Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sarnyai Benedek: zájed

Fotó: a szerző archívuma

Amíg helyet keresek az érkezési csarnokban, azon tűnődöm, hogy hívják Anna szüleit. Két éve vagyunk együtt, még egyszer sem találkoztam velük. Ismerem az arcukat, annyiszor láttam a profilképüket, hogy a Jóisten is beleunhatott a számolásba. De hogy hívják őket?

Bővebben ...
Próza

Nagy Olivér Ábel rövidprózái

Fotó: a szerző archívuma

azt hogy minden talalkozas semmilyen

nem csinalunk semmit

a beszelgetesek is csak ures fecsegesek

Bővebben ...
Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Fotó: Nina Đurđević

Béres Bíborka Janka versei

Jobbra egy csontos arc reszket a tévéfény előtt, / körben vasrudak, aljzat, csövek és levek. // A mamám, akár a szellő, szuszog. / Körötte szaglik a kór.

Tengely

A nagy fenyő lábánál rohadó avar:
nedves, édes, vibráló keret.

Gombákat duzzaszt a bomló anyag.
A mamám szobájában beesteledett.

Jobbra egy csontos arc reszket a tévéfény előtt,
körben vasrudak, aljzat, csövek és levek.

A mamám, akár a szellő, szuszog.
Körötte szaglik a kór.

Valahol a falban vezetékek öregszenek
és búgnak, mint az erdei moraj.

Az erdő hangja ottfelejtett magnó.
A mamám álmában mosolyog.

Egyszer felmásztunk egy darura beállni.
Onnan fentről apró a mamám.

Tágra nyitom a függönyt, az ablakot.
Kihajolok, a daruk visszatolnak,

ragyogni kezd a szoba.
A mamát nem zavarja a fény,

és avarillat árad és minden vasrúd eldől,
zúdul a hang és irdatlan csend támad,

nehéz a szoba, akár egy színét hagyó
csillag.


Megbocsátás

Az edény alján barnásfekete szén-
monoxid mérgezésben is meghalhatott volna a nagyapám,
de egy műhiba vitte el.
Hogy az orvos beletör egy darabka műanyagot
a vesébe, ami nyolcvan éven át
mindent megszűrt, hogy a városi
edénygyárból valaki bűntudattal kullog
haza, mert elrondította azt az egyet, csak
egyet rontott el, mégis csúfolják
a gyerekét és folyik az orra és egyedül marad
a működésben.
Hogy a percekben terem az erő.
Hogy a kéz remegése a szél,
a szita forgása a nap,
a vér a pumpába töltve és
szalagra vetve a mag,
most minden körötte szárad, ami él.
A gyárfelügyelő linóleumpadlós irodájában egy csokor
hússzínű művirág nyújtózik, egyre fölfelé.
Megszagolom, szép.


Béres Bíborka Janka (1998, Gyöngyös) az egyesült államokbeli Bennington College-ban szerzett diplomát táncból, drámából és filozófiából. Kortárs táncosként és koreográfusként az USA-ban, Németországban és itthon tevékenykedett, ezen kívül társadalomkutatási munkákat végez és jelenleg egy multinál dolgozik. A versírás és -fordítás mellett videókat, installációkat és podcastokat készít, legfőképp a transzcendencia megtapasztalása és a nem-antropocentrikus narratívák foglalkoztatják.