Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Fotó: Petrik Máté Benedek

Petrik Iván versei

Kezdd inkább nálunk ezt az évet / Tőzegen jársz itt, apró, illattalan / mocsárvirágokon Áttetsző méregbuborékok / buggyannak ki a lépteid nyomán kettétört / lágyszárakból Észre sem veszed őket, / csak ha a nedves földig lehajolsz, / és hagyod, hogy mérgei meggyilkoljanak / a testedben minden evilági bajt


Növényperspektíva


Ami igazán él, nem változtatja a helyét, csak
növekszik Megpróbál kibújni önmagából
És nem tudunk róluk ennél sokkal többet Figyelmünk
lényegtelen részletekre korlátozódik
(sejtnedv, merisztéma, citoszol, ilyesmi),
miközben nem ismerjük fel a zellergumó és a
jamgyökér szerepét egy idegen szenvedéstörténetben
(amely egy öntöttvas wok fekete kérgében végződik)
Képtelenek vagyunk megkülönböztetni a megváltó
növényszín valamennyi árnyalatát és azok jelentéseit
Mit érzünk egészen pontosan, amikor először érintünk
csalánt szándékosan – önmagáért az érintésért,
s az ebből nyert erő segítségével meghatározzuk
a helyiértékét valaminek, ami egy kicsit sem
zöld S van-e nemesebb látvány (lápvidéken vagy azon kívül)
a rothadó növényi rostok szivacsos vízaláfutásainál

A tó iszapos mélyén óarany arabeszkfonatok önfeledt
bekapcsolódása a táplálékláncba, valahol a legelején
Még biztos helyen, ami megkérdőjelezhetetlenné teszi
az ártatlanságukat A láncolat másik végén, (ezt viszont
tudjuk jól) senkinek sem adatik meg ez

És nem ők öröklik a földet (ezzel az emberek
próbálnak vigasztalódni), mert nem öröklik,
hanem az övék Minden más erőszakos próbálkozás,
kivagyiság, loncs, kolonc, röhejes erőlködés
A gerinchúrosok törzsi hiedelemvilága, és annak
erőszaktételei Pedig még a szomorúságunk is
tőlük származik Mindenki tisztában van vele,
hogyan kerül a földre az őszi szezon végére
az a rengeteg falevél, és érezte már
túlburjánzó, félreeső bokrok között
az enyészet nedves illatát (ami pontosan megjelöli,
és légmentesen kitölti a testek kiürült szívhelyét)

Sokat kell még fejlődnünk, amíg valamelyikünk
eljut odáig, hogy békésen, magának fotoszintetizál
Bizony, mi szorulunk rájuk, nem ők ránk
Barátnak is jobbak a legodaadóbb kutyánál
És hatalmasabbak mindennél: ahonnét elvonultak,
amiről végleg lemondtak, az sosem lehet másé
Őrültek vágynak, azok is ritkán, ilyen pusztaságba

A mennyeknek országát is mintakertészetnek
képzeli el minden mitológia, ahol az egyetlen
tévedés egy főemlős: a túlbuzgó segédkertész
És ha ez nem igaz, vagy túlzás, akkor is jobb
békén hagyni őket, mert annyi azért biztos,
hogy valamennyit istenek, démonok, szellemek lakják
Ezért mondom: minden növényevő állat
(így az ember is) nyomorult kannibál

(epilóg)
Esténként megpróbálom kiengesztelni
az elvénült cseresznyefánkat Méltóságteljes
halált ígérek neki Amikor ültették
még nem hogy tolatóradar nem volt,
az automobilt sem tervezgették És persze
nem használtak benzinmotoros láncfűrészt sem,
amivel most nem vágom ki ezt a fát Mert testét
sem fejsze, sem fűrész nem illetheti
Vele leszek a legutolsó pillanatig,
amikor magától hanyatlik a földre
Gyümölcseit ebben az évezredben már kizárólag
a madarak kapják Jóllehet tudom: minden
növényevő állat (a madár is)
nyomorult kannibál


