Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Nagy Balázs Péter versei

Fotó: Pinczési Botond

Így lehet hát megismerni magamat, / mint szavaimat visszhangzó mitológiát

Bővebben ...
Műfordítás

Vetle Lid Larssen (f. Patat Bence): A csillagtudósok

Fotó: a szerző archívuma

És az expedíció harmadik tagja, a magyar Sajnovics? Ő vajon már a kezdeti szakaszát élte annak, ami tragikus sorsát okozta? Úgy vélem, erről megoszlanak a vélemények. Nem tudom, Ön mennyi információ birtokában van. Az a különös, hogy kedvelem Hellt: szent volt, tudós, a nagy igazság harcosa. De miért döntött úgy, hogy becsapja az egész világot?

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Mari egy napja

Fotó: a szerző archívuma

Langymeleg, tavaszias idő fogadta, mikor kilépett az utcára, ezért úgy döntött, hogy a hosszabb úton indul el haza. Már egészen közel járt a kedvenc pékségéhez, amikor hirtelen erősen nyilallni kezdett a homloka. Érezte, hogy a szarv jelentősen megnőtt, és így már bizonyára a kendő alatt is szembetűnő.

Bővebben ...
Próza

Gyenge-Rusz Anett: Asszonyról asszonyra

Fotó: a szerző archívuma

Ahogy teltek a hetek, hónapok, kitapasztalták, mikor hullajtja Terike a holdvérét. Olyankor nem nyúltak egymáshoz. Egyszer előfordult, hogy idő előtt nekiláttak. A falu legfürgébb kecskegidája nem tudott olyat ugrani, mint Terike azon az estén.

Bővebben ...
Költészet

Karácsony Orsolya: Fészekrakás

Fotó: A szerző archívuma

Átrendezzük a semmit, / nézzük ahogy mozog

Bővebben ...
Műfordítás

Christianne Goodwin (f. Princes Beáta): Nagymamavers

Fotó: Félegyházi-Vigh Tamás

De hogy hibáztatnám őket? / Rémes ennek a versnek / az akusztikája

Bővebben ...
Próza

Kovács Adél Jenifer: Ködöt lélegzek (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

felemelem a bal lábamat, hogy kilépjek a bugyiból, megtántorodok, de nem esek el. a vizes talpamra homokos föld tapadt. mint a fogfájás, ahogy az idegen át egyenesen az állkapocsba, az egész arcba, az egész fejbe hasít, úgy villódznak előttem a képek.

Bővebben ...
Folyó/irat/mentés

Kádár Fruzsina: Pályakezdés mesterfokon – 2025 szeptember-októberi lapszemle

Montázs: SZIFONline

A-tól Z-ig irodalmi folyóiratot nem sokszor böngész végig az ember, akkor sem, ha vérbeli bölcsész. Szomorú felismerés, letagadni aligha lehet, esetleg rendszeres Írók Boltjába járással kompenzálni. Egy vers, próza, esetleg tanulmány kedvéért képes vagyok egész lapszámok megvételére, hogy aztán időhiányt meg egyéb kifogásokat mormolva nagy eséllyel többet feléjük se nézzek. Pedig jó elmerülni egy-egy szerkesztői koncepció mikrokozmoszában, tüzetesen átrágni magam a különféle tematikus blokkokon, nyomdafriss megjelenéseken, sehol máshol fel nem lelhető szakmunkákon. Le kell lassulni kicsit, hogy élvezni lehessen a papíralapú folyóiratok világát – a lapszemléhez válogatva is valahol ezt az érzést igyekeztem nyakon csípni.

Bővebben ...
Fotó: Nina Đurđević

Béres Bíborka Janka versei

Jobbra egy csontos arc reszket a tévéfény előtt, / körben vasrudak, aljzat, csövek és levek. // A mamám, akár a szellő, szuszog. / Körötte szaglik a kór.

Tengely

A nagy fenyő lábánál rohadó avar:
nedves, édes, vibráló keret.

Gombákat duzzaszt a bomló anyag.
A mamám szobájában beesteledett.

Jobbra egy csontos arc reszket a tévéfény előtt,
körben vasrudak, aljzat, csövek és levek.

A mamám, akár a szellő, szuszog.
Körötte szaglik a kór.

Valahol a falban vezetékek öregszenek
és búgnak, mint az erdei moraj.

Az erdő hangja ottfelejtett magnó.
A mamám álmában mosolyog.

Egyszer felmásztunk egy darura beállni.
Onnan fentről apró a mamám.

Tágra nyitom a függönyt, az ablakot.
Kihajolok, a daruk visszatolnak,

ragyogni kezd a szoba.
A mamát nem zavarja a fény,

és avarillat árad és minden vasrúd eldől,
zúdul a hang és irdatlan csend támad,

nehéz a szoba, akár egy színét hagyó
csillag.


Megbocsátás

Az edény alján barnásfekete szén-
monoxid mérgezésben is meghalhatott volna a nagyapám,
de egy műhiba vitte el.
Hogy az orvos beletör egy darabka műanyagot
a vesébe, ami nyolcvan éven át
mindent megszűrt, hogy a városi
edénygyárból valaki bűntudattal kullog
haza, mert elrondította azt az egyet, csak
egyet rontott el, mégis csúfolják
a gyerekét és folyik az orra és egyedül marad
a működésben.
Hogy a percekben terem az erő.
Hogy a kéz remegése a szél,
a szita forgása a nap,
a vér a pumpába töltve és
szalagra vetve a mag,
most minden körötte szárad, ami él.
A gyárfelügyelő linóleumpadlós irodájában egy csokor
hússzínű művirág nyújtózik, egyre fölfelé.
Megszagolom, szép.


Béres Bíborka Janka (1998, Gyöngyös) az egyesült államokbeli Bennington College-ban szerzett diplomát táncból, drámából és filozófiából. Kortárs táncosként és koreográfusként az USA-ban, Németországban és itthon tevékenykedett, ezen kívül társadalomkutatási munkákat végez és jelenleg egy multinál dolgozik. A versírás és -fordítás mellett videókat, installációkat és podcastokat készít, legfőképp a transzcendencia megtapasztalása és a nem-antropocentrikus narratívák foglalkoztatják.