Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Veszprémi Szilveszter versei

Fotó: Kiss Ferenc Mátyás

mert nélküle omlatag a falu, / nappal csak a távolságot érzem, / szívem életnyi nehezét.

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Fotó: Nina Đurđević

Béres Bíborka Janka versei

Jobbra egy csontos arc reszket a tévéfény előtt, / körben vasrudak, aljzat, csövek és levek. // A mamám, akár a szellő, szuszog. / Körötte szaglik a kór.

Tengely

A nagy fenyő lábánál rohadó avar:
nedves, édes, vibráló keret.

Gombákat duzzaszt a bomló anyag.
A mamám szobájában beesteledett.

Jobbra egy csontos arc reszket a tévéfény előtt,
körben vasrudak, aljzat, csövek és levek.

A mamám, akár a szellő, szuszog.
Körötte szaglik a kór.

Valahol a falban vezetékek öregszenek
és búgnak, mint az erdei moraj.

Az erdő hangja ottfelejtett magnó.
A mamám álmában mosolyog.

Egyszer felmásztunk egy darura beállni.
Onnan fentről apró a mamám.

Tágra nyitom a függönyt, az ablakot.
Kihajolok, a daruk visszatolnak,

ragyogni kezd a szoba.
A mamát nem zavarja a fény,

és avarillat árad és minden vasrúd eldől,
zúdul a hang és irdatlan csend támad,

nehéz a szoba, akár egy színét hagyó
csillag.


Megbocsátás

Az edény alján barnásfekete szén-
monoxid mérgezésben is meghalhatott volna a nagyapám,
de egy műhiba vitte el.
Hogy az orvos beletör egy darabka műanyagot
a vesébe, ami nyolcvan éven át
mindent megszűrt, hogy a városi
edénygyárból valaki bűntudattal kullog
haza, mert elrondította azt az egyet, csak
egyet rontott el, mégis csúfolják
a gyerekét és folyik az orra és egyedül marad
a működésben.
Hogy a percekben terem az erő.
Hogy a kéz remegése a szél,
a szita forgása a nap,
a vér a pumpába töltve és
szalagra vetve a mag,
most minden körötte szárad, ami él.
A gyárfelügyelő linóleumpadlós irodájában egy csokor
hússzínű művirág nyújtózik, egyre fölfelé.
Megszagolom, szép.


Béres Bíborka Janka (1998, Gyöngyös) az egyesült államokbeli Bennington College-ban szerzett diplomát táncból, drámából és filozófiából. Kortárs táncosként és koreográfusként az USA-ban, Németországban és itthon tevékenykedett, ezen kívül társadalomkutatási munkákat végez és jelenleg egy multinál dolgozik. A versírás és -fordítás mellett videókat, installációkat és podcastokat készít, legfőképp a transzcendencia megtapasztalása és a nem-antropocentrikus narratívák foglalkoztatják.