Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Fotó: Kövesdi Csenge

Nyőgér Róbert versei

Hordhatnám én is azt a bolhás irhát helyette így télvíz idején. / Ő pedig esténként kutyafuttában mehetne verdével egy srenkre, / hogy aztán, ha elmakózta már a szajrét, / kigyúrt mellkasára / büszkén varrassa fel rókalelkű őseinek kapcarajzos nevét. / És irgalmatlanul kirázná a hideg tőlem. 


konyhanyelv

Nyőgér Jácint nagyapám emlékére

szalad a kés a libikóka
csak úgy megy ez ha senki se lát
levetett kötényed ott van még
a szék támlájára borítva
viszik Ilonát
lobog a haja

zsíros a deszka hátul a léc
itt lábatlankodok csak megint
míg valaki sütne-főzne de
nem tudja mi legyen az ebéd
ne vess meg érte
idegen a kés

a gyúródeszkán csak tudnám m'ért
jön ez a hideg a hátamra
is húzhatjuk a függönyöket
színre színt vagy adut ha játszunk
kettesben tudod
áll már a kontra

ilyenkor enyém ez a konyha
mint az ujjak menekülése
a vágólapon csak úgy megy ez
ha rajtad kívül senki se lát
nevess megérte
snapszer piros ász

 

Háromlábú

Szőrmekapucnis, Gucci télikabátban,
vezeték nélküli, agybadugós kis fülesemmel
az egyik éjjel hazafelé caplattam
egy mihaszna, háromlábú kutyával egyetemben.
Annyit ittam, hogy szabályosan bugyborékolt
már a hátam. Beszűkült, majd kitágult a körtéren
a Gomba. Nem akartam feldörzsölni őt a köztereseknél,
nehogy aztán valami sintérnél kössön ki nekem a végén.
Pedig láthatóan az agyar, a nyelv is olyan irdatlan volt,
hogy alig fért már meg abban a retkes pofájában.
Gondoltam, veszett fejsze nyele szegény,
hát haza, azért mégsem viszem, milyen az már. Leitatom
inkább ezt a nyomorult állatot is a maradék vodkával.
Elvégre nem is olyan sokban különbözünk mi egymástól.
Nézd csak meg, milyen mackós ő is. Mekkora szőrme takarja.
Hordhatnám én is azt a bolhás irhát helyette így télvíz idején.
Ő pedig esténként kutyafuttában mehetne verdével egy srenkre,
hogy aztán, ha elmakózta már a szajrét, kigyúrt mellkasára
büszkén varrassa fel rókalelkű őseinek kapcarajzos nevét.
És irgalmatlanul kirázná a hideg tőlem. Felállna a szőr a hátán,
ahogy az egyik éjjel egyszer csak a nyomába szegődnék
a Feneketlen-tónál.


a topolyai farkas

pihennem kell már eleget kaptatok
kietlen farkasösvényeiteken
fikarcnyi pára sincs az ember nem sok
mit mondhatnék man is a wolf to man
nyelvem irdatlan nem fér meg a szájban
torkig vagyok átvágtam minden éren
alighanem farkasfogra kelt a szó
térdtől megette a rosseb a lábam
csapzott farkasölőim az istenér' sem
mennének rá védtelen torokra
uszíthatom őket alattomos
féreg nem szorul a fába sebtiben
összetákolt lélekvesztőinken
szürkületben is megyünk utána
se nem vonyít se nem üvölt a beste
prédaleső pofáját mégis tisztán
látom magam előtt éjjelente
a pusztatemplom romjainál
egy beesett horpaszú toportyán
kódorog

 

Nyőgér Róbert 1991-ben született Ajkán. Középiskolai tanulmányait a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban végezte, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar, család- és gyermekvédő szakos tanárként szerzett diplomát. Jelenleg magyar nyelvet és irodalmat tanít Budapesten. Alapvetően introvertált személyiség egy extrovertált világban, ahol folyton ki kell állni, szerepelni, nyilatkozni, mosolyogni, furakodni kell és jártatni a szájat. Ott motoszkál benne folyton valami (remélhetőleg) kiapadhatatlan alkothatnék, mely főleg versek és rövidprózai művek írásában talál utat magának. Képes arra, hogy tizen-egynéhány sor miatt egy szemhunyásnyit se aludjon.