Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.

Bővebben ...
Fotó: a szerző archívumából

Sütő Csaba András versei

csapkodja őket eső tépi a szél / beborítja a hó dönti őket / a földnek a meleg a fagy / szívja csontjaikból az erőt / ezek meg kártyáznak / benn a meleg söntésben / a csempekályhának vetett háttal

a szarpasszírozó

akár a szenny vize, amit fejed fölé húztak,
és a keresztségben a szarpasszírozó
nevet kapta az utolsó halászok,
hajóvontatók, földtúrók és utódaik,
a rengeteg gyüttment és származottaik száján,
sokak által megcsodálva, szörnyülködve,

há nínd de randa építmínt raktak fő a csatornára e
világ csufjára vas meg beton benne minden e

értve de nem elfogadva sértve és elrondítva
szájhagyományozták és arcukon haraggal
elegyült a bele nem nyugvás
szakaszos rángás az arc kérgén
a ráncokon a feltört tenyereken
néhanap ökölbe szoruló kézzel

nehéz bakancsvasak csoszogás papucsban
kiérdemesült félcipőben a söntéspult körül
sztori és merengés a fröccszivataron át
egy pakli zsíros magyar kártya összefogva
keveri osztja mutatja takarja játékos osztó
a sok svájci szabadságharcost
és nemest évszakok allegóriáit
csapkodja őket eső tépi a szél
beborítja a hó dönti őket
a földnek a meleg a fagy
szívja csontjaikból az erőt
ezek meg kártyáznak
benn a meleg söntésben
a csempekályhának vetett háttal

 

 

a sárga délután

                                           csak a földben van a gyökerek mélyén van a dolgok mélyén van

ott mondhatja csak e világban enyém volt ez és szerethettem akár a létezését valaminek aminek nyomába kis híján kéttucat estébe leültem egységes részeként

         egészként minden élethez amelyet szeret végzetes háborút elhúzódó kialkudott békét

amely teljes élet akár a föld a folyó szaga amely mélyebbre hatol mint a szavak ott hozzáér a létezéshez ott az aki ott a válasz kérdés híján a csend rétegeiben

hever a gyep zöld ágyán mellette arcok szem nélkül száj nélkül hozzá beszél néz

 

 

Sütő Csaba András 1979-ben született Győrben. Költő, az Ambroozia folyóirat szerkesztője. Nagybajcson él. Legutóbbi kötete: Jönnek a házak, Napkút Kiadó, Budapest, 2020.