Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Szamosvári Bence: fogascet express

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Költészet

Németh Gábor Dávid versei

Fotó: Szulovszky Mária

Hallom, hogy üvölt elhagyatottságában az óceán.

Bővebben ...
Próza

Gáspár Sára: András megértő figyelme

Fotó: Som Balázs

Már jónéhány hete beszélgettünk, amikor András minden előjel nélkül eltűnt. Nem reagált az üzeneteimre, meg se nyitotta őket. Csak miatta tettem ki melankolikus tájképeket, egyikre sem reagált, én pedig rettegtem attól, hogy rájött, ez nem is én vagyok, pedig én vagyok, de lehet, hogy nem úgy, ahogy ő gondolja, és lehet, hogy megérezte, hogy jobban érdekelnek a csillogós harisnyák és a részeg flörtölések, mint József Attila.

Bővebben ...
Próza

Csermely Mátyás: Labora

Fotó: Zanati Réka

A gyár nagy volt, eszméletlenül. Tornyai szikárak, felhői nehezek, rendszere ütemre lélegző. Egy hatalmas bogárbelsőre emlékeztetett, ami mintha valami felettébb velőset emésztene, olyannyira szuszogni tetszett.

Bővebben ...
Költészet

Berki Ádám versei

Fotó: A szerző archívuma

zavar a páratlan prímszámok figyelmetlensége

Bővebben ...
Fotó: A szerző archívuma.

Farkas Arnold Levente: a látszat

megérzed majd / ziháló lélegzetét, mint / függöny mögött a titkokat

 

barokk zenét ha hallgatok,
a brácsahúron hang ragyog,
lehetne zöld a némaság,
zöld csöndre hajló fűzfaág,

egyszerűen csak nem tudtuk,
meddig maradunk, annyira
nem, hogy még ma is csak törjük
az ittenieknek nyelvét, 

csillogó keresztet dob be
a vízbe, erre a jelre
a férfiak levetkőznek, 

mert nem osztanak parancsot,
nevel, csiszol, érlel, ápol,
teremt, de mégse birtokol 

 

a füstbe menekülsz, tégy úgy,
mintha nem lenne számodra
valóság, hiábavaló
a látszat illúziója, 

elbújik a gyermek, de te
megtalálod, megérzed majd
ziháló lélegzetét, mint
függöny mögött a titkokat, 

rendetlen idegeidet
nyugtatják régi dallamok,
megérintheted a testét, 

ráfoghatod a játékra,
aminek a szabályait
nem kell örökre értened

 

Farkas Arnold Levente 1979. január 30-án született Nagyváradon. Az általános iskola elvégzése után Szobra került, ott érettségizett, majd felvételt nyert Debrecenbe. Az egyetem megkezdését követően tett egy vargabetűt, rövid ideig Budapesten volt a lazarista szerzetesrend novíciusa. Visszatért Debrecenbe, ahol egy kocsmában megismerte leendő első feleségét, diplomázott (magyar-filozófia szak), majd tanárként, kollégiumi nevelőtanárként dolgozott. Debrecenből a Szentendrei-szigetre költözött. Jelenleg is itt él első feleségével és gyermekeivel, általános iskolában tanítja nemzetét (nem középiskolás fokon). Írásai különböző folyóiratokban látnak napvilágot. Három önálló kötete is megjelent (A másik Júdás, anyám teste, brácsahúr). Nem különösebben tehetséges.