Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

emlékszagú molyok őrzik / a ki nem mondott nevet.

Bővebben ...
Próza

Magyary Ágnes: Regény

Fotó: morpho

Amit fontosnak tartanak az emberek a megtörtént eseményekből, az banális részlet; és ami életbevágó, azon könnyed eleganciával átsiklanak. Ezért is olyan nehéz kihámozni a valóság sarokköveit. Persze, ha a rendőrségnek lenne hozzáférése a titkosszolgálat adataihoz, akkor minden sokkal könnyebb lenne, de a városállamban nem volt cél, hogy a rendőrségnek könnyebb legyen.

Bővebben ...
Költészet

Wölfl-Molnár Eszter versei

Fotó: Nagy Viktor

Túl sokáig volt a bordák mögött

Bővebben ...
Próza

Vince András: Adamec (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Mi itt a Magyar Televízióban megpróbálunk fenntartani bizonyos civilizált viselkedési kereteket, például légyszívessel kezdjük a mondatot. De még véletlenül se gondold azt, váltott át kioktató tegezésbe, hogy te szívességet teszel bárkinek is, ha végrehajtasz egy kérést. Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyunk végtelenül tahók. Mi így adjuk ki a parancsot.

Bővebben ...
Költészet

Ecsedi Borbála versei

Fotó: Vigh Levente

Nehéz gyökerek fognak / nem engednek át a határon

Bővebben ...
Fotó: Kovács Dávid

Csáti-Kovács Anna versei

Milyen indulás, ha / egy városnak álcázott / vágatból kell felszínre mászni, / felordítani, leporolni, / kiprüszkölni, kiköpni, / kihányni a kormot, / és lekaparni fellegét / égnek, bányának, / anyám gondolatainak, / szenet hagyni a havon.


Mozdulhat


Amikor a bokrok mögött
üvegszilánkot és sötétet láttam,
szénport a szélesedő foghíjak
között, és feketével írt ráncokat
olvastam az arcokon,
megrémültem, hogy anyám
mégiscsak rossz helyre szült.

Milyen indulás, ha
egy városnak álcázott
vágatból kell felszínre mászni,
felordítani, leporolni,
kiprüszkölni, kiköpni,
kihányni a kormot,
és lekaparni fellegét
égnek, bányának,
anyám gondolatainak,
szenet hagyni a havon.

Ahogy nagyanyám
tette, a hollóhajú,
a parázsszemű,
aki kincset kapart
fekete kezeivel.
Három érkezett túl korán,
virágneveket adott nekik,
és telente megszámolta mind,
és számolok én is,
hogy egy vesztett el hármat,
és három volt, ki négyről nem tudott.

És hogy mozdulhat-e jól
egy hetedízigleni hiba?

A Rozi

Jött az állam,
egy régen megbukott,
számolt és átvett
majd eddig elrúgott
minket Hencidáról.
Azóta a Rozi táncol

ugyanarra
a régi ütemre,
vagy egészen újra
remeg szikár teste,
az Alföld már gyársor,
és a Rozi táncol

és táncol a világgal,
az árvagyárban,
tégla vagy gyermek,
kihordod ‒ mindegy,
de épüljön máshol;

a Rozi egész élete
téglákkal rakott,
szíve hátsó falán
egy meglazult darabot
lökött ki végzete,
ilyenformán tette meg

a legutolsó
lépéseket.
Helyette mi,
ismeretlenek
alkotunk a múltból új utat,
ahol a tánc a Rozié marad,

a Rozi pedig nagyanyám.


Titanik bár Oroszlány

„Rongy kölyök lett!" – így az ítélet,
ez minden, ami elhangzik a homályban.
„Róhongy" – teszi hozzá hörögve,
„Mint a ruhád, Pista!"– jön a válasz,
és a fogatlan ínyekre mosolyt ránt a tréfa.
Beáll a csend, majd megindulnak a poharak,
rendeződnek az arcok, az inak, a vonalak,
konok együttérzéssel nyelik a szégyent,
mit az a rongy kölyök a fejükre mért.
Árnyék moccan,
koppan a lépte a kockakövön,
majd csörög a wurlitzer alján az apró.
Felhangzik a mulatós, billeg a bisztró,
a részeg a pulttal, a pultos a múlttal elúszó
opálos halszemekkel imbolyog.
A kocsma megtelik, a zenegép leáll.
Hiába keringőzik odafent a nap,
itt a sötét forog,
világa végső soron nem más,
mint mély vágatban egy hideg roncs,
nehéz fémből készült bárka,
nem hagy menekülni
se rongyost, se senki mást.


Csáti-Kovács Anna 1982-ben született Oroszlányban. Jelenleg Törökbálinton él férjével és kisfiával. A két város közös jellemzője, hogy egyiknek sincs bányája, de erdő veszi őket körül, és mindkét helyen remek uszoda található. Ezért hol itt, hol ott előbb-utóbb biztosan fölbukkan.