Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
A szerző felvétele

Bene Adrián versei

tudnak valamit vagy blöffölnek / a béna tetoválások tulajdonosai / a nyaralók íme megállítják az időt / nem inflálódik tovább ez is valami


előszezon

legyek felfújható pohártartó
unikornis nyugalma a hullámzó
vízen pöttyös labda pattanása
a raktárban töltött hosszú tél után
nem törődve esélyekkel idővel
egy gyenge forgalmú délután
a reflektorról amit fölszereltünk
végül kiderült hogy zárlatos

értetlenül néz az úszógumi-flamingó
ezer forint a kislabda kétezer a karúszó
a környezetváltozás megfizethetetlen

küldtem egy képet neked messengeren
a bezárt levegőről amivel kereskedek
azt írtad izgi értsd ahogy akarod ennyi
a tudat hogy valami elkezdődik végre
viszik a mentőmellényt mint a cukrot

tudnak valamit vagy blöffölnek
a béna tetoválások tulajdonosai
a nyaralók íme megállítják az időt
nem inflálódik tovább ez is valami

momentum

ízületi meszesedés az univerzumban
use it or lose it gyullad sorvad
benne minden aztán egy reggel
frissen bemozdul szinte vidám
jön a flow újra van némi drive
megrázza magát nem hagyja ki
a gerinctornát izzad egy lyukkal
beljebb csatolja a nadrágszíját

peckesen küldözgeti palackba zárt leveleit
érzi a változás előszelét felül
kitör legyen valami

égeti a zsírt kiroppantja a csigolyákat
felszívja magát több év zsibbadás
pengeszájú melankóliája után kíváncsian
kihúzza a fejét a seggéből hogy hirtelen
rákacsintson az utcán egy kisgyerekre

mindenki érzi ahogy mozgásba jön
vidámabbak tőle a madarak a nők
nyálában feromonszikrázik a mosoly

derengve bevilágít minden
árnyékban feszengő időtlen
linearitásresztlit mintha valaki
laza mozdulattal megérintené
az irányítópulton a play gombot

beindulsz mint amikor beüt
pedig már nem is remélted
talán ilyen a metabolizmusod

pulzáló kvazár hangulatinga
fellobban kialszik fellobban
nem ugyanaz a flow nem ugyanaz
az ember a kozmosz
a halnak a tenger szűrt fényei
a tűz mozdulataidban mérték
szerint vagy szerintem


Bene Adrián 1977-ben született Pécsen, jelenleg is ott él. Költő, szerkesztő, kritikus. Versei eddig a Hídban, a Pannon Tükörben, a Spanyolnáthán, az ÚjNautiluson és a Szöveten jelentek meg. A Holdkatlan szerkesztője.