Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Átkeretezés

Hová tevé boldogtalan fiait?
Vörösmarty Mihály: Előszó

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.
Ránézek az algás lépcsőről, összerándulunk,
és nincs közünk egymáshoz. Szárnyak kopognak
a maradásra alkalmatlan kikötő oldalán.
Születés helyett tél van és csend.
Ezért késnek nálunk az anyák, mert
szállnak el az angyalok a családtól. A korán
érkezettek. Bár felsírnak, csak egy órát
élnek. Összerándulok minden koppanásra,
és csak az ablakon keresztül merek az égre
nézni. De hiába, az égben semmi sincsen,
ami fiamhoz hasonlítana. Újabban őket keresem
minden parton. A visszatérő vájatokat
bámulom az iszapban, az esztétikáját keresem
mindennek, mintha ez segítene a távolságtartásban.
Elfárad a part az ismétlődésben. Nyomaiban
próbálok nyelvet találni, de nem fordíthatom le
halálukat arra, ahogy megtörnek a hullámok
a tengerirózsák, hínárok és kagylók közt.

 

Alakjamúlt

Amikor a nagypapámtól örökölt borotvapenge-csomag
egyik darabjával végigvágtam a kezemet az ütőér mellett,
mintha egy folyó öntött volna ki az alkaromból. Azóta
esténként benyomom a dugót a lefolyóba, megvárom,
amíg a mosdó megtelik vízzel, belerakom a fejemet,
és nézem a zománcot fulladásig. Fehér szirmú
vadvirágként ölel a csap. Ahogy kiemelem fejemet a vízből,
véletlenszerű mintában hullanak a cseppek. Addig
bámulom őket, amíg jelenteni kezd valamit a formájuk. Közben
arra gondolok, mikor dédszüleim 1918-ban átszöktek
a határon, talán a Szamoson át jöttek, hogy legyen valamilyen
kapcsolatom velük. Sodrásuk feltöltött egy várost.
Állítólag romániai svábok voltak, akaratuk ellenére is
sokkal több nyelvet beszéltek, mint amennyit én
valaha is fogok, mégsem tudnák elmondani,
nem azért küzdöttek, hogy a torkom köré tekerjem
a folyókat. Pedig a vízben gyorsan terjed a hang,
talán gyorsabban, mint ahogy visszahátrálok a télbe,
és a fagyban végleg rögzülnek a távolságok.

 

Németh Gábor Dávid, Budapest, 1994, költő, szerkesztő. Megjelent verseskötetei: Banán és kutya, FISZ, 2017; Lebegő arborétum, Prae Kiadó, 2022. Színházi munkái: Fatima (bemutató: Kolozsvári Magyar Opera, 2021); Emma (A MÜPA 2020-as zeneműpályázatának díjazottja); Az elveszett Hold (bemutató: Zene Háza, 2026).

Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: a szerző archívuma

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Próza

Márton Evelin: Öt hegy, öt templom

Fotó: Onda Péter

A nádas megnyílik hamaroson, s az én kóborjaim kijőnek a homályból. Őnekik viszed azt, amit küldök – mondta az Úr és gyöngéd lökdöséssel jelezte Vendelnek, hogy induljon izibe, mert idő van.

Bővebben ...
Próza

Szerényi-Bartók Tamás: Szíverősítő (regényrészlet)

Fotó: Urbán Ádám

Mészkőpor és füstölő szaga keveredett odabent, és mindennek volt egyfajta otthonos mocskossága, de nem erre, még csak nem is a tanár szavaira emlékszem a legélénkebben, hanem egy lányra.

Bővebben ...
Próza

Ádám Szilamér: Hallod ezt? Csend

Fotó: a szerző archívuma

Kinyitotta a méhesház ajtaját, kihúzogatta a kaptárokat, de semmi. Végignézte az egészet, mind a három sort lentről felfelé, majd újra, és mivel nem hitt a szemének, még egyszer, harmadjára is.

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Berta Réka

én isteni parancsot soha meg nem tagadtam

Bővebben ...
Próza

Hegedűs Márton: Meccs

Fotó: a szerző archívuma

A létravértesi középpályás előre ívelte a labdát, és a B középből – a beton lelátóról – mind a tizenhat ultra egy emberként üvöltött, amint az ellenfél fürge hetese levette az elérhetetlennek tűnő labdát, centikkel az oldalvonal mellett, és megtolta a lihegő Laci mellett.

Bővebben ...
Fotó: CsB Anna

Holczer Dávid versei

Frontvonal mögé húzódunk, / hátulról figyeljük, ami még hátra van. / Ezek az utolsó pillanatok / az utolsó nagy széthullás előtt, / mielőtt minden felfordulna és mielőtt / mindenki lépne hátrafelé párat.

A gerinc

Kivételesen kezdjünk mindent éjszaka.
Ne aggódj, anyád így is csalódott benned elégszer,
nem fogja érdekelni a ruhád füstszaga.
Ilyen ez a város. Háromszáz forintos repoharakból
szürcsöli a gerincvelőd. Ezt tette veled,
eszedbe ne jusson magadat okolni bármiért.
Elvesztél. Ne sírj, azok az idők nem jönnek vissza
amikor egy ölelés is cél tudott lenni
ismerkedésnél.

Ne sírj, inkább szeresd meg az összes idegen
éjjeliszekrényt az összes idegen ágy mellett
az összes idegen szobában az
összes idegen lakásban az összes
idegen utcában.
És szeresd, hogy ismerős lesz
minden idegen.


Kihagyott erkölcs

Postcoital dysphoria. (Így mondják latinul,
amikor a kishalál után az ember lelkét
befalcolja a nagyhalál.
A vérkeringés élénk, a tudat nem,
a test bárcsak ne lenne az.
Ilyenkor a legjobb hanyatt feküdni,
mintha már a sírba.

A nagyhalál a szép, a kishalál a jó,
de a fiatalságnak még egyik sem való.
Utólag meg lehet bánni minden kihagyott erkölcstanórát,
de az apró gyilkosságokból
többet tanultam, mint bármi másból.

Erről a másról jobb lenne többet tudni.
Pardon, ilyenkor gondolok mindenfélét,
csapongok mindenfelé.
Biztos azért, mert fáj, hogy már nincs póráz a nyakamon
és hogy még nincsen rajta kötél.

Nem ér semmit a gondolat.
Azt is jobb zárójelbe tenni, ami lényeges.)


Még hátra

Még hátrafelé is lépek párat,
a kedvedért leküzdöm önmagam.
Frontvonal mögé húzódunk,
hátulról figyeljük, ami még hátra van.
Ezek az utolsó pillanatok
az utolsó nagy széthullás előtt,
mielőtt minden felfordulna és mielőtt
mindenki lépne hátrafelé párat.
Csönd lesz. Elpárolog a frontvonal,
frontin-nyugalomba szívódik az otthon.
Újra hazatalálok. Kávét iszunk
a régi konyhában. Maradjunk itt,
higgyük el, hogy nem voltunk a fronton,
hogy megcsalhatjuk a régi házat.
A kedvedért még hátrafelé is lépek párat.

Holczer Dávid 2005-ben született Pécsett. Főleg a színház és a líra foglalkoztatja, gyakran feszegeti a határait. Nem régen szakított a pusztítással, mint alkotóerővel. Verseit közölte többek között a TiszatájOnline, az ÚjForrás és a SiópArt is.