra, akárha őrző-védő volnék kezemben tollal, katonásan.

 

Bódog Bálint 2000-ben született Budapesten, Székesfehérvár környékén nőtt fel. Jelenleg az ELTE BTK Skandinavisztika szak másodéves hallgatója.