Kezdd Diktében az évet

Kezdd inkább nálunk ezt az évet
Tőzegen jársz itt, apró, illattalan
mocsárvirágokon Áttetsző méregbuborékok
buggyannak ki a lépteid nyomán kettétört
lágyszárakból Észre sem veszed őket,
csak ha a nedves földig lehajolsz,
és hagyod, hogy mérgei meggyilkoljanak
a testedben minden evilági bajt
A vízmosáson túl, a lankás legelőn
már leválasztották a borjakat, facölöpök mutatják
s trágyahalmok a helyét, ahol a papjaid
végrehajtották a szent megkülönböztetést
Az áldozatra szánt bikákat elvitték
Most lélegzetvételnyi zajokra elillanó
fekete hátú vadak rágcsálják a hátrahagyott fűcsomókat
Messzire látsz onnét Az erdőd
nincs sehol Itt még a süppedős késő ősz,
fagyok előtti félnapok, és mellkasra térdelő,
dús pillanatok Traktornyomokban settenkedő
jótékony szürkület

A házat is csak sejtheted,
pedig rád vár Vár bizony A lámpa
ugyan még nem ég, de bort vegyíthetsz azonnal,
s a szenelőben izzik a parázs Abban az évben
(nem tudom, pontosan mikor), abban az évben,
amikor még csak meg sem érkeztél,
máris eltűntél, és úgy tudtuk, ezúttal végleg

Egyébként meg: idén kezdd nálunk az évet,
barátok között, végtelen hosszúságú telkeken, álom-
országunk (az örök felébredés utáni örök ámulat) közepén
Jó, hát ha nem is barátok között (kik is lehetnénk neked mi),
az ellenségeidtől azért távol Értelmezhető időn kívül,
ahol a híreket felülírja a változékony időjárás
Fagyok előtti félnapok titokzatos öbleiben
a ködök módfeletti gyarapodása eluralkodik
a gyöngyöző valóságon Kitisztuló vakság
Megjósolja az esőt (és a válásokat) a vén Teiresziász

Kezdd nálunk mégis az évet Az eső
végül tényleg megérkezik – vágyakozással
csordultig telt lelkekre akasztott súlyaival, ahogy
a közmunkák megvénült robotosai hirdették
Apró, jéghideg cseppek szurkálják össze mindazt,
amit nem takartunk el a szemeid elől, azaz
mindent Lágy bőrön kivirágzó viharszínű
oltás-hegek, amint saját eltűnésüket hirdetik

Az ellenkezőjére még nem volt példa
A penészes birtoklapokra ejtett ügyvéd-
könnyeket, és a járványos szaporulatot
nem ismeri ez a föld Ja igen, és aki elvált,
hálás ezért neked Ama évben, amikor…
Amikor… Eldönthetetlen,
hogy megtörtént ez már valaha vagy sem

Másrészt kezdd nálunk az évet, az örökké tartó
felújítás mennyei tisztaságától csillogó szállásunkon
Vagy ahol akarod, de ne Diktében, kérlek,
ne ott Legyen benned ennyi érzés, ennyi elnagyolt
érdeklődés minden más iránt Irántunk
Mert hidd el, jobb itt, tőzegen járva, ébren
Ahol észre sem veszed, és besétálsz a hegyek közé
Mindegy, hogy jössz vagy mész,
S akár el is tűnhetsz utána innét úgy,
hogy azt higgyük, ezúttal tényleg mindörökké
Mert már megszülettél Megszülettél bennünk végre,
akik a zord földi parancs szerint élnek Abban
a bizonyos évben, amikor nem Diktében,
végre nem ott kezdted el az évet


Petrik Iván 1971-ben született Balassagyarmaton. Verset, prózát, és elvétve történelmi tanulmányokat ír. Gannán él.