Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina a Litmusz Műhelyben

Fotó: Simon Bettina

Vendégünk volt Simon Bettina író, költő, művészettörténész, aki szerint a „mi az irodalom?” kérdés maga az irodalom.

Bővebben ...
Költészet

Farkas Arnold Levente versei

Fotó: A szerző archívuma.

hallottalak sírni uram / de a könnyed bizonytal / an bizonytalan minden

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina - Kerber Balázs - Körtesi Márton: Az éjszaka fényszíve

Fotó: Litmusz Műhely

Ömlik belőlem / a malőr, idegesen bámulom a csillárt, / a hátam mögött érzem a fintorgást, / és megtölti az éjszaka kezemben a poharat.

Bővebben ...
Költészet

Szabó Gergely versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

bárcsaknénik és bezzegbácsik ökoszivárványos szatyraiba / szorult mákszemként hallgatunk 

Bővebben ...
Próza

Palotai Péter: Limbó Hintó

Fotó: Fejes Márton

Most, hogy járműtulajdonossá válok, eldöntöttem, hogy vállalkozni fogok – haladjunk a korral –, és Pityuval közösen csapatjuk majd az utakon. Szóval, modernizálunk. Megyünk az úri negyedbe, szekérrel. Nem is hinné el senki, mi mindent kidobnak a naccságák. Mi meg begyűjtjük, de most már majd ipari mértékben, nem csak úgy kicsiben. A hasznos limlom megy a zsibire, eladjuk. 

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Ideje a megbecsülésnek - Lapszemle irodalmi folyóiratok december és januári lapszámaiból

Montázs: SZIFONline

Talán senki nem vitatja, hogy a magyar irodalmi folyóiratok minősége messze túlszárnyalja azt, amit egyre szűkösebb anyagi támogatottságuk megengedne. Emiatt lapszemlém vélhetően akkor járna el helyesen, ha minden egyes december-januári megjelenést végigvenne. Ez azonban egy jótékony, ám voltaképp megúszós írást eredményezne. Merthogy miután befutott a felkérés e feladat elvégzésére, – hogy a lapszemle ne ,,csak” lapszemle legyen – zsigerből egészen más gondolatok is elkezdtek kavarogni bennem, melyeknek közös pontjaként tűnt fel a talán folyóiratszemlébe nem illő illetlen kérdés, hogy mi az, ami hiányzik?

Bővebben ...
Költészet

Szűcs Anna Emília: a körmök rossz sorrendben nőnek

Fotó: Ladányi Jancsó Jákob

azt hajtogatod, a rosszul megválasztott szavak ölnek, / de szerintünk a jól megválasztottak is

Bővebben ...
Költészet

Majláth Ákos versei

Fotó: Gyéresi Orsolya

A többi mag jó földbe esett. / Szárba szökkent ott a szégyen, / burjánzottak az önvádlás sötétzöld / levelei. Később termést hoztak: / gyomorgörcsöt, értelmetlen alázatot. / Egyik harmincszorost, / másik hatvanszorost, / sőt, volt amelyik százszorost.

Bővebben ...
Fotó: Sarnyai Benedek

Ráday Zsófia versei

véneink úgy mesélik / szellemek járnak azok padlásán / akik nem ácsolják / bálnagerinc formájúra a szelemenfát / házuk váz nélküli túlsúlyos árnyék / odavonzza a környék vadjait és a korai fagyot

ünnepnapok

csillagászati ősztől naptári tavaszig
tervszerűen növesztem a szőrt
végtagjaimon és a hajlataimban
legyen saját bundám nekem is
ami a körvonalaim között tart
didergő mesehős a karácsonyi filmben
amikor új hónapokba költözök
barátságtalanabb környékre
ahol központilag kapcsolták ki a fűtést

a szomszédos napok már az első jelenetben
külszíni testmelegkifejtésbe kezdenek
és a lassú munkafolyamat a lépcsőházban
elér hozzám is egy reggel
fagyott medencehúskék és átizzadt
rigóbőrfekete zsákokba gyűjtik a leheletemet
konténerekbe öntik válogatás nélkül
a környék összes kipárolgásával együtt
viszik mindet egy decemberi és januári telek
közt megbújó ötödik évszak elé
ami bevackolta magát
a fontos dátumokat követő kásás időbe

felhalmozott ajándéktasakokba
porcelán levesestálba
fehér terítő halászlézsíros szövetébe
pontyszagú kádba szaloncukorpapírba
petárdacsonkba kocsonyába
félig kiürült mustáros tubusba
tűlevélfészekbe a porzsákban
kabaréműsorok szilveszter utáni ismétléseibe
a bejátszott nevetésbe a másnaposságba

oda ahol fogva tartjuk ünnepeinket amíg csak lehet
vacsoramaradékokkal és száraz bejglivel etetjük őket
amíg akkorára duzzadnak hogy már nem férnek át
az új év forgóajtaján
akkor lenyesünk belőlük még egy alkalmi ruhára valót
legyen mivel fedni csupaszon maradt részeinket
mikor kihajítjuk az utolsó fenyőfákat is az ablakon
és azok falkába verődve másznak fel az ötödikre
visszafoglalni a lakást és fényes bosszút állni rajtunk
a kellemes ünneprontókon

 

 

bálnagerinc

nappalink plafonját jegesmedve-vajúdás
feszítette szét
fazekakat hordtunk a hasadék alá
és zománcvödröket
ne a tarkónkra csöpögjenek az olvadó jégsapkák
de csak a vakolat hullott mint az első hó
az anyaállat bundáját marta le
és söpörte idáig a sarkköri szél

véneink úgy mesélik
szellemek járnak azok padlásán
akik nem ácsolják
bálnagerinc formájúra a szelemenfát
házuk váz nélküli túlsúlyos árnyék
odavonzza a környék vadjait és a korai fagyot
bőre alá bújnak melegedni
átrágják magukat az irhán
elmerülnek a hirtelen mélyülő húsban

akiket elég sokáig öleltek
a beltengerek áramlatai
beépülnek
izmaik habarcsként mállanak
szívük beázik nyiroksötét táj lesz
pinceszagú ámbra
csak tudatuk zajlik tovább
a burkolat mögött
éjszakánként borjadzani kezd
felhasítja az álmodók feletti mennyezetet

az otthon minden nappal egyre nehezebb
ráülepszik a családra
csak úgy gyógyítható
ha sértetlenül elviszik a legészakibb szoroshoz
és ott friss dérrel
forró sóval kenik be sorvadt gerendáit
kioldani a hívatlan lakókat
megkötni a falakba szorult ösztönt

mi vállainkon cipeltük idáig óceántestét
de beléköltözött a tél
most partra mosott tömegsír
hízott romja teli vályú
apróbb tárgyainkért fókavadászok jönnek el
szobáink maradékát sarki rókák cibálják ki
a felesleges csontok közül
párnaháj és dunnazsír pettyeg bajszukon
ami emészthető alhas és zsindely között
hullámok falják fel
küszöbtől küszöbig mindent

 

 

Ráday Zsófia 1999-ben született Miskolcon. Másodéves hallgató az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakján, ahol középkori és kora újkori irodalommal foglalkozik. Debrecenben és Budapesten is van egy-egy ágya, de legjobban vonatokon tud aludni. Álmában néha saját macskájává változik. Olyankor nem merik elkérni a jegyét.