Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Gyetvai Balázs: Lerakódás

Fotó: A szerző archívuma

a zuhany alatt / átfolyik lassan a jelenbe

Bővebben ...
Költészet

Ormay Lili Zsófia: Hegyek

Fotó: Pauline Villain

borostádon naplemente / szád sarkában fűvel benőtt út

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Endrey-Nagy Ágoston: Magyarázat

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Fotó: Bálint Bernadett

Nagy Balázs Péter verse

húsz éve meg nem történt gyerek / felemlegetése egy éppen itt, éppen ekkor / megismert havernak, mert a Mari, / különben volt ám az AB-bizottság / előtt is, mondták, meg kell szülni a fiút, / hogy uralkodhassék, de legalább / építse, legalább szolgálja a fejlődő / szocializmust, tudod, mit csinált a / Mari?    

 

A szomszéd asztalnál Istenről beszélgetnek


Békés nyár este, csöndes, mint a
vérmezei hajléktalanok. Keddi hangulat,
tizedszer ismételt boksz-meccset
alakít át a TV digitálissá. A
valóban megtörtént orrtörés még így,
tizedszerre is fáj. Mindenesetre
megnyugtat e szótalan piaszag,
de főleg, hogy megszületni könnyebb,
mint meghalni. Már zömmel egyedül
járok ilyen helyekre, ahogy a régiek,
magam még ha régi nem is vagyok.

Valami boldogság-féle az arcokon.
Ez a barna kölyök a harmadikat se,
annyit sem él meg, mondja tömören a
múlt századból idemaradt szaki.
Aki a magamfajtának – fekete keményfedeles
füzet és küllem – tipikusan azt mondja,
jelentést írsz, vamzer geci?

S van is meg nem is a
dologban valami, de főleg,
kiindulva abból, hogy megszületni
könnyebb mégis, a neheze
tehát hátravan, szóval van
időm elmagyarázni az ilyeneknek,
hogy miért épp’ ilyenekkel iszom
együtt, egyedül.

Menekülni az egyszerűbb, erőltetni, lefogni
csonka kézfejünkkel, öklünk maradékával,
meghagyott részével a
körömrágás, a szorongás okán,
egyszerűbb; hogy majd sunyin, kúszva-
mászva, erőnk teljében vághassunk
vissza öv alá, kiburjánzandó mint a
rák – a valódi fájdalom:
„Nem szültél nekem gyereket, te kurva!”,
majd megismétli a szomszéd asztalnál,
mondtam a Marinak, te kurva, nem kaptad be a legyet!

Mondja, majd elégedett. Mint a
színes TV, mikor először sugárzott szivárványt.
Olyan rég volt már. Elkeseredett keresése a
régnek, hajlamok gyökerét kikutatandó
születni meg könnyen, s nem gondolni a
gonddal-bajjal, énekkel, derűvel, csak azon,
csak olyanokon gondolkodni dühvel,
keserűséggel, mi az oka annak, hogy a
kedd estém ennyi:
húsz éve meg nem történt gyerek
felemlegetése egy éppen itt, éppen ekkor
megismert havernak, mert a Mari,
különben volt ám az AB-bizottság
előtt is, mondták, meg kell szülni a fiút,
hogy uralkodhassék, de legalább
építse, legalább szolgálja a fejlődő
szocializmust, tudod, mit csinált a
Mari? Drót vállfával szúrta, vágta, kaparta ki
az elevent, az enyémet, azt a kis lenni-gyönge senkit,
ki, rá a konyhakőre, aztán cserélhettem ki
az egészet, mert nem tudott ránézni,
de ne félj! A vállfa azóta is az enyém,
lóg rajta a vékony kabátom,
és ez az este, a
levegőben.

 

Nagy Balázs Péter 1994-ben született Budapesten. Költő, kritikus; a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója, 2016 óta publikál.