Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Sándor Anna Viola: Nem beszélünk soha

Fotó: a szerző archívuma

Az apja akkoriban éjjelente a fülembe duruzsolt, ne is álmodjak róla, sose fogom megtudni a titkát. Erősen hozzábújtam, ő átölelt, az apja érintését éreztem a bőrömön, a horkolása, a szemébe lógó haja, a karja, a szorítása mind az apjáé volt.

Bővebben ...
Műfordítás

Giulia Caminito (f. Sokcsevits Judit Ráhel): Bársonylány

Fotó: Andrea Ottaviani

Vito úgy hitte, elkapott valami betegséget. Nem talált más észszerű magyarázatot arra, miért ébredt úgy egyik napról a másikra, hogy nem megy neki a verselés. Az ihlet, a ritmus, a szavak, az ötletek hiánya gyötrő volt, elméjének csendje pedig határtalan.

Bővebben ...
Költészet

Szamosvári Bence: bálnacet expressz

Fotó: Kiss A. Kriszta

bokáig letolja két és fél autóbusznyi / ámbráscet-jelmezét

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Láncszemek

Fotó: a szerző archívuma

Nagyanyám keze a spájzban pakolászik éppen, amikor anyám szeme megpillant egy üvegvázát. Semmit sem értek.

Bővebben ...
Költészet

Vass Alexandra versei

Fotó: A szerző archívuma

azonos távolságra veri / a szögeket / a pajta deszkáiba

Bővebben ...
Próza

Kónya Sándor: Dagadék

Fotó: Kónya Tamás

Érzem a levegőben a zizegését, a nyugtalanságát, rám is átragad. Régen is így volt, de most tudom, tartanom kell magam. Folyamatosan járnak az ujjai és beszél. Arról az estéről beszél, elmondja az egészet.

Bővebben ...
Költészet

Nagy Izabella versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Egyedül él, mondta, nem kacsintott.

Bővebben ...
Fotó: Ladányi Jancsó Jákob

Szűcs Anna Emília: a körmök rossz sorrendben nőnek

azt hajtogatod, a rosszul megválasztott szavak ölnek, / de szerintünk a jól megválasztottak is

                                                 „Anna vagyok a földszintről, és csak azért írok, mert szeretném,
                                                  ha a kések és a gázcsapok eltűnnének a lakásomból örökre.”

kéthetente új ruhát varratsz magadnak
és új piac után nézel.
kéthetente eltűnsz egy hétre,
már megszoktuk,
ha túl sokat beszélünk hozzád,
fenyegetőzni kezdesz, hogy leugrasz a háztetőről,
de nincs is házad, és a tető omladozik ott, ahol élsz.
előbb szakadsz a nyakunkba, mint hogy megszabadulnánk tőled. 

péntekenként a „GOD LOVES LOLA” dzsekidet veszed fel és
egész nap körmöt festesz,
csak hogy szombaton legyen mit lemosnod –
néha az ajtóig is eljutsz, de a küszöbön mindig visszafordulsz. 

azt hajtogatod, a rosszul megválasztott szavak ölnek,
de szerintünk a jól megválasztottak is,
hiába imádkozol, nem hallgat rád senki sem.
minden nap három órát alszol délután,
ordítozol mosogatás közben,
de már rájöttünk, hogy
a tükrök másik oldalán nem élnek emberek −
hazudsz, mint a vízfolyás.

állítod, hogy a kabalánk vagy,
és nem hagyhatunk el soha,
azt mondod, rohadjunk meg mind
és fulladásos halált átkozol ránk.
egyben torolsz meg mindenkit, akit nem tudtunk szeretni −
szerinted a karmikus rend végre rendeződni látszik.

 

Szűcs Anna Emília (1999) Budapest. 2023-ban diplomázott az ELTE Irodalom- és kultúratudomány mesterszakán. Számos folyóiratban publikált már, többek között az Élet és Irodalomban, a Kalligramban, a Helikonban, a Prae-ben, a KULTeren, a SZIFonline-on. Kritikáit a Szépirodalomi Figyelő, a Műút és az AlföldOnline közölte. Idén szerepelt a Litera költészetnapi válogatásában.