Ráday Zsófia versei
- Részletek
- Írta: Ráday Zsófia
véneink úgy mesélik / szellemek járnak azok padlásán / akik nem ácsolják / bálnagerinc formájúra a szelemenfát / házuk váz nélküli túlsúlyos árnyék / odavonzza a környék vadjait és a korai fagyot
ünnepnapok
csillagászati ősztől naptári tavaszig
tervszerűen növesztem a szőrt
végtagjaimon és a hajlataimban
legyen saját bundám nekem is
ami a körvonalaim között tart
didergő mesehős a karácsonyi filmben
amikor új hónapokba költözök
barátságtalanabb környékre
ahol központilag kapcsolták ki a fűtést
a szomszédos napok már az első jelenetben
külszíni testmelegkifejtésbe kezdenek
és a lassú munkafolyamat a lépcsőházban
elér hozzám is egy reggel
fagyott medencehúskék és átizzadt
rigóbőrfekete zsákokba gyűjtik a leheletemet
konténerekbe öntik válogatás nélkül
a környék összes kipárolgásával együtt
viszik mindet egy decemberi és januári telek
közt megbújó ötödik évszak elé
ami bevackolta magát
a fontos dátumokat követő kásás időbe
felhalmozott ajándéktasakokba
porcelán levesestálba
fehér terítő halászlézsíros szövetébe
pontyszagú kádba szaloncukorpapírba
petárdacsonkba kocsonyába
félig kiürült mustáros tubusba
tűlevélfészekbe a porzsákban
kabaréműsorok szilveszter utáni ismétléseibe
a bejátszott nevetésbe a másnaposságba
oda ahol fogva tartjuk ünnepeinket amíg csak lehet
vacsoramaradékokkal és száraz bejglivel etetjük őket
amíg akkorára duzzadnak hogy már nem férnek át
az új év forgóajtaján
akkor lenyesünk belőlük még egy alkalmi ruhára valót
legyen mivel fedni csupaszon maradt részeinket
mikor kihajítjuk az utolsó fenyőfákat is az ablakon
és azok falkába verődve másznak fel az ötödikre
visszafoglalni a lakást és fényes bosszút állni rajtunk
a kellemes ünneprontókon
bálnagerinc
nappalink plafonját jegesmedve-vajúdás
feszítette szét
fazekakat hordtunk a hasadék alá
és zománcvödröket
ne a tarkónkra csöpögjenek az olvadó jégsapkák
de csak a vakolat hullott mint az első hó
az anyaállat bundáját marta le
és söpörte idáig a sarkköri szél
véneink úgy mesélik
szellemek járnak azok padlásán
akik nem ácsolják
bálnagerinc formájúra a szelemenfát
házuk váz nélküli túlsúlyos árnyék
odavonzza a környék vadjait és a korai fagyot
bőre alá bújnak melegedni
átrágják magukat az irhán
elmerülnek a hirtelen mélyülő húsban
akiket elég sokáig öleltek
a beltengerek áramlatai
beépülnek
izmaik habarcsként mállanak
szívük beázik nyiroksötét táj lesz
pinceszagú ámbra
csak tudatuk zajlik tovább
a burkolat mögött
éjszakánként borjadzani kezd
felhasítja az álmodók feletti mennyezetet
az otthon minden nappal egyre nehezebb
ráülepszik a családra
csak úgy gyógyítható
ha sértetlenül elviszik a legészakibb szoroshoz
és ott friss dérrel
forró sóval kenik be sorvadt gerendáit
kioldani a hívatlan lakókat
megkötni a falakba szorult ösztönt
mi vállainkon cipeltük idáig óceántestét
de beléköltözött a tél
most partra mosott tömegsír
hízott romja teli vályú
apróbb tárgyainkért fókavadászok jönnek el
szobáink maradékát sarki rókák cibálják ki
a felesleges csontok közül
párnaháj és dunnazsír pettyeg bajszukon
ami emészthető alhas és zsindely között
hullámok falják fel
küszöbtől küszöbig mindent
Ráday Zsófia 1999-ben született Miskolcon. Másodéves hallgató az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakján, ahol középkori és kora újkori irodalommal foglalkozik. Debrecenben és Budapesten is van egy-egy ágya, de legjobban vonatokon tud aludni. Álmában néha saját macskájává változik. Olyankor nem merik elkérni a jegyét.
