Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Fotó: Kovács Gábor

Fehér Tamara versei

lesz fiam lesz / hogy örökre otthagy / benned valami / nagyon szépet / amit kihordani és megölni / hordani és ölni / hordani és halva látni / hordani és haldoklani / neked kell

Az első

aki mellett feltűnt
milyen kevés a környéken
a kivilágítatlan kapualj
nem tudta a nevemet

ismerte a szótagjaimat
a magánhangzók ritmusát
de sosem értem a szájához
mint szó

csellengtünk az utcalámpák vakfoltjában
mindkettőnkben feltámadt a szél
mire meglett az a lépcsőház
mint eső elől menekülők
bezuhogtunk

kopogtak tőlünk a postaládák
de a sötétben nem láthattam
hogy egyiken sincs név


Lesz fiam

lesz egyszer valaki
bal csuklódon
megáll tőle az idő
és hiába lazítod
az óra szíját
szorít majd

lesz fiam lesz
valaki az első
poharat mikor
a poharához
emeled autók
koccannak össze

lesz fiam lesz
aki nem marad soká
elsiet másra várni
árnyékok rohannak
és fák izmai nyögnek
és elfújsz egy doboz papírzsebkendőt
azon ahogy a nevét mondja

őtőle

lesz fiam lesz
hogy nemet mond
és elszív egy dobozzal
míg a fék izmai nyögnek
és árnyékok rohannak
és akit sietve várt
már nem jön meg sosem

lesz fiam lesz
hogy egyszercsak
mégis ott van
képtelenül mint a holtak
a temetés után
és feljön tőle a tengerszint a másodikra
és lesz fiam lesz
hogy ami történik
három igeidőben
történik egyszerre

lesz fiam lesz
hogy örökre otthagy
benned valami
nagyon szépet
amit kihordani és megölni
hordani és ölni
hordani és halva látni
hordani és haldoklani
neked kell

lesz fiam lesz
hogy emészt
hetetlen hónapok után
újra feltűnik
mint aki felett nem úr
semmi igeidő

és lesz fiam lesz
hogy többé nem ír
semmi igeidő
nem enyhít
se fájdalma se jelenléte
nem enyhül
se fájdalma se jelenléte
de mikor eljön és megszüli
amit kilenc hónapja hord
akkor
mindhárom mutató megáll

sima rutinműtét
mosolyogja a férfi
kezemet tördelem
ropognak a percek
túl régóta van már
május 18 és 23 óra 40
hagyom hát
és figyelem
ahogy egy egyszerű
órásmester újraindítja
a pulzusomat


Kegyeletsértés

És megfeszül mindkét part.
Egymás kezét szorítják a házak,
és döbbenten maga alá bámul a híd,
mint születik lábai között a halál.

Először mindig a hajó fullad meg,
csak aztán az utasok,
és nem szabad belegondolni,
számlálgatni a perceket,
a merülés tonnáit,
milyen lehet az a hirtelen vaksötét,
amiben nincs többé levegő,
csak a hidegen toluló víztömeg,
a nyomás a nyomás a nyomás
és a kapálózó pánik,
hogy itt most meg kell halni.

Hetekig, sőt órákig tart az ellentemetés;
csörlők, csigák, huzalok küszködnek
a feltámadás erős sodrú hullámtengelyén.
Szivattyúzúgás, a darukar feszülése.
Összevitatkoznak a fizika rokon törvényei.
Végül ott, ahol az acélsodronyok a folyóba vájnak,
lassan felmerül a hajótest.
Élettelen víz lóg belőle
és az alvilág iszapszagától bűzlik.
A holttestek fotózása tilos!
Kongatják a harangokat
és mindenki virágot dob
a kiemelt koporsóra.

 

Fehér Tamara 1997-ben született, 23 évesen. Mármint az anyukája volt 23 éves. Az ELTE BTK-n Szlavisztikát  hallgatott, de mióta elvégezte, többnyire csak hallgat. Mivel még nem jött rá, mi lesz, ha nagy lesz, pénzt keres: naphosszat számlákkal bíbelődik, de így legalább elismerően lehet bólintani a szövegeit olvasva: "hm, nem is rossz egy pénzügyestől".