Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.

Bővebben ...
Fotó: Pazonyi Dóra

Áfra János: Tengernyi hordalék

Hosszan rezeg, majd elpattan a hűs / üveg, és oszlani kezd a menny- / bolt illata, mert ami fent van, / a lentet újra el kell borítsa.

 

„Az igazság nem
képként jön, nem szóban, szagban,
fényként érkezik és szenvtelenül.” (G. J.)

Az idő, ez a féregjárta alma,
egyszerre adakozik és elvesz,
szór szét és összegyűjt, hatalma
vak tömbbé merevít, leleplez.
A szavak hitelét, ha nem is érti, akarja,
és van sikoly, amelyben jelre tart.
Mintha története egy dallamra utalna,
ám amit nem vall be, a vers kövére
hull, és szétesik pillanatokra.
Hosszan rezeg, majd elpattan a hűs
üveg, és oszlani kezd a menny-
bolt illata, mert ami fent van,
a lentet újra el kell borítsa.
Célt ér az arcok membránján át-
törő áhítat, amit az elképedt
szemek fényes perisztaltikája
mutat, és remeg a szív, e tenger-
kék boltozat. Az emlékszennyezés
zárványai közt a bevallatlan kifakad.
Egy olvasatlan könyv nyitva felejtett
példányai elszégyellik magukat
a hullámok közelében, és csak egyre
koncentrál mind, hogy a szél
erejét kihasználva arra az oldalra
irányítsa a fényt, ahol sószagú
végtelen borítja be a partot.
Szakadjon és tapadjon szó-
ra szó, részletre az egész.


Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben. Az Alföld folyóirat szerkesztője, költő, műkritikus, a Debreceni Egyetem oktatója. Eddigi verseskötetei: Glaukóma (2012), Két akarat (2015), Rítus (2017). Szegedi-Varga Zsuzsannával közösen egy bilingvis művészkönyvet jelentetett meg Termékeny félreértés / Productive Misreadings (2020) címen. Az Omlás című verseskönyve 2023 őszén jelenik meg a Kalligram Kiadó gondozásában, következő kézirata befejezésére pedig nemrég Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat nyert.