Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Gabriela Adameșteanu (f. Száva Csanád): A zebrán

Fotó: a szerző archívuma

Kissé félrenyomtad az embereket, szinte lökdösődés nélkül, mégis makacsul, ahogy a te korodra hál’Isten megtanultad. Képes vagy helyet csinálni magadnak közöttük. Diszkréten csináltad, a kíváncsiság nem kínzó betegség, nem alapösztön, nem kell könyökölni miatta.

Bővebben ...
Költészet

Peer Krisztián versei

Fotó: Schillinger Gyöngyvér

és csak menni, menni a nyelvvel / a totál szenilis Sanyi bácsi után

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: Meghaltam

Fotó: Csoboth Edina

A ravatalozónál állnak. Az épület homlokzatán a Feltámadunk-feliratból hiányzik a t, a legjobb barátnőm rögtön kiszúrja. Nézi a d-t, hogy az is eléggé inog, közben arra gondol, hogy mennyit szenvedtünk, amikor a lakása ajtajára illesztettük fel betűnként a nevét és hiába baszakodtunk a vízmértékkel, a mai napig ferde az egész.

Bővebben ...
Fotó: Kovács Dávid

Csáti-Kovács Anna versei

Milyen indulás, ha / egy városnak álcázott / vágatból kell felszínre mászni, / felordítani, leporolni, / kiprüszkölni, kiköpni, / kihányni a kormot, / és lekaparni fellegét / égnek, bányának, / anyám gondolatainak, / szenet hagyni a havon.


Mozdulhat


Amikor a bokrok mögött
üvegszilánkot és sötétet láttam,
szénport a szélesedő foghíjak
között, és feketével írt ráncokat
olvastam az arcokon,
megrémültem, hogy anyám
mégiscsak rossz helyre szült.

Milyen indulás, ha
egy városnak álcázott
vágatból kell felszínre mászni,
felordítani, leporolni,
kiprüszkölni, kiköpni,
kihányni a kormot,
és lekaparni fellegét
égnek, bányának,
anyám gondolatainak,
szenet hagyni a havon.

Ahogy nagyanyám
tette, a hollóhajú,
a parázsszemű,
aki kincset kapart
fekete kezeivel.
Három érkezett túl korán,
virágneveket adott nekik,
és telente megszámolta mind,
és számolok én is,
hogy egy vesztett el hármat,
és három volt, ki négyről nem tudott.

És hogy mozdulhat-e jól
egy hetedízigleni hiba?

A Rozi

Jött az állam,
egy régen megbukott,
számolt és átvett
majd eddig elrúgott
minket Hencidáról.
Azóta a Rozi táncol

ugyanarra
a régi ütemre,
vagy egészen újra
remeg szikár teste,
az Alföld már gyársor,
és a Rozi táncol

és táncol a világgal,
az árvagyárban,
tégla vagy gyermek,
kihordod ‒ mindegy,
de épüljön máshol;

a Rozi egész élete
téglákkal rakott,
szíve hátsó falán
egy meglazult darabot
lökött ki végzete,
ilyenformán tette meg

a legutolsó
lépéseket.
Helyette mi,
ismeretlenek
alkotunk a múltból új utat,
ahol a tánc a Rozié marad,

a Rozi pedig nagyanyám.


Titanik bár Oroszlány

„Rongy kölyök lett!" – így az ítélet,
ez minden, ami elhangzik a homályban.
„Róhongy" – teszi hozzá hörögve,
„Mint a ruhád, Pista!"– jön a válasz,
és a fogatlan ínyekre mosolyt ránt a tréfa.
Beáll a csend, majd megindulnak a poharak,
rendeződnek az arcok, az inak, a vonalak,
konok együttérzéssel nyelik a szégyent,
mit az a rongy kölyök a fejükre mért.
Árnyék moccan,
koppan a lépte a kockakövön,
majd csörög a wurlitzer alján az apró.
Felhangzik a mulatós, billeg a bisztró,
a részeg a pulttal, a pultos a múlttal elúszó
opálos halszemekkel imbolyog.
A kocsma megtelik, a zenegép leáll.
Hiába keringőzik odafent a nap,
itt a sötét forog,
világa végső soron nem más,
mint mély vágatban egy hideg roncs,
nehéz fémből készült bárka,
nem hagy menekülni
se rongyost, se senki mást.


Csáti-Kovács Anna 1982-ben született Oroszlányban. Jelenleg Törökbálinton él férjével és kisfiával. A két város közös jellemzője, hogy egyiknek sincs bányája, de erdő veszi őket körül, és mindkét helyen remek uszoda található. Ezért hol itt, hol ott előbb-utóbb biztosan fölbukkan.